Bejegyzés

Ráckevén vendégeskedett az újbudai fiatalság

Különlegesek az ünnepélyes gyülekezeti alkalmak, amikor egy nagyszerű eseményre összejön az adott közösség, hogy kapcsolódjunk, találkozzunk, közösen forduljunk Isten felé. Ennél már csak az a felemelőbb, ha több gyülekezet közösen, tudatosan és egymás felé nyitottan teszi ezt. Az ilyen találkozásokban erő van. Egymásba belekarolva erősebbek vagyunk, többet bírunk. Egymástól tanulva, egymást felemelve fejlődhetünk.

Egy ilyen alkalmat ünnepelhettünk most Ráckevén, ahová február 11-én meghívást kapott az az újbudai fiatalság. Bihari Csaba lelkipásztor körzetének fiataljai először találkoztak ilyen program keretében, de az alkalom után a fiatalokkal és az ifivezetőkkel beszélgetve elmondhatom, nem utoljára! A közös ifjúsági alkalmon különleges módon kapcsolódhattunk egymáshoz: a délelőtti csoportos és interaktív bibliatanulmányozásban, a közös éneklésben és istentiszteletben, a mély beszélgetéseket előidéző közösétkezésben, a Duna-menti sétában (ahol lehetőség volt a hideg szél leküzdésére azáltal, hogy közelebb húzódtunk egymáshoz), a csapatépítő játékokban, a közös szombatzárásban, a bibliai vetélkedőben, a szabadulószoba kipróbálásában, a mély beszélgetésekben és a társasjátékozásban.

Istennek hála, hogy ad jó ötleteket az ilyen találkozásokhoz, ad erőt és talentumot a vezetőknek és a szolgálatot vállalóknak a kivitelezéshez, és erőt a rengeteg étel elkészítésére a gyülekezeti tagoknak. Így tölti be a lelki szükségleteinket, és így használ fel egymás felemelésére. Egy biztos: ami ilyen jó, azt folytatni kell!

 

Henter Zsombor

 

Challenge tábor

Ötödik alkalommal rendeztük meg Ráckevén az immár hagyománnyá vált Challenge ifjúsági missziós táborunkat.

Az alapvetően városi fiatalok elérésére irányuló rendezvény évről évre más gyülekezetek fiataljait is megmozgatja, így a zömében középiskolai és egyetemista diákok számos helyről érkeznek hozzánk erre a hétre. A tábori élet a kifejezetten erre az alkalomra érkező külföldi önkénteseink vezetésével zajlik, multikulturális jelleget kölcsönözve ezzel a tábornak.

Mélybe néző alkalmainkon aktuális, fiatalokat érintő kérdések kerülnek fel bibliai nézőpontból. Minden évben karitatív munkát is végzünk, idén a város kárpátaljai testvérvárosa iskolájának gyűjtöttünk többek között piaci palacsintasütéssel, így 200 000 Ft-ot adhattunk át nagy örömmel a város vezetésének erre a célra. Nagy sikerű szabadulószobánk a tábor ideje alatt kezdte meg pályafutását a gyülekezet épületében, ahová a következő tanévben folyamatos nyitvatartással várjuk majd az érdeklődőket.

A tábor végeztével célunk, hogy a következő hónapokban is aktív kapcsolattartók legyünk mindazokkal, akiket Isten elhozott közénk, akiknek az életében valamilyen módon mi is szerepet kaptunk.

a Challenge tábor szervezői

Jótékonysági palacsintasütés Ráckevén

Ismét nyíltak a kapuk, hogy a város egy fontos rendezvényén, az V. Kis-Duna Maraton futóversenyen megjelenjünk április 10-én, vasárnap. A sportrendezvényhez jól passzoló egészségügyi szűrés mellett most helyet kapott az aktuális menekültügy is, közelebbről a városunkban élő 27 ukrán menekült támogatása.

A tetemes mennyiségű palacsinta mind gazdára talált, sok ember szívét indította adakozásra. Ennek számokban is szép eredménye lett: közel 250 000 Ft-ot továbbítottunk az önkormányzatnak a korábban említett ügyre. Ezeken az alkalmakon a valós segítségnyújtás mellett nem lebecsülendő a benyomás és a befolyás szerepe, ami az emberek lelkében a kitelepülést látva megszületik. A hálás szavak, megilletődött arcok mellett még hány emberben indulhat el egy-egy pozitív gondolat, ami a szemünk elől rejtve marad…

Bátorítunk mindenkit, hogy keressük a megjelenés lehetőségeit településünk rendezvényein, kapcsolódjunk a közösség életéhez, ezzel is utat találva emberek szívéhez.

