Lelkipásztorunk, Szabó János és Nagy Tamás segédlelkészünk vezetésével meglátogattuk Róma városát szeptemberben, közel 40 fővel. A kereszténység keletkezésének ősi lenyomatait kerestük a városban. Meglátogattuk a katakombákat, ahol a keresztények a római korban titokban gyűltek össze, végignéztük az itt található stációkat, Jézus életéről és az emberekkel kialakított kapcsolatáról gondolkodtunk. Megnéztük a Colosseumot is, ahol sok keresztény a vérét adta ezért a kapcsolatért. Meglátogattunk olyan helyeket is, amelyek a későbbi kereszténységben nagy értéket képviselnek, mint például a Szent Péter-bazilika vagy a Santa Maria in Trastevere. De természetesen igyekeztünk a városban minél több helyre eljutni, más látványosságokat is megnézni. Mégis a közösen töltött idő, az áhítatok és a beszélgetések tették emlékezetessé és közösségformálóvá ezt a közös lelki utazást.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy minden korban munkálkodik és véghez viszi, amit eltervezett! – „A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen” (Róm 16:20).
O. Z.



![Gyermekek egy csoportja kutatási és írási tevékenységben vesz részt az I Will Go Kids program során Saguntóban, Valenciában (Spanyolország), március 20-án. [Fotó: I Will Go Nemzetközi Missziókonferencia]](https://adventista.hu/wp-content/uploads/2026/04/01-80x80.jpg)








