Bejegyzés

Ajándék csokrok kézről kézre

/Kategória: /Feltöltötte:

A zord tél ellenére is szárba szökkentek a nárciszok az egyik debreceni keresztyén kertész földjén március végén. A mintegy 8613 csodaszép virágszál leszedésében a megyeszékhely Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola 11. B osztálya segített. Ragyogó időben, jó hangulatban teltek a szorgos-dolgos órák; ajándék volt a hosszú, sárgálló sorok között töltött minden perc. 

A nárciszok a teremtés csodáját mutatták be külön-külön és együtt is. A vágott virágokból az iskola tanulói és a ReményPont Közösségi Iroda önkéntesei 783 csokrot készítettek, melyek egy része az irodában várta, hogy betöltse küldetését. A bejárat előtt virággal teli vödrök, és egy megállító tábla állt, az alábbi felhívással: „Lépj be hozzánk, és adj tovább egy csokor nárciszt!”

Az egyik helyi rádiócsatornának is köszönhetően hamar híre ment április első hetében a nagyszerű ajándékozási apropónak. Szájról szájra terjedt a lehetőség híre, ezt követően kézről-kézre adták a csokrokat. Sokan kérdőn álltak a plakát előtt, noha nem a szövegértésük hagyott kívánnivalót maga után. Aztán elmagyaráztuk, hogy értük van ez a kezdeményezés, és azért, hogy egy csokor virágon keresztül kifejezhessék és továbbadhassák ismerősüknek, családtagjuknak a törődést és szeretetet.

A Méltóság Mezeje társadalmi szemléletformáló mentális program keretén belül a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola egy másik osztálya 225 csokrot adott át időseknek a Pallagi Úti Idősek Házában április 6-án. A nárcisz világszerte a remény szimbóluma. Debrecenben néhány idős ember világát is sikerült reményteljesebbé tenni ezeken a csodálatos virágokon és az önzetlen szereteten keresztül.

KBE 

Nárciszpróba

/Kategória: /Feltöltötte:

Kértél már virágcsokrot Istentől? Én igen, de nem csak egyet… kétszázszor ennyit. Mert nála nincs lehetetlen.

Február közepe volt, hideg téli zimankó, amikor így imádkoztam: „Istenem! Vannak beteg, idős emberek a városban, akiknek szeretnénk fényt gyújtani a szívében. Kérlek! Ajándékozz meg 200 virágcsokorral! Nem saját részre kérem… csak azért, hogy továbbadhassam…, és ha ezen felül kérhetnék még valamit, az nem lenne más, mint az időpont meghatározása: április 6. 200 virágcsokor április hatodikára.”

Nem hangzik ez túl merésznek? – kérdezte a másik énem. Nem kaptam azonnal választ, de hamarosan el kezdett működöni a gondviselés.

Közben maradt a hideg tél és az emberek azt mondták: „A föld jeges, a nárcisz nyílása késni fog, talán… április közepe…?!”

De jött a tavaszi felmelegedés és a virágok szépen lassan kezdtek bimbózni. Aztán ez emberek azt mondták: „Az erőteljes felmelegedés miatt a nárciszok idő előtt el fognak nyílni…” De a kertész a nárciszok nagy részét árnyas fák alá ültette, ezért a virágfejek csak lassan-lassan bontották ki üde szirmaikat.

Ezután az emberek ezt jósolták: „Nem lesz elég munkaerő, így nem lesz elég csokor sem…” De jött egy seregnyi osztályközösség, diák önkéntesek, akik vidáman, játszva szüretelték és kötötték csokorba az aranyló virágfejeket.

A meteorológia esős időt jelzett. Igen, esett is, de már csak akkor, amikor a nárciszok csokrokba kötve várták küldetésük teljesítését.

