Bejegyzés

Egészség expó Győrben

Az egészségügyi világnaphoz kapcsolódva, interaktív életmód-kiállítással leptük el a gyülekezet szomszédságában található Győr-szabadhegyi 3-as tó környékét 2019. április 7-én, vasárnap délután 14–17 óra között. Egész pontosan a 8 állomás a tó körüli 580 m-es rekortán futópálya mellett került kihelyezésre.

S az eredmény? Fantasztikus volt látni és átélni, ahogy már a készülődés, aztán a közös szolgálat még jobban összekovácsolta és megannyi kreatív ötletre sarkallta a testvéri közösséget, amit a Tatáról és a Veszprémből érkező testvérek is tovább erősítettek.

A látogatók többsége a környéken él, és közülük mintegy 50-en voltak azok, akik az összes állomást végigjárták. Persze akadtak olyanok is, akik csupán a nekik tetsző helyen időztek el, vagy akik egyszerűen csak megnézték, hogy mit kínálunk, és elolvasták a roll-upokon szereplő információkat.

Ami megfogalmazódott bennünk: Hála Istennek ezért a lehetőségért, és a beszélgetések kapcsán kialakult új kapcsolatokért! Illetve megerősödött bennünk az az elhatározás, hogy ősszel a Mozgó missziós központtal kiegészülve megismételjük a programot.

Az expón készült fotók megtekinthetők facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/ujkezdeteletmodkozpont/ – melyekkel mindenkit hasonló szolgálatra bátorítunk.

T.Sz.

Egészség Expo Keszthelyen

Ebben az évben 10 éves lett a Keszthelyi Kilométerek elnevezésű kétnapos program Keszthelyen. És ez volt az első év, hogy a Hévízi Gyülekezet tagjai vállalták, hogy mind a két nap részt vesznek rajta.

Szombat reggel felállítottuk a sátrat gyümölcsökkel, tiszta vízzel, és nagy lelkesedéssel vártuk az embereket. Egészségügyi méréseket végeztünk, szóróanyagokkal és jó tanácsokkal  láttuk el a hozzánk betérőket. Volt, aki csak a vérnyomását szerette volna tudni, de volt, aki egy jó beszélgetésre vágyott. Régi ismerősökkel találkoztunk, de új ismeretségekre is szert tettünk a két nap alatt. Nagyon sok futó vett részt a különböző távokon meghirdetett versenyen, az első nap sok gyermek is, akik szívesen álltak meg nálunk egy kis gyümölcsért vagy azért, hogy kipróbálják a kihelyezett sportmasináinkat, amíg a szülőkkel beszélgettünk.

Kellemes élményeink közé tartozott, hogy az egyik kisfiú ragaszkodott ahhoz, hogy mielőtt hazamennek, visszajöjjenek hozzánk a megszerzett érmét megmutatni.

Fogytak a kihelyezett ingyenes könyvek is. Fáradhatatlanok voltunk a meleg, a zaj és a tömeg ellenére is. Mindezt annak tulajdonítottuk, hogy a nap elején imában kértünk Istenünket, legyen velünk ebben a szolgálatban és Őbenne legyen erőnk egész napon át. Imánk meghallgatásra talált. Bízunk benne, hogy a beszélgetések során elvetett mag, majd „kikel”, és gyülekezeteinkben találkozhatunk azokkal az emberekkel, akiket ezen a programon megszólítottunk.

P.T.

Szolnoki programok

A gyülekezet számára nem kis megrázkódtatást jelentett a lelkészünk, ifj. Ócsai Imre hirtelen elvesztése, azonban a missziómunka mégsem állt meg, csak rövid időre szünetelt. A közösen lefektetett tervek nagy részét testvéri összefogással meg tudtuk valósítani.

