Tanévkezdő ifjúsági nap Debrecenben

Idén szeptember 6-án került sor a tanévkezdő ifjúsági istentiszteletre, ami a Csendben vele címet kapta. A nap lényege az volt, hogy a fiatalok még a tanév nehézségei előtt lecsendesedjenek kicsit, és meghallják az Ő hangját.

AdventInfo 2025. szeptember 25.

Idén szeptember 6-án került sor a tanévkezdő ifjúsági istentiszteletre, ami a Csendben vele címet kapta. A nap lényege az volt, hogy a fiatalok még a tanév nehézségei előtt lecsendesedjenek kicsit, és meghallják az Ő hangját.

Hallhattunk arról is, hogy hogyan tudunk rá figyelni akkor is, amikor a tanulás és az élet nehézségei körülvesznek bennünket, és megtanulhattuk azt is újra, hogy Istenre mindig, minden körülmények között számíthatunk, mert Ő figyel ránk.

A programba igyekeztünk a legkisebbeket is bevonni, hiszen számukra is tartogat nehézségeket az iskola. A kicsik szívesen vállaltak szolgálatokat is. A helyi dicsőítő csapat színesítette a napot kortárs keresztény énekekkel.

A közös ebéd után a természetben a FEL! eseménysorozatunk keretein belül egy imatúra állomásait jártuk végig (ez adta az alapötletet a Csendben vele elnevezéshez) ahol vezetett feladatokon keresztül, egyénileg kapcsolódhattunk Istenhez, valamint zenéltünk és beszélgettünk.

A vacsora után pedig egy jó hangulatú sportolással zártuk a napot.

Hálásak vagyunk a gyülekezet fiataljaiért és szolgálatkészségükért! Imádkozzunk értük, hogy tanulmányaikban sikeresek legyenek, és azért, hogy ha nehézségeik adódnak, mindig Istenhez forduljanak!

Hegyes Dorina,  ifjúságvezető, Debrecen