Mi a kapcsolat a címben említettek között? Éppen ezen gondolkodhattunk el 2024. október 19-én dr. Patrick Johnsont hallgatva a Práter utcai gyülekezetben.
Délelőtt Patrick gondolatban elvitte a gyülekezetet a Galileai-tó partjára, ahol Jézus egy csónakban ringatózva mondta egyik történetet a másik után a mennyek országáról. Hétköznapi példákat hozott: a magvetőről, aki hintette a magot. Mindenhová hullott mag, volt, ami elszáradt, másokat a tövisek fojtottak meg, de a jó talajba esett mag százannyi termést hozott. Jézus beszélt a szántóföldbe rejtett kincs megtalálójának öröméről és tervéről, de a kereskedőről is, aki igazgyöngyre bukkanva mindenét eladta, csak hogy azt megszerezze. Az icipici mustármag pedig milyen hatalmas fává nő! A mennyek országa, Isten országa szintén kicsi kezdetből növekszik hatalmassá. Az emberek kíváncsian hallgatták Jézust, sokszor még éhségükről is megfeledkezve.
Tudományos vizsgálatok szerint az emberek 80%-a történetekből tanul a leginkább, a tanítás 90%-a azonban általában inkább a tények, információk közlésére irányul. Beszédes arány! Jézus az emberi természetet jól ismerve úgy tanított, hogy a tömegek szinte itták a szavait, miközben hallgatták a példáit, történeteit, és mindaz megragadt az emlékezetükben. Egyre jobban vágyódtak a mennyek országába.
Jézus a hallgatósága ismeretében döntötte el, hogy mikor tanít nyíltan, és mit mond példázatokban, amelyeket aztán csak szűk körben magyarázott meg. Tanítványai elé az írástudókat állította például, hogy legyenek olyan tájékozottak az Igében, mint ők: „minden írástudó, aki megtanulta, milyen a mennyek országa, hasonló az olyan gazdához, aki ót és újat hoz elő kamrájából” (Mt 13:52). Ma is érvényes tanulság: Régit és újat… Ismerni a Bibliát, ismerni azokat, akikkel beszélünk, hogy mi foglalkoztatja őket, milyen hatások között mozognak, ugyanakkor jóra és jól használni a mai technikai és egyéb lehetőségeket is, amikor a régi és új ötvözésével a mennyek országát igyekszünk bemutatni. Mindig találjunk valami újat Isten eredeti, ősi Igéjében! Érdekfeszítő, izgalmas vállalkozás.
Délután gyakorlati képzés, beszélgetés következett Róm 12:1–2 alapján: „Kérlek azért titeket, testvéreim, Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Ez a ti okos istentiszteletetek. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata.”
A felgyorsult világban sokak koncentrációképessége csökken, drámai mértékben nő még a saját tagjaink között is a bibliaismeret hiánya. Ezzel kapcsolatban érdekes felmérés statisztikai adatait ismerhettük meg. A sokféle szempontból is polarizálódó világban azonban vannak, akik tartalmasabb, mélyebb ismeretekre vágynak, az elidegenedés, elmagányosodás világtrendjében pedig a közösség szerepe felértékelődik. Hogyan biztosíthat vonzó lelki táplálékot a szombatiskola az eltérő igényű embereknek, egyre többeknek, hogyan lehet kiváló lelki eszköz mindhárom pillér 1) a bibliatanulmányozás és ima 2) a közösség és 3) a misszió egyensúlyban tartásával?
Pál kérte a hívőket, hogy ne szabják magukat a világhoz, hanem változzanak el az elméjük megújulása által. Hogyan tehetjük ezt? Illusztrációként itt lépett be a mesterséges intelligencia. Dr. Patrick Johnson a komputer által kidobott javaslatokat összevetette a Biblia tanácsaival, és meglepően sok metszéspontot mutatott. Megvalósítható, értelmes tanácsokat, amelyek akkor hathatnak igazán, ha odaszánjuk magunkat Istennek élő, szent áldozatul. Egyéni elhatározások kellenek, akár szombatiskolai tanítók vagyunk, akár nem. A megújult gondolkodásmód, megújult lelkület izgalmas, mindig szélesedő útra vezet, ahol a jó írástudókhoz hasonlóan régit és újat tudunk előhozni a tarsolyunkból.
Ez történt ezen a szombaton is. A képzésen résztvevők visszajelzése arra mutat, hogy aki odaszánta magát erre a szombatiskolai napra, új lendületet kapott a szolgálatra. A terveink szerint a jövő év első felében egy hosszabb, hétvégi alkalomra visszavárhatjuk dr. Patrick Johnsont, a Transzeurópai Divízió szombatiskolai vezetőjét. Érdemes készülni erre a programra!
Addig is az októberi szombatiskolai nap visszanézhető a gyülekezet YouTube csatornáján: prater12studio.
Zarkáné Teremy Krisztina
a Magyar Unió Szombatiskolai Osztályának vezetője