Bejegyzés

Peter-Bo istentiszteletet tart Szerbiában

Öröm, ami hitre vezet

/Kategória: /Feltöltötte:

Peter-Bo Bohsen szeret örülni. Az öröme fertőző, és terjesztette is szorgalmasan a nyáron szerbiai, norvégiai, dániai, nagy-britanniai és lengyelországi cserkésztáborokban. A Transzeurópai Divízió újdonsült cserkészigazgatójaként magas szintű tudásával gazdagította a résztvevőket mind a gyakorlati cserkésztudás, mind a kereszténység gyermekek és fiatalok számára valódivá és gyakorlativá tétele terén.

Szerbiában a nagytábor lelki vezetője volt, emellett elkápráztatta a résztvevőket cserkésztudásával, mindenfélét építve pusztán fa és kötél használatával.

Dániában ő volt a motorja a 800 fős skandináv nagytábornak. Wales-ben, a Brit Unió nagytáborában a reformáció korába repítette vissza a 800 résztvevőt egy éjszakai játékban, amely során számos akadályt legyőzve Bibliákat kellett csempészniük, hogy terjesszék az evangéliumot.

Körhinta fából és kötélből a szerbiai nagytáborban

Körhinta fából és kötélből a szerbiai nagytáborban

Miért teszi ezt?

„Van egy csomó ötletem, és megvalósítom őket. Azt gondolom, hogy megosztva őket másokkal, nekik még jobb ötleteik születnek. És minél érdekesebbé tesszük a cserkészetet, annál több fiatal kezd el cserkészkedni, ami által – reményeink szerint – közelebb tudjuk őket hozni Istenhez.”

Titus, egy brit cserkészcsapat őrsvezetője

Titus, egy brit cserkészcsapat őrsvezetője

Titus érti ezt. Mióta az eszét tudja, cserkészkedik, helyi táborok, országos és nemzetközi nagytáborok résztvevője. Saját csapatában most kezdett el vezetőként dolgozni.

„Ez nemcsak arról szól, hogy összejövünk. Minden tábornak üzenete van” – magyarázza, majd fejből idézi a legutóbbi 5 nagytábor jelmondatait. A táborban az ott folyó tevékenységet élvezi, de haza az áhítatok egyszerű, Krisztus-központú üzenetét viszi.

Nathan Stickland táborparancsnok a tábor jelmondatát hangsúlyozza: „Krisztushoz horgonyozva”

Nathan Stickland táborparancsnok a tábor jelmondatát hangsúlyozza: „Krisztushoz horgonyozva”

Ez a fontos Nathan Stickland táborparancsnoknak és csapatának is. Nagyon szereti az összes tevékenységet, de egyetért Titusszal abban, hogy a tábor végső célját az istentiszteletek adják. A jelmondathoz kapcsolódóan több régi horgonyt kiraktak a tengerpartra, ezzel is felhívást intézve a táborlakókhoz, hogy ők is horgonyozzanak le Krisztushoz. És ez úgy tűnik, sikerült is.

Peter-Bo Bohsen, a Transzeurópai Divízió cserkészigazgatója

Peter-Bo Bohsen, a Transzeurópai Divízió cserkészigazgatója

Bohsen álma, ahogy a tedNEWS video riportjában is kifejti, hogy Európa-szerte fejlessze a cserkészek tudását, és hogy azzal egymás programjait támogassák, összefoglalva, hogy Európát „kisebbé” tegye.

„Öröm fiatalokkal dolgozni, és öröm megadni nekik a lehetőséget a munkára, és látni, ahogy a kis dolgok, amiket átadtál nekik, bennük és általuk nagyra nőnek” – mondja. Mottója: „Fontos, hogy cserkészként és cserkészvezetőként örömöd legyen, mert ha öröm van benned, és azt megosztod a gyerekekkel, többet tanulnak.” Amikor ezt az öröm-koncepciót firtatjuk, mosolyog: „Ez jó öröm. Keresztény öröm. Ezzel az örömmel gyerekeket hozunk Istenhez.”