Gy. J.

Challenge tábor Ráckevén

Lassan automatikussá válik Ráckevén, ha július eleje, akkor Challenge tábor. Idén negyedszer szerveztük meg ifjúsági táborunkat, mellyel elsősorban a városi fiatalok elérését célozzuk meg. Évről évre egyre többen jelentkeznek, idén a 70 fős tábor több mint fele érkezett a gyülekezeten kívülről. A megnevezéshez méltóan a táborozók kihívások sokaságával találják szembe magukat. Angol nyelvű önkénteseinkkel igyekeztünk a tábort kétnyelvűvé tenni.

Már hagyomány lassan az is, hogy egy nap a városunkért fáradozunk, segítünk ott, ahol tudunk. Játszóteret, hirdetőtáblákat újítunk fel, palacsintát sütünk a piacon egy jó célra gyűjtve és ehhez hasonlók. Idén a helyi zeneiskolát támogattuk.

Táborunk keresztény szemléletű, igyekszünk ennek megélésében példát mutatni a vendégeinknek, de ezen túlmenően „mélybe néző” alkalmainkon mélyebbre is nézünk, a lelkünk mélyére.

A tábor végeztével a szervezőknek a challenge adott: nem várhatunk egy évet a folytatással, igény van a rendszeres találkozásra. Az előző évhez hasonlóan „challenge +” napokat fogunk szervezni, ahol megpróbáljuk mindazt továbbvinni, ami a fiatalok lelkében elindult.

 

J.M.J.

Lelkészbeiktatás Ráckevén

Ünnepélyes istentisztelet keretében köszöntöttük a Ráckevei Gyülekezet új lelkészét, Bihari Csabát szeptember 12-én, dr. Ősz-Farkas Ernő területi elnök igei gondolatainak kíséretében. Az igehirdetésen Ősz-Farkas testvér hangsúlyozta, hogy az evangélium kincs és nem szégyen, és a gazdagsággal, amelyet ad, nem az ember rendelkezik, hanem sáfárkodik. Isten azt mondja, hogy őrizzük ezt a kincset, és ne szégyelljük az evangéliumot!

Bihari Csaba köszöntő szavaiban ugyanezt a gondolatot folytatta Pál szavaival 1Korinthus 1. fejezetéből: az igazi gazdagság Isten kegyelmét Krisztusban elfogadni.

A beiktató imádság után Ócsai Sándor, a gyülekezet presbitere ünnepélyesen átadta a gyülekezet kulcsát, majd a kórus az Ézs 6:8-ra írt, „Küldj el engem!” c. énekkel köszöntötte az új lelkészt – természetesen maszkban.

 

Csírkés Sára Borbála

Ifjúsági szilveszterek

2018 december 30. és 2019. január 1. között több helyszínen országszerte helyi gyülekezetek és az Ifjúsági Szolgálatok Osztálya szervezésében óévzáró-újévnyitó alkalmak kerültek megvalósításra. Minden egyes helyszínen kiváló programokon vehettek részt a fiatalok.

 

¯ A tavalyi év utolsó két napját és az új év első napját Orosházán töltöttem. Szervezőként vettem részt rajta, de még számomra is voltak meglepetések. Sikerült összehoznunk egy mozgalmas és élvezetes alkalmat.

A három nap alatt volt lehetőségünk sportolni, fürdőzni a gyopárosi élményfürdőben, társasozni, csocsózni, pingpongozni és rengeteget beszélgetni. Emellett magunknak tudhattunk értékes gondolatokat, melyek egész évben végigkísérnek minket. Úgy érzem, minden megvolt, amire vágytam egy ilyen alkalom kapcsán.

Groska Adrienn

 


 

2018. december 30. és 2019. január 1. között „Évzáró Virológiai Értékelő Konferencián” vettünk részt Ráckevén. A konferenciára az ország különböző pontjairól érkeztek „tudósok”. Ám a résztvevők kb. 60 fős táborát megfertőzték egy halálos vírussal, amelynek ellenszerét december 31-én, 24.00h-ig meg kellett találnunk.

Az ellenszer keresése közben sem csüggedtünk: közös sporttal, vetélkedőkkel és társasjátékokkal töltöttük az időt. A Biblia alapján arról is beszélgettünk, hogy egy lassabb, ám sokkal halálosabb vírus áldozatai is vagyunk, amelytől csak Jézus tud megszabadítani bennünket.