Elérkezett április 6. Az időjárás-előrejelzésnek igaza volt, zuhogott az eső. Elmaradt a nárcisz-futás, ám a Pallagi Úti Idősek Otthonában 225 nárciszcsokor talált boldog gazdára. Idős, beteg asszonyok, akikről tudtuk, hogy valamikor ők is szedtek virágot, valaha ők is szereztek örömet másoknak. Tolókocsis bácsik, akik életük során hány és hány virágcsokrot adtak valakinek…! Ápolók, akik megerősödtek a tudatban, mily nemes munkát végeznek az idős emberekért.

A nárcisz világszerte a remény szimbóluma, számomra azonban a hit szimbólumává nőtt, mert akárhányszor megcsodálom szépségét, eszembe jut az a harc, amit vívtam „az emberekkel” és magammal.

Istenem! Köszönöm, hogy többet adtál annál, mint amennyit kértem, köszönöm a pontos időzítést! Köszönöm a lehetőséget, hogy egy csapatban dolgozhattam veled!

Szőllősyné Nagy Annamária
ReményPont Közösségi Iroda

Szeretetüzenet Észak-Írországból

/Kategória: /Feltöltötte:

Április 13-a van, a Pallagi Úti Idősek Házában járok, hogy megkérdezzem, milyen élmények maradtak meg az ott lakók szívében a nárciszosztásról. A kapu automatikusan nyílik, már várnak. Az intézményvezető, Kmetty Béláné Éva kedvesen fogad, az osztályvezető főnővérek útbaigazítására segítséget kapok Kerekes Zsuzsanna személyében, és felkeresünk négy idős lakót, hogy megkérdezzük őket a múlt heti „meglepetés ünnepről.”

Rácz Lili Ilona – „A virág a legszebb ajándék, virágot legutoljára anyák napjára kaptunk. Nagyon szeretem a virágokat, jómagam is szedtem sok nárciszt, mert volt, hogy húsvétkor a locsolóknak nárcisszal kedveskedtünk. A Naplóban megjelent egy cikk a múlt heti ünnepségről, ezt a cikket a virágon levő címkével gondosan őrzöm.”

Farkasné Miskolczi Beáta – „Az ünnepség megható alkalom volt, nagyon boldog voltam. Három évig nem láttam, csak fényeket, de most láthatom Isten csodálatos világát. A virágok a jó Istent dicsérik, segítői, eszközei a Teremtőnek. Hálás vagyok Istennek azért, hogy újra láthatok, csodálhatom a színeket, és hogy részesülhettem abból a jóságból, amit Önök diákok segítségével hoztak hozzánk. Már régóta figyelemmel kísérem ezt a kezdeményezést, melyet végeznek a beteg emberekért, tiszteletreméltó, felbecsülhetetlen munka. Én is a Dienesben végeztem és nagy szeretettel gondolok az ott tanuló új nemzedékre. Az idős, beteg embereknek kimondhatatlanul sokat jelent ez a szolgálat, amit Önök végeznek.”

Szabó Dániel – „Meglepő volt, hogy virágot kaptam, mert ilyet általában csak nőknek szokás adni, ám egy meglepetés virágcsokor arra is jó, hogy sok szép emlék visszatérjen hozzánk. Mint például egy régi szép nóta, amit most el is énekelek: »A rózsa azt jelenti hű vagyok/A szegfű azt, hogy a Nap ránk ragyog/A nefelejcs, hogy el ne felejts/S a gyöngyvirág, hogy a tiéd vagyok.«

A régi időkben is szokás volt egymásnak virágot adni, egyszerű, olcsó, szép ajándék egy saját kezűleg szedett csokor virág. A szeretet a csokorral átadódik, mert a virág az egymáshoz való tartozás jele. Őszintén szólva, meglepett a nárcisz csokor, de most jött el az ideje, hogy visszakapjam…”

Guba Tiborné Mária – „Ez az élmény nekem szívbe markoló volt nagyon, váratlanul ért, megrendítő volt. Rengeteg virágot hoztak, kivonult az egész kertészet. Gratulálok a szervezőknek, hogy eszükbe jutott ilyen sok idős embernek örömöt szerezni, mindenkinek köszönöm szépen hogy gondoltak ránk.