Januárra terveztük az életmód klub előadói apparátusának kibővítését a lelkésszel és feleségével, utóbbi februártól rendszeresen tartott havonta egy-egy előadást, új témákkal színesítve a programot. Dr. Horváth Balázs tiszaburai háziorvos is rendszeresen segít tisztán látni az életmód ellentmondásokkal tűzdelt világában, hogy a hallgatók megértsék a helyes út szépségét. Alkalmanként 20-30 látogatónk van. Néhány testvér részt vett a szegedi ATUNA rendezvényen is, így megerősítve a régi alapokat, és az egészségügyi misszió szerepét mai világunkban. Május 9-én, hosszú idő óta először volt ételbemutató és kóstoló, ahol a hallgatókat egy különleges, új gasztronómiai világba kalauzoltuk. Zöld turmixot készítettünk, melynek számos egészségvédő hatásáról már több alkalommal beszélgettünk, majd mandulatejet és nyers gyümölcslevest, és egészséges kókuszgolyót cukor- és zsiradékmentesen. A zöld turmixból egy csepp sem maradt, és többen eldöntötték, hogy bevezetik ezt a különös, zöld színű ételt az étrendjükbe, hogy ezzel is segítsék a közérzetük, emésztési problémáik és vérképük javulását. Már készülünk a klub 30 éves évfordulójának megünneplésére is.

Az Egészség EXPO is haladt tovább. A szolnoki Feminális Fesztiválon volt lehetőségünk kivonulni a 8 alapelves panelekkel és az egészségfelmérő tesztekkel február 25–26-án. Nagyon jól sikerült az alkalom. A hangos, vad zene okozta kellemetlen körülményeket ellensúlyozta az érdeklődés, mely az eddigi legnagyobb volt, a másfél nap alatt mintegy 50 fő. Egy-két ember kivételével mindenki végigment a nyolc állomáson, és az utolsó, hit és bizalom témánál mély beszélgetésekre nyílt lehetőség. Olyan komoly ajándékokat is elfogadtak itt, mint A nagy küzdelem című könyv és a Biblia.

A fegyvertelen katona című filmet  Szolnokon csak nagyon rövid ideig vetítette a TISZApART Mozi december végén, máshol pedig műsorra sem tűzték. A gyülekezet ezért szervezett külön vetítést április 9-én a jelzett moziban. Mintegy 120 néző töltötte meg a külön kibérelt termet, sok vendég érkezett. Nemcsak filmélményben volt részük, hanem többeket segített ez az alkalom abban is, hogy az adventista kollégákat, ismerősöket ezentúl pozitívan ítélje meg, és ne érje őket hátrány, megvetés a hitük miatt. Folytatásként a dokumentumfilm levetítését is tervezzük a gyülekezetben.

A Bibliai Olimpiára is beneveztünk a tavalyi egy csapat után idén néggyel. Több alkalommal készültünk közösen, és közben nemcsak a bibliai ismereteink, hanem a baráti, testvéri kapcsolataink is erősödhettek. Hálásak vagyunk a közösségért, a tapasztalatokért és a továbbjutókért. Bízunk abban, hogy Isten különösképpen munkálkodik a Bibliát komolyan tanulmányozó fiatalok életében, és rajtuk keresztül is segíti a megújulást a gyülekezetekben, hogy készen legyünk Jézus visszajövetelére, és másokat is Őhozzá vihessünk.

-óbkk-

A Szolnoki körzet (Tiszabura, Martfű és Szolnok) hírei

A Tiszaburán élő néhány testvérünk aktivitásának és áldozatkészségének köszönhetően rengeteg gyermek jár a helyi gyülekezetbe. Év eleje óta heti rendszerességgel tartanak számukra foglalkozásokat, ahol a bibliai történetek és énekek mellett kézműveskedés is várja őket. Mivel nagyon eltérő közegben élnek, ezért egy kis „illemtan” órára is szükség van, hogyan is viselkedjünk egy közösségben és a gyülekezetben. A vendégszeretet jegyében pedig egy szerény uzsonnát is kaphat minden résztvevő, ami esetenként az aznapi első rendes étkezést is jelentheti számukra. Alkalmanként 15-35 gyermek is érkezik, néhányukat a szüleik is elkísérik. A szerdai gyermekfoglalkozások hatására egyre többen járnak a csütörtöki bibliaórákra és a szombati alkalmakra is; néhány hete 20 gyermek mellett 15 felnőtt érkezett (megkeresztelt testvérünk 4 fő). Hálásak vagyunk testvéreink munkájáért, és lehetőségeinkhez mérten támogatjuk szolgálatukat személyes jelenlétünkkel, önkénteseink és presbitereink bibliaóráival. Emellett természetesen saját anyagi forrásainkból és az ASI pályázatból is.