Végül megtaláltuk a gonosz Bird Brain professzor titkos naplójának darabjait, és annak segítségével az ellenszert is.

Január 1-jén egy utolsó közös étkezés és takarítás után búcsút vettünk tudóstársainktól és hazatértünk. Hálát adunk Istennek azért, hogy Ő is velünk volt, megáldotta az alkalmat és mindenki jól érezhette magát!

Cserpán Ádám

Nem odavetett adomány

Ráckevén a fiatalok elhatározták, hogy minden hónapban segítenek ételt készíteni a rászoruló embereknek. Negyedóra alatt meghámoztak 30 kg krumplit. Ha sok kéz van hozzá… A hagymaszeletelés előszőr késsel történt, ami sírásra fakasztotta szorgos fiataljainkat. Még jó, hogy jött egy segédeszköz, ami pillanatok alatt megoldotta a kérdést.

„Amíg a bográcsban rotyog a paprikás krumpli”, elmondom mi az, ami a megszokottól eltérő. A fiatalok a Bibliából kapott inspiráció alapján azt tervezték, hogy együtt esznek a meghívott vendégekkel. Ahogy anno együt evett az árva. özvegy, lévita és a módosabb ember is, így „örvendve az Úr előtt”.

Megterítették az asztalt és várták a vendégeket… Az együttes étkezésnek különös varázsa volt.

Akik nem jöttek el, azoknak elvitték az ételt. Itt az volt a tapasztalat, hogy az emberek jobban éhezték a beszélgetés lehetőségét, mint az ennivalót.

Hátha inspirál valakit…

Gyürüs István

Szivárvány Ráckeve felett

Ráckeve egy szép kisváros a Duna szigetén. Ebben a városban az Adventista Egyháznak egy lelkes gyülekezete tevékenykedik.

A testvérek egyik bánata, hogy a város eléggé elszigetelődik a gyülekezettől. „Ha nem megy a hegy Mohamedhez…” alapon a gyülekezet olyan pontokat keresett, amik hidakat építenek a gyülekezet és a város között.

Még a nyáron felfedezték, hogy a Szivárvány Óvoda kerítése eléggé megkopott. A közösség tagjai felajánlották segítségüket, hogy a kerítés a szivárvány színeiben pompázzon.  Így lecsiszolták, lefestették, újjávarázsolták azt.

Ezután adódott az az ötlet, hogy a település két óvodájában, általános iskolájában és művészeti szakközépiskolájában „Így vigyázok az egészségemre!” címmel rajzpályázatot hirdessenek. Több mint száz pályamű érkezett, amit szakértő zsűri értékelt. Hol legyen az eredményhirdetés? Az óvodáknak, iskoláknak nem volt olyan helye, ahol ez megvalósulhat. A könyvtár nem tudott helyet biztosítani. Nem maradt más, mint a gyülekezet épülete. A gyülekezet fiataljai műsorral, a testvérnők – egészségtudatos – süteményekkel, a férfiak a kiállítás helykialakításával készültek.

Eljött a nagy nap. A képek a falon, egészségplakátok elszórtan a folyosón, a teremben, állófogadásra megterített asztalok, díjak, és gyönyörű csokor a széksorok előtti asztalon.

És izgatottan vártunk…

Megnyílt az ajtó, elsőként egy anyuka két gyermekkel érkezett, utána a többiek. Volt, hogy az egész család eljött. Ha a betegség (influenzajárvány) nem tizedelte volna meg a gyerekeket, talán nem lett volna elég a helyünk.

A műsor, a díjátadás, az állófogadás szépen lezajlott.

Némely vendég talán a hely békéjét megérezve – úgy tűnt, nem is akar hazamenni.

Köszönjük Urunk ezt a tapasztalatot!

 

Gyürüs István

 

Adni, szeretni öröm Ráckevén

Az ünnepek lehetőséget nyújthatnak olyan emberek megszólítására, akiket esetleg nehéz másként elérni, megközelíteni. Erre gondolva szerveztük meg idén decemberben a nyugdíjasok karácsonyát Ráckevén. Ők az a korosztály, akik sokszor mellőzöttnek, netán kevésbé fontosnak érzik magukat, és mindez felerősödhet egy-egy ilyen ünnep alkalmával.  Egy olyan meghitt együttlétet igyekeztünk létrehozni, amikor Megváltónk szeretetét, hívását tolmácsolhatjuk számukra, amikor megérezhetik, hogy Istenünk szemében mindenki értékes.

