Tanévnyitó és diploma átadó ünnepély az Adventista Teológiai Főiskolán

1990-ben indult el az adventista alapítású felsőoktatású intézmény, az Adventista Teológiai Főiskola harmadik ciklusa. Így a főiskola lassan három évtizede folyamatosan végzi az oktatást az adventista egyházon belül. Hallgatók százai vehették már át az akkreditált intézménytől a diplomát és érvényesülhettek vele egyházon belül és egyházon kívül egyaránt.

Read MoreLong right arrow

Tanévnyitó istentisztelet Újbudán

A pillanatok, napok, hónapok, sőt az évek is észrevétlenül tovaszállnak, most elrepült a nyár és ismét itt a szeptember, amikor kezdődik az iskola, feladatok sokaságával együtt.

Read MoreLong right arrow

Tanévnyitó Újbudán

Ismét el telt egy év! Istennek hála gyermekeink  növekednek, gyarapítva gyermekiskolánkat és gyülekezeti közösségünket. Tanévnyitó istentiszteletünk alkalmával, melyet szeptember 2-án tartottunk, köszönthettünk kis elsősöket, középiskolásokat, sőt egyetemistát is. Simon Zsolt lelkészünk imában kérte az Úr vezetését, áldását gyermekeinkre.

Read MoreLong right arrow

Tanévnyitó Újbudán

Csodálatos ünnepben volt részünk! Gyülekezetünk gyermek-szombatiskolájában együttesen köszönthettünk négy első osztályos és két egyetemi tanulmányait megkezdő fiatalt.

Read MoreLong right arrow