Bejegyzés

Reformációs séta a SzeretetREformálva rendezvényen

A Reformáció 500 programsorozat keretében egy nagyszabású, egész napos kerületi rendezvényt szerveztek a XVIII. kerületi Önkormányzat támogatásával a kerület pestszentimrei lelkészei 2017. október 7-én, a Pestszentimrei Sportkastélyban, SzeretetREformálva címmel, ahová meghívták a kerületben működő egyházak képviselőit.

A Pestszentlőrinc A és B gyülekezet összefogásával, Herter Barna lelkész koordinálása alatt a Reformációs sétával képviseltette magát az Adventista Egyház. A nap során mindegy 600 darab „sétafüzet” fogyott, de jóval több látogató és érdeklődő járta végig a sátrakat, ahol gyermekfoglalkozások, könyvek, GLOW-füzetek és más ajándékok várták a látogatókat.

 

BN

Megvalósult az Emberi Erőforrások Minisztériuma – és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával.

 

 

Kiemelt hírek Veszprém megyéből

Eseménydús időszakot zártunk Veszprém megyében. 2017 május-júniusában Balatonfüreden, a Balaton-parti Kisfaludy Galériában – a város vezetőségének és az oktatási központnak a támogatásával – rendeztük meg a Jézus élete kiállítást. A különböző egyházak lelkészeit is felkérve egy-egy alkalomra, előadás-sorozatot tartottunk a Megváltó életéről a művészetek tükrében. A gyülekezet lelkipásztorának lehetősége nyílt hét tanórában tárlatvezetést is tartani középiskolások számára. Az általános iskolás korosztályt rajzpályázattal szólítottuk meg. A városból hatvanöt diák kapott munkája elismeréséül Bibliát és értékes díjakat. A rendezvény révén mintegy kétszáz emberrel kerültünk kapcsolatba.

Élve a Bakony természeti kincsei nyújtotta lehetőséggel, mint a 2017-es év legbarátságosabb gyülekezete, a nemesvámosi testvérek egy hosszú hétvégét tölthettek el július 15-16-án Városlőd festői dombjainak ölelésében. Az Iglauer park fái között kerestük Isten közelségét és egymás társaságát. A főként gyermekes családok és fiatalok érdeklődését felkeltő háromnapos program keretében kreatív istentiszteleten, önismereti és közösségépítő játékokon, éjszakai túrán vehettünk részt. A rendezvény sikerét jelzi, hogy mindenki szeretne visszatérni ide.

A nyár másik két nagy jelentőségű eseménye a veszprémi keresztség és presbiterszentelés volt. Papp Zoltánné, Zsuzsi hosszú utat járt be, amíg az Úr elvezette hozzánk. A Szentírás tiszta magyarázata megfogta őt, és most már úgy gondolja, hazaérkezett. Bár a végcél elérése még várat magára, augusztus 5-i keresztségével kifejezte, hogy Krisztus áldozata ma is válasz az útkeresőknek.

Egy héttel ezt megelőzően tartottuk Bella Géza testvér presbiterszentelését. A feleségével, Erzsikével közel húsz esztendeje elkezdett és fáradhatatlanul végzett pápai gyülekezetalapítási munkájuk meghozta a gyümölcsét. Mára pezsgő élettel telt meg, és szűkösnek is bizonyul az összejövetel számára bérelt terem. Ahogyan a prédikációban elhangzott: Isten Igéjének mindig megújító tüze tartsa életben a szolgálat örömét a presbiterben és a gyülekezet soraiban egyaránt.

Szeptember 9-én ünnepeltük a Nemesvámosi Gyülekezet alapításának kilencvenedik esztendejét. A teljes időszakot felölelő krónikát jelenetekkel, korabeli énekekkel és néhai helyi költők verseivel színesítve tekintettünk vissza Isten munkájára, amit a vámosiakért végzett. A jubileumi istentiszteleten köszöntőt mondott Ócsai Tamás unióelnök, dr. Ősz-Farkas Ernő területi elnök, valamint Mustos István alpolgármester és Molnár Csaba református lelkipásztor. Nem tudjuk, lesz-e századik év, hiszen Krisztus Urunk áldott jövetele a küszöbön van, de ha igen, akkor látva a felnövekvő új vezetői generációt, hálásan könyvelhetjük el, hogy Isten gondoskodott a jövőről.

