Bejegyzés

Negyedik Nemzetközi Bibliakonferencia

Róma, 2018. június 11–21.

Csaknem 400 hetednapi adventista teológus, egyetemi és főiskolai tanár, valamint az egyház vezetői gyűltek össze Rómában, hogy megvizsgálják azokat az időszerű bibliai kérdéseket, melyek napjainkban foglalkoztatnak bennünket, adventistákat. A konferencia főtémája a végidő eseményeiről szóló tanítás volt, ami adventista hitünk központi kérdése. Mi mint nép az apokaliptikus próféciák tanulmányozásából születtünk, és egyetlen küldetésünk, hogy e próféciák keretei között, mint sürgető meghívást hirdessük az örökkévaló evangéliumot.

A konferenciát a Generálkonferencia Bibliakutató Intézete szervezte az Adventista Teológiai Társaság, az Andrews Egyetem, valamint a Földtani Intézet támogatásával. A Bibliakutató Intézet küldetése, hogy megalapozott teológiai munkával erősítse az adventista tanításokba vetett hitet, és e hit értelmezései közötti párbeszédet. Mindez jól tükröződött mind a konferencia összetételében, mind annak levezetésében. A nyolc-tíz plenáris előadás nemcsak a bibliai próféciák tanulmányozásának módszereivel foglalkozott, hanem a teremtő Istenbe vetett hit és a végső eseményekkel kapcsolatos meggyőződés összefüggéseivel is. Két hosszú beszélgetést tartottak, egyet a misszionáriusok vezetésével, akik arról beszélgettek, hogy mi módon lehet hasznosítani a bibliai próféciákat evangelizáló szolgálatunkban. A másikban napjaink legismertebb adventista teológiai tanárai arról beszélgettek, hogy milyen módszereket kövessünk a bibliai próféciák tanulmányozásában. Csaknem száz szekcióülés volt a konferencián, amit részben ismert teológiai tanárok, részben fiatal kutatók tartottak.

Megszólalt a konferencián Ted Wilson testvér is, aki arról prédikált, hogy bennünket, hetednapi adventistákat az a reménység éltet, mely szerint Krisztus nemsokára visszatér, hogy hazavigye népét.

Ez volt a negyedik ilyen konferencia egyházunkban, jómagam az első kivételével mindegyiken részt vehettem. A leghasznosabbnak azt találtam, hogy a világ adventista tanárai megismerhetik egymást, beszélhetnek arról, milyen bibliai kérdéseket tartanak időszerűnek, és hogyan próbálják megtalálni a választ ezekre a kérdésekre. Ahogy az korábban is történt, ennek a konferenciának az előadásaiból is ki fog adni a Bibliakutató Intézet egy válogatást, hogy azok is épüljenek belőlük, akik személyesen nem vehettek részt a konferencián. A konferencia zárónapján egy közös állásfoglalást fogadtunk el, amit az alábbiakban teszünk közzé.

 

(Szif)

 

 

 

ÁLLÁSFOGLALÁS

Bevezetés

A negyedik Nemzetközi Bibliakonferenciát Rómában tartották 2018. június 11–21. között. A konferencia témája a „Bibliai eszkatológia” (a végső eseményekről szóló bibliai tanítás) volt. Csaknem négyszáz olyan hetednapi adventista lelkipásztor, tanár és egyházi vezető, akik osztoznak a Biblia és a bibliai világszemlélet iránti mély elkötelezettségben, összejött a világ minden tájáról azért, hogy megvizsgálják az eszkatológia bibliai, teológiai, történeti, missziológiai és tudományos összefüggéseit. A konferencia célja volt a bibliai eszkatológia megerősítése és feltárása, az egység és a közösség erősítése, valamint az, hogy megújítsa érzékenységünket az idővel kapcsolatban, melyben élünk, hogy ezáltal felkészültebbek legyünk az Úr és az Ő egyháza szolgálatára. Lelkileg és szellemileg gazdagabbak lettünk a Biblia tanulmányozása, az istentisztelet, az imaközösség, az előadások, a beszélgetések, valamint a bibliai, történeti és régészeti szempontból fontos helyeken tett látogatások által.

Mi hetednapi adventisták késztetést merítünk abból a mély, személyes meggyőződésből, hogy Krisztus valóságos, látható, személyes és világszéles eljövetele közel van. Tudatában vagyunk annak, hogy milyen kihívások érik a bibliai eszkatológia történeti értelmezését. E kihívások magukba foglalják Dániel és Jelenések könyvének preterista (múltban ragadó), futurista (jövőbe menekülő), valamint idealista (spiritualizáló) megközelítését, a tudományos kozmológiákat, melyek kételyeket ébresztenek az emberekben azzal kapcsolatban, hogy a bűn és a halál kérdésére van természetfeletti megoldás, továbbá az olyan kérdések feletti spekulációkat, amit Isten nem nyilatkoztatott ki.

