Bejegyzés

„Új esély”, amely mindenkit megillet

Szarvas Attila alpolgármester fővédnökségével nagyszerű filmbemutatóra került sor kerületünkben, a pestszentlőrinci Rózsa Művelődési Házban 2016. június 25-én, a Hetednapi Adventista Egyház helyi gyülekezeteinek szervezésében. A felekezetközi film címe: „Új esély”.

Olyan témát bont ki a fiatal, első filmes, magyar rendező, mely bárkit érinthetett a világban a már elég hosszú ideje tapasztalható válság kapcsán: állásvesztés, megélhetési, lakhatási problémák, erkölcsi dilemmák. Kihez fordulhat a film főhőse a problémák sodrásában? Csüggedésében az alkoholhoz fordul, vagy másba menekül? Mit tesz, amikor újra munkába áll, megadja másoknak az új esélyt? Mit tesz, ha igazságtalanul vádolják?

A rendező, a debreceni Czeily Tibor – aki korábban együtt focizott Dzsudzsák Balázzsal – úgy látta, hogy a sportot, focit, filmeket néző embereknek rendezőként többet tud átadni.

Magyarországon a film 900 vetítésen van túl. Jellemző példa a fogadtatására: egy kelet-magyarországi településen egy hollywoodi produkció 8 nézőt vonzott, ugyanakkor erre a filmre kétszer egymásután megtelt a 200 fős moziterem. Fiatalok és idősek számára egyaránt érdekfeszítő a film; a nézőtéren szinte tapintható volt a figyelem, együttgondolkodás. A film mondanivalójának segítségével mindenki kulcsot kaphat az életben nem egyszer előforduló nehézségek legyőzéséhez, megéléséhez.

Világszerte is nagy érdeklődés övezi ezt az alkotást, melyet az amerikai forgalmazó 37 országban kíván terjeszteni. Közben már készül az alkotó következő filmje. Kíváncsian várjuk, milyen témát dolgoz fel benne!

Az ilyen programok iránt tanúsított érdeklődésnek teret adva az Adventista Egyház (Budapest XVIII. ker.) Petőfi u. 22. szám alatti gyülekezete szeretettel hív minden érdeklődőt hasonló jellegű filmvetítéseire a júliusi szombat estékre, 17.00 órai kezdettel.

A Polgárok Háza filmklubja is tervezi, hogy levetítik az „Új esély” című filmet szabad téren, a Bókay kertben.

Kádas Magdolna

Filmvetítés Békésen

2016. március 20-án Békésen a Kecskeméti Gábor Művelődési Ház volt a helyszíne az Új esély című, első magyar keresztény nagyjátékfilm levetítésének, több mint 100 résztvevővel. Az alkalom különlegessége volt a filmrendező, Czeily Tibor jelenléte, akit válaszolt a nézők kérdéseire.

Hisszük, hogy ez az alkalom hitet, reményt és bátorítást nyújtott a jelenlevők számára.

Kis Anna