Szolnoki gyülekezetünkben október 1-jén édenkert játszóházat tartottunk, ahol felelevenítettük a Fürkész tábor emlékeit, a közkedvelt Bózsva-indulóval (kamarazenekari kísérettel), interaktív bibliai foglalkozással. Az uzsonna, a kézműves foglalkozás és a spontán beszélgetések után pedig megnéztük együtt a táborról készült zenés-képes videókat, újra átélve a nyár feledhetetlen élményeit egy tucatnyi gyermekkel és szüleikkel. Nemcsak a következő Fürkész tábort várjuk örömmel, hanem a következő játszóházat is!

A szeptemberben újraindult Életmód klubban minden kedden este tartunk előadásokat saját, illetve vendégelőadókkal az Agóra Művelődési Központban. Október 4-ei alkalmunkra nagy izgalommal készültünk, mivel a városi kollégiumban dolgozó testvérünk bejelentkezett egy egész csoport fiatallal együtt. Egyik presbiterünk beszélt az egészséges életmód néhány alapelvéről az Életmód-változtatás hétről hétre című könyv alapján (év eleje óta ezt a könyvet tanulmányozzuk közösen). Mind a 31 fiatal, 15 felnőtt és 2 gyermek élvezte az interaktív előadást, kérdéseket is tettek fel a végén. A reggeli fontosságáról szóló elméleti tudás gyakorlattá válásának érdekében minden fiatal résztvevő kapott egy tartalmas müzli szeletet. Reméljük, hogy lesz még hasonló alkalmunk, amikor a fiatalok között is erősíthetjük az egészségtudatos életmódot.

Október 8-án Egészségmegőrző napon jártunk Martfűn a Szolnoki Gyülekezet tagjaival, önkénteseivel, egyik presbiterével és lelkészével. Talán ez volt az eddigi leglátogatottabb Egészség EXPO, ahol a rendezvény látogatóinak nagy része végigjárta mind a nyolc állomást, melyek mindegyikénél kitöltötték a tesztet, majd személyes tanácsadásban is részük volt. Különös öröm volt számunkra ebben az ezotériával megtelt közegben, hogy az igaz Istenről beszélhettünk az általa megalkotott egészségügyi elveken keresztül. Ráadásként testvéri kapcsolataink is erősödhettek, hiszen a délelőtti közös szolgálat folyamán lehetőségünk volt egymással is többet beszélgetni.

Következő vasárnap Szolnokon vonult ki az Egészség EXPO kisebb csapata a Tiszavirág Arénában megrendezett Családi Egészségnapra. Bár kevés kiállítási hely állt rendelkezésre, ahol csak néhány transzparenst lehetett felállítani, mégis mintegy húsz ember megállt az asztalunknál. A jó szokásokat tartalmazó kérdőív segítségével megállapítható volt a biológiai életkoruk, és ez alapján életmódtanácsokat is adhattunk számukra.

Október 15-én Ifjúsági napot tartottunk a szolnoki gyülekezetünkben, ahol a délelőtti igehirdetést két fiatal testvérünk és egyik presbiterünk tartotta három 10-15 perces blokkban. A szolgálatokat és a közös ebédet is fiataljaink szervezték meg. Délután az előbbiekben felvetett témákról beszélgettek, majd a közös sétát egy bibliai kvíz követte, 2 csapatban. Az estét végül egy kötetlenebb ifjúsági alkalom zárta sok nevetéssel, társasjátékkal, komoly beszélgetésekkel. Nagyon áldott alkalom volt, tervezzük a folytatást!

Ócsainé B. Klára

Sokrétű misszió Szolnokon

Gyülekezetünk életében a nyári hónapok sem teltek eseménytelenül. A város május 29-én Családi napot tartott, melyre gyülekezetünk is meghívást kapott. Az Egészség Expo mellett volt bográcsozás és gyermekfoglalkozás.

Már több éve szervezünk helyi Szünidei Bibliatábort, idén júliusban pedig a bózsvai Fürkésztáborban vettünk részt mintegy ötvenen. Közülük a többség nem látogatja a gyülekezetet, csak a táborokat. A turnus teljes létszáma 250 fő volt. A szolnoki gyermekek, fiatalok és segítőik a „Bózsvai pillangók”, a „Lélek bárányai” és a „De zsír zsiráf” nevű csapatok tagjai voltak. A természet közelsége, a kirándulások és túrák, a csoportfoglalkozások, a közös zászlókészítés és indulóírás, a sportversenyek és a többi szervezett program életre szóló élményekkel töltött fel minden résztvevőt.