S végül, de nem utolsósorban szeretnénk beszámolni a Veszprém megyei gyülekezetek közös projektjéről, a Reformációs sétáról, amit először Nemesvámoson, majd Veszprém város központjában rendeztünk meg. Veszprémben az egy héttel korábbi időpontot sajnos a rossz időjárás meghiúsította, de hittel vágtunk bele a szeptember 23-i szervezésbe. Bár az időjárás ekkor sem volt tökéletes, a járókelőknek kínált pogácsák számából ítélve kb. 150-200 vendégünk így is volt ezen a borongós napon. A Hévízi Gyermekkórus szolgáltatta jótékonysági koncerttel egybekötött családi rendezvényt dr. Strenner Zoltán önkormányzati képviselő nyitotta meg. Mindenki találhatott magának hasznos elfoglaltságot, hiszen a reformáció nagy alakjainak megismerése mellett a kisebbek az arcfestésen túl cseppfestéssel tölthették az időt, sőt a bátrabbak megpróbálkozhattak a rekeszmászással is. Rendezvényünkről a helyi sajtó részletesen beszámolt.

Hálásak vagyunk Istennek a programokban gazdag nyárért, kora őszért. Szép emlékekkel vágunk neki az evangelizációs időszaknak. Az Úr áldja meg gyülekezeteink erőfeszítéseit országszerte!

 

Kalocsai Tamás, Szabó Attila

Reformációs séta 2017 Albertirsán

Bár Albertirsa nem tartozik az 500 évvel ezelőtti magyar reformáció központjai közé, Pál apostol elvét követve, Isten evangéliumának ott is szólnia kell, ahol ennek nincsenek több száz éves hagyományai (Róm 15:20–21). Ezért döntöttünk úgy, hogy október 8-án Albertirsán a Mirelite parkban bemutatjuk a város lakosságának a Reformációs séta 2017 nevű programot.

Luther minden kalapácsütésével Isten szeretetéről tett tanúbizonyságot. Kálvin Isten kinyilatkoztatásáról beszélt. Albertirsán is fölhangzott az 1568-as tordai országgyűlés vallásszabadsági törvénye. A gyerekek kipróbálhatták Károli Gáspárral a vizsolyi nyomdagépet. John Wesley-től ismét elhangzott a zavarba ejtő kérdés: „Albertirsa keresztyén város?” A látogatók együtt örülhettek Mary Jones-szal az új Bibliájának. És végül Desmond Doss is bizonyságot tehetett hitéről. Ez az utolsó sátor azért is volt fontos, mert a következő szombaton, október 14-én este a művelődési házban levetítettük A fegyvertelen katona című filmet, melyről akár Desmond Doss sátránál is értesülhettek a járókelők.

Bár nem özönlöttek úgy az emberek az albertirsai Reformációs séta 2017-en, mint a megyeszékhelyeken, még is voltak lelkes hallgatóink, akik miatt érdemes volt bemutatni a programot.

 

-i -s

Megvalósult az Emberi Erőforrások Minisztériuma – és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával.

Reformációs séta Kiskőrösön

Kicsit kívülállóként írhatom meg, hogyan zajlott a reformációs séta Kiskőrösön. A nagy napot rengeteg előkészület – területfoglalási engedély, szereposztás, próba, szállítási feladatok – előzte meg.

Pünkösd vasárnapján egyesek már hajnalban útnak indultak, hogy a kellékeket, sátrakat a helyszínre szállítsák. A többség nyolc órakor gyülekezett, hogy Kiskőrös főterén, a Petőfi szülőháza előtti részen felállítsák a kilenc sátrat, a padokat, a gyerekek játszóterét. A 3., 4. sátor felállításakor már egészen profi volt a csapat. A térköves területet sátrak és egyéb kellékek lepték el. Nem kis kihívás az összeállítás, ezért aztán már szinte delet harangoztak, mire készen lett a tér. A helyi gyülekezet finom bablevessel és malomkerék méretű pizzákkal kedveskedett a munkában részt vevőknek. Ebéd után gyors beöltözés és egy utolsó  próba következett, és már jöttek is a vendégek – nem várva meg a „hivatalos” kezdési időpontot.

És ettől kezdve csak jöttek és jöttek, és jöttek… A tömegben ott volt az evangélikus esperes úr, a református lelkész és még sokan mások. A látogatók a 18 órai befejezést sem vették túl komolyan. Még fél hétkor is jött csoport. A helyi TV is felvételeket készített a nem mindennapos eseményről. Némely látogató megkérdezte: Honnan jöttek? Nem volt könnyű a válasz, hogy valaki ki ne maradjon. A felelet valahogy így hangzott: Cegléd, Baja, Kecskemét, Kiskunhalas, Soltvadkert, Dunaújváros, Kiskőrös… és egyéb helyekről.

A kiskőrösi gyülekezet bátorságát és szervezőkészségét dicséri, hogy kis létszámuk ellenére vállalták, hogy a város főtere a reformáció ünnepének színterévé váljon.

 

Gyürüs István

 

Megvalósult az Emberi Erőforrások Minisztériuma – és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával.

