Bejegyzés

Életmód klub Gyulán

Bő egy éve kezdődött minden. Imádkozó szívvel nyitottuk meg gyülekezetünk ajtaját az egészséges életmód iránt érdeklődők előtt. Kezdetben az egészség nyolc alapelvét ismertettük részletesen, közös étkezésekkel a végén, amikor valóban belekóstolhattunk az egészséges életmód ízeibe. 

Azóta sok témát érintettünk alkalmainkon testi-, valamint lelki egészség témakörökben is; így érintve bizonyos betegségeket, azok megelőzését, a helyes táplálkozást és elkészítési módokat, recepteket, a boldogmondásokat, bibliai szereplők életét… Életmódközpontban dolgozó munkatársak, egészségügyi szakemberek tették még színvonalasabbá a programot. Sok ismerettel gyarapodhattunk, nem csak a vendégek, hanem a szervezők is.  Szorgalmas hölgyek együttes munkájának köszönhetően mindig finom, friss, tápláló és egészséges vacsorában van részünk. Gyógytornász vezetésével pedig a mozgás örömének is hódolhatunk minden alkalommal, mely segít felfrissíteni olykor fáradt testünket. Isten áldásait tapasztaljuk folyamatosan.

Vendégeink többsége rendszeresen látogatja klubunkat, és folyamatosan jelennek meg új vendégek is. A közös élmények, tanítások megerősítettek bennünket is. A kialakult közösség befogadó, vidám. Hálásak vagyunk Istenünknek a megélt áldásokért, vendégekért, és még sokáig szeretnénk folytatni a programot. Legyen minél több ember követője annak az életformának, melyet Teremtőnk tervezett számunkra!

Marosán Réka