 

Megerősítő állásfoglalás

 

Mivel elköteleztük magunkat a „sola” és a „tota Scriptura” (miszerint hitünk alapja egyedül a teljes írás) elve iránt, hisszük, hogy a hetednapi adventista egyház a bibliai próféciák beteljesedéséből született meg a föld történelmének a végén, ezért rendelkezik egy bizonyos eszkatológiai perspektívával, ami egyháztanának, üzenetének és küldetésének szerves részét képezi.

Megerősítjük, hogy az eszkatológia a Szentháromság egy Istenben gyökerezik. Amikor a prófétai idő beteljesedett, az Atya Isten elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy megváltson és fiaivá fogadjon bennünket (Gal 4:4–5), és hogy az üdvösség művének előmozdítása érdekében bevezesse főpapi szolgálatát. E mű akkor teljesedik be, amikor Jézus mindörökre átveszi dicsőséges uralmát Isten országában.

Megerősítjük, hogy eszkatológikus reménységünk központja Jézus Krisztus élete, halála és feltámadása. A Szentlélek által bizonyosak vagyunk abban, hogy a hívő emberek Isten gyermekei és örökösei, miközben sóvárogva várnak a romlottságtól való végső szabadulásra (Róm 8:14–25). Krisztus a Lélek által vezeti egyházát, hogy helyesen tudja érteni és magyarázni az Írásokat, és az Ő szava iránti örömteli engedelmességből fakadóan be tudja tölteni küldetését.

Megerősítjük, hogy a bibliai eszkatológia Isten történeti és teljes megoldását jelenti mindazokra a problémákra, amit a bűn bejövetele okozott a mindenségben.

Valljuk, hogy Isten a bibliai eszkatológia által megerősíti ígéreteit és arra biztatja népét, hogy bölcsen éljen az eszkaton (a végidő) fényében.

Megerősítjük, hogy a teremtésről, a bűnesetről és az özönvízről szóló bibliai tanítás történetiségébe vetett hit elengedhetetlen ahhoz, hogy helyesen tudjuk értelmezni a bibliai eszkatológiát.

Megerősítjük, hogy Dániel és Jelenések könyvének apokaliptikus próféciái alapvetőek a bibliai eszkatológia szempontjából, és hogy e könyvek történeti értelmezése az apokaliptikus próféciák korrekt megközelítését jelentik.

Megerősítjük, hogy Isten népének reménysége a Jelenések könyve tizennegyedik fejezetében található hármas angyali üzenet, valamint az örökkévaló evangéliumnak azok a tanításai, melyek bennfoglaltan megjelennek ebben az üzenetben. Nevezetesen, Krisztus szolgálata a mennyei szentélyben, az Isten parancsolatai, beleérve a hetedik napot, mint nyugalomnapot, Jézus bizonyságtétele, az advent előtti ítélet, Krisztus második eljövetele, az igazak feltámadása, Isten népének elragadtatása, amit a millennium követ a mennyben, a bűn és a bűnösök feletti végső ítélet. Ez magába foglalja a második halált, azaz a bűnösök végső megsemmisítését a tűznek tavában. Ezt követően Isten újjáteremti a földet, mint népének örök otthonát.

Megerősítjük azt a felelősségünket, hogy gondot kell viselnünk Isten teremtett világára, ezen belül saját testünkre, ami a Szentlélek temploma. Vissza kell tükröznünk Isten szeretetét minden ember iránt, sürgetve őket, hogy fogadják el azt a reményteljes üzenetet, amit Isten e pusztuló világnak küldött.

 

Missziológiai következtetések

 

A hetednapi adventista egyház minden tagjának meg kell osztania a világgal ezt az eszkatológikus látomást. A jövő reménységével szembeni fokozódó szkepticizmus, valamint azoknak az értelmetlen erőfeszítéseknek ellenére, melyek egy földi paradicsom felállítására irányulnak, elfogadjuk azt a kihívást, hogy hirdetnünk kell a bibliai eszkatológiát a legkülönbözőbb összefüggésekben, melyben élünk, ezért odaszentelt erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy hatékony módszereket találjunk e küldetés teljesítéséhez.

 

(Fordította: Dr. Szilvási József)

Érd el a világot – a családokon, a nőkön és a gyerekeken keresztül!

Nemzetközi családi konferencia Budapesten

Ez volt a témája annak a tanácskozásnak, amelyet a Generálkonferencia szervezett Budapesten május 10-e és 13-a között. A Gyermek- Női és Családi Szolgálatok vezetői szerte az egész világból eljöttek Magyarországra, hogy motivációt, inspirációt, új ötleteket merítsenek szolgálatukhoz és megismerjék az egyházon belüli és kívüli legfrissebb kutatási eredményeket a szakterületeikről.  

