Sikeres és érdekes evangelizációs sorozat Göncön

Február közepén kezdtük és még csak most fejeztük be Göncön azt a rendhagyó evangelizációs sorozatot, amely sok áldást hozott gyülekezetünk életében és a településen mindazok számára, akik ellátogattak hozzánk.

Régóta tapasztaltuk, hogy a Ker-Songs együttes koncertjeit sokan és szívesen látogatják. A koncertek alatt egy-két 10-15 perces áhítatot is szívesen meghallgatnak az emberek. Az ötlet ebből eredt: fordítsuk meg a sorrendet: az evangelizáció legen a központ és a koncert előtte és utána a keret. Ehhez ledobtuk az egyházi ruhát, felvettük a hétköznapit, és a zene stílusához igazodva a téma is mindennapi volt: filmek, amelyeket a mai emberek néznek, milyen idézetet hordoznak? Hogyan lehet ezekkel összehasonlítani az evangélium üzenetét?

Az előadásokat tíz alkalommal dr. Kormos Erik tartotta, a zenei „keretet” azonban ezúttal többen, mondhatni nagyon gazdag tálalásban adták. A Ker-Songs mint házigazda többször is zenélt. Egy alkalommal a Graholy család ritkábban látott fele, ifj. Graholy László és családja Angliából, a Colchester-i gyülekezetből egészítette ki a Ker-Songs hangulatát: Graholy Hanna 8 éves, nagyon is profi, előadóművészi szinten kápráztatott el bennünket keresztény énekekkel. A telkibányai Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes is szolgált, valamint a göncruszkai református gyülekezet gyermekeiből szervezett kamaraegyüttes, majd másik alkalommal a Göncruszkai Talentum Református Általános Iskola gitársuli növendékei, Graholy Krisztián vezetésével. Szinte ahány alkalom, annyi féle változatban szólalt meg a zene.

A helyi gyülekezet minden tagja aktívan vett részt a szolgálatokban: a gyerekeknek minden héten másféle kreatív tevékenységről gondoskodtak a helyiek, illetve minden alkalommal jutott szeretetvendégség is a látogatóknak és a gyülekezet tagjainak is, bőséggel.

Többnyire telt házzal tartottuk előadásainkat. Külön megtiszteltetés volt, hogy az abaújvári református lelkész, Tóth Viktória is kíváncsi volt előadásainkra. Két alkalommal is végighallgatott egy-egy előadást. A református dicsőítő zenekarok pedig önként ajánlották fel szolgálatukat és színesítették programjainkat, maguk is bekapcsolódva az alkalmak adta áldásokba.

Istennek legyen hála, a Gönci Gyülekezet minden tagjának pedig köszönet az aktivitásért, a példamutató hozzáállásért! Köszönet illeti előadónkat dr. Kormos Eriket is, akik önként vállalta, hogy a gyülekezetet támogatja evangelizációs sorozatokkal, főiskolai tanári munkája mellett!

 

S. D. G.