Victor Hulbert, tedNEWS

Forrás: http://ted.adventist.org/news/953-fnding-faith-through-fun

Gyermeki hit

/Kategória: /Feltöltötte:

Egy gyermektanító gondolatai a Terézvárosi Gyülekezetben

A gyermekiskolában épp a bűnesetről tanultunk. Felolvastuk 1Mózes 3. fejezetét, versről versre ment a Biblia, egyik kézből a másikba. Lelkesen és nagyon szépen olvasták az igét a 8-9 éves, szeleburdi kisfiúk. Miközben hallgattam és néztem őket, elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyit értenek meg belőle, nem túl nehéz-e a szöveg nekik? 

Eddig „elmeséltem” nekik a „történeteket”, de már „nagyfiúk” (híján vagyunk a kislányoknak). A többi tanítóval szeretnénk, hogy szokják a Bibliát, ismerjék meg, tanulják meg érteni és használni, de ami a legfontosabb, hogy szeressék meg. Fedezzék fel azt, hogy mennyire izgalmas, érdekes és csodálatos. Ne azért, mert azt mondjuk nekik, hogy kell, hanem saját élményből.

De elég erre ez a túlságosan is rövid együtt töltött idő? Szóval néztem őket, ahogy a „kötelességüket tudva”, nagyon komolyan olvasták a Bibliát, de közbecsempészték a gyermeki huncutságot, miközben továbbadták a könyvet: „Teeee jööösssszz!” Közben kicsit lökdösődtek, kicsit csipkelődtek és persze oda-oda sandítottak is felém, hogy szabad-e. Aztán jókat nevettek, látva a mosolyomat, hogy a komoly feladatot is lehet játékosabban végezni. Elolvastuk a fejezetet. Ezután az ő nyelvükre lefordítva újra akartam nekik mesélni a történetet, de előtte még feltettem egy kérdést, hogy lássam, melyik részek kevésbé egyértelműek. El tudnátok mondani miről olvastunk?

Tudták! Mennyire? Teljes egészében! Nevetgéltek-e közben? Persze, de megengedtem nekik. A hangulat oldott, közvetlen, barátságos és persze játékos volt. És a gyerekek figyeltek. A csapat együtt mindenre emlékezett. Nahát! Nem kell gyermeknyelven újramesélnem. Miközben végignéztem rajtuk, el is szégyelltem magam. Mennyire bekorlátozzuk gyermekeinket azzal, ha nem vesszük őket komolyan! Miután egyértelművé vált, hogy az olvasottakból mindenre emlékeznek, elkezdtük átbeszélgetni a leckét. Lépésről-lépésre igyekeztünk megérteni az Édenben történteket és azt, ami a háttérben meghúzódott.

A történethez hozzátartozik még valami. A gyermekiskola új asztalt kapott, hiszen a nagyfiúk mégse ülhetnek kisasztaloknál, kisszékeken! Ha komolyan vesszük őket, jár nekik a komoly nagy asztal, nagy székekkel, amit most avattunk. A történet tanulságairól gondolkoztunk, miközben a srácok a gyönyörű, nagy, masszív asztal alá bepréselődtek, de nagyfiúsan. Ez megteremtette hangulatot, a meghittséget. Fantasztikus beszélgetés alakult ki a fiúkkal a bűnesetről. Mennyire okosak ezek a gyerekek és mennyire világosan tud Isten szólni általuk! Gyermeki egyszerűségükkel, őszinte és megkérdőjelezhetetlen hitükkel, az ő szemüvegükön át nézve mennyire más megvilágításba kerül a hit! Mennyivel egyszerűbb, tisztább és világosabb, minden sallangtól mentes. Végül is most ki tanít, kit? Én őket vagy ők engem? Nem ok nélkül mondta Jézus, hogy az ilyeneké a mennyek országa. Éles tükröt tartanak. A kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e belenézni a tükörbe. Minden ostoba gőgünket, tudásunkat félretéve, bemászni az asztal alá velük és meghallgatni őket. Úgy tanítani nekik a Bibliát, hogy közben ők is taníthassanak minket. Elgondolkozni az általuk feltett kérdéseken, figyelni a véleményükre, és van még egy fontos dolog. Miközben beszélsz hozzájuk, nézd az arcukat! Ez a legjobb visszajelzés. Minden szavad visszatükröződik az arcukon. Ha őszinte hittel beszélsz, úgy, hogy közben Jézus helyet foglal mellettetek, jelenléte látható lesz a gyermekek arcán. Amit a Biblia leír, számukra vitathatatlan. Ha szükséged van új erőre, a hited mélyítésére, beszélgess az Úrról egy kisgyerekkel!

 Város Viktória