A saját gyülekezetünk nyugdíjasain kívül a városban hirdettük meg ezt a programot. Az aktívan működő nyugdíjas Baráti Kör, valamint a Családsegítő segítségét kértük, hogy meghívóink eljussanak minél több idős emberhez. Előre kértük, hogy jelezzék részvételi szándékukat, mert ajándékcsomagokkal készültünk, és nagy örömünkre 34 jelentkező volt.

Gyülekezetünk énekkara, ill. tanulócsoportunk gyermekei lelkesen és szorgalommal készültek tanulságos történetekkel, zene- és énekszolgálatokkal. Gyűrűs Pannikát kértük meg, hogy legyen az este háziasszonya, és igei gondolatokkal örvendeztesse meg a részvevőket. Jó volt látni, ahogy a kedves vendégeink áhítattal szívták magukba az elhangzott bátorító, felemelő, bölcs tanácsokat tartalmazó szavakat. Ezután átadtuk a könyvet, mézet és egyéb ajándékokat tartalmazó csomagokat. Majd mindenki leakaszthatott a fenyő ágairól egy-egy igeverset útravalóul.

Az estét szeretetvendégséggel zártuk. Roskadásig teltek az asztalok szendvicsekkel, finom süteményekkel. Étkezés közben beszélgettünk, és öröm volt a hála, a meghatódottság szavait hallani minden idős meghívottunktól. Többen kifejezték, hogy szívesen jönnek más alkalmainkra is, mint például az év utolsó előtti napjára tervezett zenei ünnepségünkre, ahová szeretettel hívtuk őket. Nekünk is hatalmas áldás volt ez az alkalom, hiszen adni, szeretni öröm.

 

Kökéndy Noémi

Osztrák vendégek Ráckevén

Május 12-töl 14-ig az ausztriai Oberweißburg gyülekezetének kicsiny csoportját fogadtuk Ráckevén. (Oberweißburg Salzburg tartományban, Lungau régióban található. A kis gyülekezet tagjait többen ismerhetik Magyarországon, hiszen korábban évekig Mariapfarr-on, a Berghotelben volt a gyülekezet összejöveteli helye, ahol több magyarországi gyülekezeti csoport is megszállt, illetve olyan programok is zajlottak, mint a túratábor vagy a házaspárok hete.)

A testvérek pénteken este érkeztek, és családoknál kaptak elhelyezést.
A szombat délelőtti szolgálatot Stefan Lutsch testvér, a gyülekezet presbitere látta el, délután Raimund Fuchs testvér szolgált, aki lelkészként hosszú évekig volt az Osztrák Unióban a Családi Osztály vezetője, de dolgozott a Könyvevangélista Csoport vezetőjeként is, jelenleg éppen nyugdíjazása előtt áll. A két összehangolt szolgálatban a család, a gyermeknevelés, a párválasztás témáiról hallhattunk egyik gyülekezeti tagunk fordításában.

A közös ebéd után a gyülekezetünk szinte teljes létszámmal vett részt a délutáni alkalmon is, gyerekekkel, fiatalokkal együtt.

Vendégtestvéreink egyben a Lungau-i Singgruppe Hoffnung (Reménység Énekcsoport) tagjai is, így énekeikkel szívmelengető perceket szereztek, ugyanis régi adventi énekeket hallhattunk tőlük.

Itt érdemes megemlíteni, hogy egész nap olyan közös énekeket énekeltünk, amik számukra is ismertek voltak, és néhányuk szorgalmasan próbálta éneklés közben a kivetítőről a magyar szöveget olvasni, magyarul énekelni.

A késő délutáni pihenő után este együtt indultunk Budapestre, egy kis városnézésre. A Hősök terén hallhattunk egy kedves esti éneket is a vendégektől, az Andrássy úton haladva megnéztük az Operaház fényeit, majd a Parlament épületét csodáltuk meg és sétáltuk körbe.

Vasárnap délelőtt még egy ráckevei szigetkerülő sétahajózásra vittünk a vendégeket, amit igazán nagy örömmel fogadtak. A hajózás utáni közös fotózásnak nem akart vége szakadni. Búcsúzóul mi énekeltünk nekik egy áldásmondó éneket a parkban, majd ima után elköszöntünk tőlük.

Reméljük, testvéreinket hamarosan újra Ráckevén üdvözölhetjük, hisz tartalmas, értékes szolgálatuk után megszületett egy közös őszi evangelizáció terve is.

CzÉ