A konferencián mintegy 500 küldött vett részt, több mint 65 országból. Fantasztikus élmény volt megtapasztalni a testvéri közösséget ilyen sokféle emberrel. A szerda esti megnyitón köszöntőt mondott Soltész Miklós, egyházügyi államtitkár, valamint előadást tartott Ella Simmons, a Generálkonferencia alelnöke. Délelőttönként a plenáris előadások a gyerekekre összpontosítottak. Csütörtök délelőtt George Barna mutatta be kutatásait, amelyek arról szólnak, hogy miért hagyja el olyan sok gyermek az egyházat. Barna e témakör legismertebb szakértője a világon. Ittlétét az is különlegessé tette, hogy noha magyar származású, most járt életében először hazánkban.

Pénteken Kiti Freier Randall, a Loma Linda Egyetem gyermekgyógyászati tanszékvezetője számolt be azokról a kutatásokról, amelyek feltárták, milyen tényezők valószínűsítik, hogy a gyermekek kockázatos magatartásokba keverednek. A gyülekezet nagyon sokat tehet a gyerekek lelki egészségének megőrzéséért, hiszen a kutatások kimutatták, azok a gyerekek, akik kapcsolatban állnak egy törődő, szeretetteljes, hiteles felnőttel, sokkal kisebb valószínűséggel bonyolódnak kockázatos magatartásokba.

Délutánonként a három osztály képviselői külön szekció-előadásokon vehettek részt, ahol szakterületeik egészen speciális kérdéseiről tanácskoztak. A családi szekcióban a Magyar Unió családi osztályvezetője, Mihalec Gábor is előadott.

Magyarországról az unió és az egyházterületek elnökségei mellett mindhárom érintett osztály osztályvezetője és további 4-4 munkatárs vett részt.

Nagy örömünkre szolgált, hogy szombaton vendégül láthattuk a magyar egyháztagokat is. Közel 400 testvérünk élt a lehetőséggel, hogy megtapasztalja ezt a „Mini Generálkonferenciát” – ahogy többen nevezték. A konferencia záróeseményén Mark Finley prédikált és helyezte a konferencia témáját üdvösségtörténeti távlatokba: A teremtés azt üzeni, hogy értékes vagy; a kereszt, azt üzeni, hogy Isten megbocsátott neked; az advent pedig azt üzeni, hogy örökké együtt lehetsz Megváltóddal.

A magyar egyház számára nagy megmérettetés volt ez a konferencia. Közel 250 embernek küldtünk meghívólevelet azokba az országokba, amelyekben vízumkötelesség van érvényben Magyarország felé, közreműködtünk a helyszín kiválasztásában, a regisztrációban, a különböző eszközök biztosításában, az Amerikából küldött csomagok vámügyintézésében, a technikai háttértámogatás biztosításában… és még sok más szervezőfeladatban. Magyar testvérek biztosították a konferencia zenei szolgálatait is. Rengeteg elismerő visszajelzést kaptunk a Hungarikum együttes, a Tajti Enikő vezetése alatt összeállt Budapest környéki kórus, az adventista rézfúvósok, az 8in1, valamint Szerekován János és Bereczki Csaba szolgálatára vonatkozóan.

A konferencia után dr. Willie és Elaine Oliver még Budapesten maradt, hogy találkozzon a lelkipásztor házaspárokkal, valamint tartson egy kétrészes családi evangelizációt. A Lurdy Házban mindkét estén telt házas előadást tartottak a kiemelkedően hatékony családok szokásairól. Az előadások felvétele hamarosan elérhető lesz.

Dr. Mihalec Gábor

XXVII. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia

2016. augusztus 29–31.

Közép- és Kelet-Európa legnevezetesebb biblikus tudományos konferenciáján több mint száz tudós szakember gyűlt össze, hogy a „Vallási és kulturális konfliktusok a Bibliában és az ősegyházban” címmel kapcsolatos előadásokat tartsanak és hallgassanak. A több kontinensről érkező és a tanácskozáson jelenlevő szakemberek katolikus és protestáns háttérből jöttek. 

Fotó: Gémes Sándor

Fotó: Gémes Sándor

Egyházunkat dr. Tokics Imre, az Adventista Teológiai Főiskola Ószövetségi Tanszékének vezetője képviselte, aki „Az istentisztelet, mint vallási konfliktus az Újbabiloni Birodalomban, Dániel könyve alapján” címmel tartott előadást. Kiemelve, hogy „Dániel az egyik legnagyobb próféta volt, aki feddhetetlenül élte meg misszióját a Babilóniai Birodalomban. Dániel könyvének magyarázói elismerik, hogy a próféta szorgalmasan és imádsággal tanulmányozta Ésaiás próféta Tóratekercsét, amely erős pozitív hatást gyakorolt rá és küldetésére.”