A gyermekeim Észak-Írországban élnek, ahol a nárciszok vadon teremnek. Szerettem volna meglátogatni a drágáimat, ám a betegség közbe szólt. Amikor a diákok megajándékoztak engem is egy csokor nárcisszal, olyan érzésem volt, mintha a gyermekeim üzentek volna általuk…”

Szőllősyné Nagy Annamária
ReményPont
irodavezető

Felvirágzott a ReményPont!

/Kategória: /Feltöltötte:

Az egyszeri kertész kapott néhány virághagymát a szomszédjától, amiket aztán elültetett a kertjében. Néhány év elteltével a virághagymák bőven megszaporodtak, és a kertész földjén egyre nagyobb területet foglaltak el. Eleinte tenyérnyi kis helyen virítottak a nárciszok, ám ahogyan az idő telt, a kertész egyre csak ültette a megszaporodott virághagymákat, és évekkel később egész nagy virágültetvényt tudhatott magáénak. Nárciszainak mindenki a csodájára járt, de ő soha nem kérkedett, egyedül Istennek köszönte meg sok-sok virágát.

Egy napon a kertész elhatározta, hogy továbbajándékozza azt a sok gyönyörű nárciszt, amit Isten szaporított meg a kertjében. Felkeresett két hölgyet, akik egy boltban dolgoztak, és megkérte őket, ők is adják tovább azt, amit ő Istentől kapott. Így is történt. Több száz virágcsokor került a látogatók, járókelők, barátok és ismerősök kezébe, akik szintén azt a feladatot kapták, hogy adják tovább a vidám, élénksárga színű virágcsokrokat. A bolt utcája megtelt örömöt sugárzó emberekkel, akik boldogságot kapva boldogságot adtak tovább – csokraikkal.

„Az Isten fizesse meg!” – mondták az üzletből kilépő emberek. Egy szerelmes pár férfi tagja csokorral fejezte ki lángoló érzéseit barátnője iránt. Egy férj egy reggeli veszekedés után szintén egy csokorral tette jóvá elhibázott szavait. Egy hölgy munkába menet a buszon idegen embereknek virágszálakat ajándékozott, melyek a vele utazók szívét megmelengették, másik két csokrot pedig a munkatársainak ajándékozott. Egy fiatal férfi éjszakai műszakból érkező, fáradt feleségét virágcsokorral köszöntötte, egy másik csokrot  szálanként osztott szét a munkahelyén. Egy lány meglátott egy szomorkodó kislányt a buszmegállóban, és neki ajándékozta a saját virágcsokrát. Két egymás számára idegen hölgy egy virágcsokornak köszönhetően talált egymásra, azóta minden alkalommal, amikor találkoznak, kedvesen beszélgetnek. Egy pedagógus virágcsokrot vitt a tanári szoba asztalára, egy előadó pedig hallgatóit köszöntötte fel egy nyaláb csokorral. Kivirult a belváros és „felvirágzott a bolt” is, mert „jobb adni, mint kapni” (ApCsel 20:35).

Mára a kertész nárciszai elhervadtak, a pompázó, sárga sziromlevelek lehullottak, ám a „nárcisznapok” résztvevői ott őrzik szívükben az örömszerzés élményét, és a virágcsokrokat megköszönni vissza-visszatérnek abba a boltba, amit az utca népe Remény Boltnak nevezett el.

A ReményPont Közösségi Irodát, a Hetednapi Adventista Egyház Tiszavidéki Egyházterülete és Debreceni Gyülekezete működteti önkéntesek segítségével. Az irodában lelkisegély-szolgálat igényelhető, megvásárolhatók az Advent Kiadó könyvei, személyre szabott segítő beszélgetéseket szervezünk, valamint informatikai tanácsadást és házassági tanácsadást is tartunk. Az iroda munkatársai kiemelt missziós tevékenységet végeznek a városban élő hölgyekért.

Szőllősyné Nagy Annamária
ReményPont irodavezető