Augusztus 13-án egy örömteli eseményen vehettünk részt: a bózsvai Fiatalok tábora záró szombatján megrendezett keresztségen. A három keresztelendő közül egy a Szolnoki Gyülekezetnek lett a tagja; az őt felkészítő presbiter merítette alá a keresztelendőket. A szolgálatok és a tábor részvevőiből alakult 50-55 fős ifjúsági kórus énekei nagyon felemelőek voltak. A szövetségkötés legmeghatóbb pillanata az volt, amikor az új testvérek mellé kihívták azokat, akik szintén el szeretnék kötelezni magukat Isten mellett. Mintegy 20 fiatal tett bizonyságot erről.

Tiszaburán is rendszeresen tartunk felnőtt bibliaórákat és gyermekfoglalkozásokat helyi testvéreinkkel közösen. Gyülekezetünk gyermek-, életmód- és cigánymissziós projektjeivel indultunk az ASI Magyarország 2016-os pályázatán is. A cigánymisszióval kapcsolatban lelkészünk külön szemináriumot vezetett az augusztus végén tartott ASI Konferencián. Megosztottuk élményeinket, közösen beszélgettünk a kihívásokról, módszerekről és lehetőségekről tapasztalt testvéreinkkel. A gyülekezet tevékenységét, terveit is bemutathattuk nyertes pályázatunk kapcsán. A támogatást ezúton is hálásan köszönjük.

Szeptember 3-án a „Szolnok napja” keretében szervezett „Civil kavalkád”-on a városban lévő civil szervezetek mutatkoztak be, vonultak fel a város egyik forgalmas utcáján. Közöttük az Ellen Gould White Életreform Klub is megjelent néhány életmód transzparenssel, a GLOW füzeteket és a szeptember havi klubprogramot osztogatták önkénteseink. Az asztalnál személyes beszélgetésre, tanácsadásra is lehetőség volt.

Szeptember 9–11-ig egész hétvégés Gulyásfesztivált tartottak Szolnokon, melyre meghívást kaptunk. A májusi Családi nap sikerén felbuzdulva kérték, hogy készítsünk egy vegetáriánus gulyáslevest. Önkénteseink újra kivonultak az Egészség Expo néhány állomásával. Az ingyenes babgulyás népszerű volt, értékes beszélgetésekben lehetett részünk, és újra részt vehettünk egy városi rendezvényen, új kapcsolatokat építve, pozitív képet kialakítva a gyülekezetünkről és az egyházunkról.

Ócsainé B. Klára

Azt tudod felhasználni, amit Istentől már megkaptál…

2016. június 11-én került megrendezésre a Tabi Egészségfejlesztési Iroda szervezésében az Egészség Expo Tab városában, ahol nágocsi csapatunk az érdi testvérekkel karöltve képviseltette magát az ADRA és a Hetednapi Adventista Egyház színeiben. 

Az ADRA sátrában az alapfokú újraélesztés műveletét sajátíthatták el a vállalkozó kedvű látogatók. A mellette lévő sátrunkban a nyolc alapelvre épülő, tesztekkel, kóstolókkal, könyvajánlóval, szórólapokkal és érdekes feladatokkal kombinált program várta a vendégeket. A harmadik, „8 Doktor Rendelő” nevű sátrunkban pedig beteg plüssállatokat gyógyíthattak a kisgyermekek a nyolc orvos segítségével, ahol színezők, feladványok és nyugalom várta a családokat.

Ez volt ez első expo jellegű rendezvény, melyen részt vettünk, így csapatépítés és tapasztalatszerzés terén sokat gazdagodtunk. Célunkat, hogy a „Nyolc Orvos” kincseit az emberek elé tárjuk, Isten tűzte ki számunkra, ezért hisszük, hogy az elvetett magok és a megnyílt kapcsolatok további termést hoznak.

A jövőre vonatkozó terveinkbe beépülnek a mostani tanulságok, tapasztalatok, melyek közül az első, hogy azt tudod átadni, amivel te magad is rendelkezel.

Ducza Ágnes