A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia már több mint negyed évszázada termékeny és tudományos színtér a Bibliával foglalkozó tudósok számára.

A reformáció közelgő ötszázadik évfordulója alkalmából – a protestáns és katolikus vezetők jóváhagyásával – egy magyar nyelvű katolikus-protestáns bibliafordítás létrehozásáról is tanácskoztak Szegeden, a Magyar Bibliatársulat Alapítvány képviselői és a katolikus szakemberek.

A konferencia idejére készült el a Magyar Biblikusok Lexikona, amelyben három adventista teológus neve is szerepel: dr. Szigeti Jenő, dr. Tokics Imre, drs. Kormos Erik. Az adventista identitáshoz és misszióhoz nélkülözhetetlenül hozzátartozik az Isten Igéje iránti mély elkötelezettségünk. Küldetésünk még hatékonyabb lesz akkor, ha a szentírási igéket és igehelyeket jobban ismerjük, és alkalmazzuk egyházi életünk mindennapjaiban éppúgy, mint családi életünkben.

(TIT)

A menekültek nemzetközi világnapja

ADRA International – 2016. június 18.

2016. június 18-án az egész világon számos adventista gyülekezetben a menekültekről, a háborúk sújtotta övezetekből otthonaik elhagyására kényszerülő néptömegekről emlékeztünk meg. Hívő keresztényként minden embertársunk mellé oda kell állnunk, aki bajban van! Istenünk jellemét és szeretetét mutatjuk be így hitelesen azok számára, akik kiszolgáltatottak, félnek, megtörtek és semmilyen létbiztonság nincs jelen az életükben. Napról napra élnek, rettegnek, féltik gyermekeik életét és sajátjukat. Ki vannak szolgáltatva a befogadók és a segítők jóindulatának. Kérünk mindenkit az ADRA vezetése és kuratóriumának nevében, hogy imáikban emlékezzenek meg a menekültek tömegeiről, szerte a világon!

A nemzetközi ADRA 2016 júniusában internetes kampányt kezdett a menekültekért. Az ADRA hírportálokon számos információt közölt a szervezet által megvalósított projektekről és a jelenlegi helyzetről is. A kampány központi gondolata a menekültek felkarolásának és megsegítésének népszerűsítése.

Előzménye pedig az első világszintű humanitárius csúcstalálkozó volt (World Humanitarian Summit), melyen az ADRA International szervezetét Jonathan Duffy, az ADRA International elnöke, és Frank Teeuwen, az ENSZ Összekötő Irodájának elnöke képviselte. Isztambulban, 2016. május 23–24. között került megrendezésre. Itt Jonathan Duffy testvér nyilatkozott az ADRA International által vállalt programpontokról. Ezek a vállalások rávilágítanak arra, hogy milyen tevékenységeket végez a világszervezet mind a fejlesztési, mind a katasztrófa-elhárítás területein. Ez alapvetően két pontra fókuszált abból a lehetséges ötből, amelyet az ENSZ főtitkára által kibocsátott humanitárius program tartalmaz. Lényege tehát, hogy:

„Senki ne maradjon le!”

és

„Hatékony segítségnyújtás valósuljon meg a szükségben élők számára,
melyek változást eredményeznek az emberi életekben!
Legyen ez egyszeri segítségnyújtás vagy tartós megoldás!”

A humanitárius csúcstalálkozó egy globális felhívás volt az ENSZ főtitkára, Ban Ki-Moon részéről. Hozzávetőlegesen 5000 lehetséges résztvevő kapott meghívást, beleértve államok, illetve kormányzatok vezetőit, valamint számos közösség és szervezet képviselőjét az üzleti, civil szféra, valamint különböző segélyszervezetek és egyéb közösségek részéről. A csúcstalálkozónak három fő célja volt:

  1. Hogy lelkesítsen és új lendületet adjon az emberiesség és a humanitárius alapelvek egyetemessége melletti elköteleződésben.
  2. Hogy az elköteleződés által konkrét lépéseket kezdeményezzen és támogassa az adott országokat és közösségeket a krízishelyzetekre való felkészülésben és a gyors válaszadásban, valamint abban, hogy ellenállóbbak és rugalmasabbak legyenek a váratlan krízisekben.
  3. Hogy megoszthassa a legjobb gyakorlatokat, amelyek segítenek életeket menteni és enyhíteni a szenvedést, szerte a világon.

Az ADRA International állásfoglalásával a magyar ADRA is egyetért. A menekülteket számos programmal támogatta 2015 második felében és a lehetőségekhez mérten a jövőben is támogatni fogja.

A kampányra vonatkozó linkek az alábbiak: https://adra.org/refugees/ és https://adra.org/our-global-work-with-refugees/

(Lőrincz Melinda, Zohán Tünde)