Reformációs séta Kecskeméten

Húsvét vasárnapján sokan sétálnak Kecskemét belvárosában. Templomba igyekeznek, vagy éppen onnan jönnek. Mások fagylaltozás miatt sétálgatnak a családjukkal, vagy csak egyszerűen mozogni vágynak. Ezek az emberek csodálkozva tapasztalták, hogy a Domus-parkolóban egy egész kis reformációs falu nőtt ki a földből. Mintegy 400-an barangolták be az elmúlt 500 év történelmét 7 + 1 interaktív sátorban. 

  • A járókelőket Márton testvér fogadta a wittenbergi vártemplom kapujánál. Arról beszélt, mennyire félreismerik Istent azok, akik azt hiszik, hogy pénzzel, vagy jó magaviselettel ki lehet érdemelni a Mindenható szeretetét. Tetzel János például azt hirdette, hogy csak annak bocsát meg Isten, aki búcsúcédulát vásárol. Erre tiltakozásul – vagy mondjuk stílszerűen, protestálva – Márton testvér kitűzte 95 tételét a vártemplomra, világossá téve, hogy Isten mindenkit feltétel nélkül szeret.
  • A második sátorban Kálvin János éppen fő művén, A keresztyén vallás rendszerén dolgozott könyvtárszobájában. De mikor meglátta a járókelőket, lelkesen behívta őket, és Isten megismeréséről beszélt nekik. A Mindenható megismerhető a természetből, a bibliai történetekből, de legjobban az Ő fia, Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki Őt.
  • A harmadik sátorban az emberek az 1568-as tordai országgyűlésbe kapcsolódtak bele. Bárki érvelhetett pro és kontra a vallásszabadság kérdésében, és sokszor heves – ugyanakkor játékos – vita alakult ki Dávid Ferenc lelkész, és egy maradi magyar kardcsörtető nemes között. Végül azonban János Zsigmond király kihirdette a világ első vallási türelemről szóló törvényét:

„Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem, senki kénszerítéssel ne kénszerítse. De oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért pedig senki az szuperintendensök és püspökök közül az prédikátorokat meg ne bánthassa. Ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, mert a hit Istennek ajándéka. Midenik éljön az aranyos békességben egymással.”

  • A negyedik sátorban magával a nagy magyar bibliafordítóval, Károli Gáspárral találkozhattunk, aki abbéli reményét fejezte ki a járókelők felé, hogy talán eljön az az idő, amikor minden magyar kézben foghatja az Istentől ihletett Szentírást. Itt mellékesen még a lengyel nyomdász, Mantskovits Bálint nyomdagépét is ki lehetett próbálni.
  • Az ötödik sátorban John Wesley, a Metodista Egyház alapítója prédikált az oxfordi előkelőségeknek, és bátran nekikszegezte a kérdést: „Vajon Oxford keresztyén város?” De mielőtt a járókelők nyugodtan továbbmentek volna, Wesley tovább folytatta a faggatózást: „És Kecskemét, vajon Kecskemét keresztyén város?” Vajon mennyire vagyunk hitelesek? – tette föl mindenki magában a kérdést.
  • A hatodik sátor a gyönyörű Walesbe kalauzolta el a járókelőket. Egy kislány, Mary Jones 6 éven át gyűjti a pénzt, majd 42 km-t gyalogol, hogy egy walesi nyelvű Bibliát vásároljon. A lelkészt annyira meghatja Mary története, hogy lelkésztársával megalapítja a Brit és Külföldi Bibliatársulatot, melynek célja, hogy minél olcsóbban és minél nagyobb példányszámban nyomtassanak nemzeti nyelvű Bibliákat. Az, hogy ma mindenki számára könnyedén hozzáférhető a Biblia, egy 16 éves kislánynak köszönhető.
  • A járókelők a hetedik sátorban egy katonai parancsmegtagadásnak lehettek tanúi. Desmond Doss amerikai katona ugyanis elhatározta, hogy nem öl embert, helyette inkább életeket ment. „A reformáció – hangzott az adventista katona szájából – nem csak egy 16. századi történelmi esemény, az a te életedben is meg kell történjen. A Biblia úgy nevezi ezt, megtérés.”
  • Végül pedig az utolsó sátorban a gyerekeket várták a szervezők, ahol egy reformátor karakterét kiválasztva barangolhatták be Európát, játszhattak a Luther-kártyajátékkal, vagy részt vehettek a kézműves foglalkozáson. Eközben a többiek ajándék tárgyakat vagy könyveket választhattak, vagy falra mászhattak.

Sok gyerek és felnőtt térhetett haza élményekkel a tarsolyában, ugyanakkor a kecskeméti gyülekezet közössége is jobban összekovácsolódott. Ha Isten is megsegít, jövő húsvétkor ugyanitt találkozunk…

Árvai Tamás

 

Megvalósult az Emberi Erőforrások Minisztériuma – és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával.