Sikeres doktori fokozatszerzés a Károli Egyetemen

Kormos Erik testvérünk június 12-én, egy forró nyári napon, nyolc év kitartó kutatómunkája után sikeresen teljesítette doktori szigorlatait, illetve sikeresen védte meg doktori értekezését az Egyetem Doktori Tanácsa előtt.

Nyolc évvel ezelőtt testvérünk azzal a céllal jelentkezett a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Doktori Iskolájába, hogy felvállaljon egy olyan kutatási témát, amely népszerűsíti az adventista írásmagyarázat módszereit, bemutatva azt egy olyan tudományterületen keresztül, amivel mind ez ideig alig foglalkozott valaki. Értekezése olyan szavak magyarázatáról szól, amelyek csak egyszer fordulnak elő a görög, eredeti Újszövetség szövegében. Az értekezés 518 oldalban, ami a szokásos terjedelem háromszorosa, mutatja be a görög szövegek eddigitől eltérő elemzésének lehetőségeit.

Az értekezés témavezetője prof. dr. Balla Péter volt, a Károli Egyetem rektora. Opponensek: dr. Pecsuk Ottó, a Bibliatársulat Alapítvány elnöke, illetve egyházunk részéről prof. dr. Szigeti Jenő. A Doktori Tanács bizottságának elnöke dr. Karasszon István volt, az egyetemmel munkaviszonyban nem álló külsős professzorok prof. dr. Szigeti Jenő, illetve az Evangélikus Hittudományi Egyetem részéről dr. Bácskai Károly tanszékvezető egyetemi professzor.

A védésen az elnök méltatta egyházunkat, s elhangzott, hogy a „hosszú évtizedek óta tartó jó testvéri kapcsolat” ismét egy tudományos teljesítménnyel gazdagodhatott. A jelölt, Kormos Erik testvér, több mint egy órán keresztül kapott különböző kérdéseket, amelyeket a bizottság és a nyilvános hallgatóság előtt sikeresen válaszolt meg!

Testvérünk hivatalos doktorrá avatása és doktori fogadalomtétele június 30-án, de. 10.00 órai kezdettel lesz megtartva Budapesten, a Károli Egyetem Hittudományi Karának (IX. ker. Ráday út 28.) II. emeleti dísztermében, ünnepélyes istentiszteleti keretek között, amelyre mindenkit szeretettel várunk!

 

ATF