Entries by Törőcsik Ábel

Negyedik Nemzetközi Bibliakonferencia

Csaknem 400 hetednapi adventista teológus, egyetemi és főiskolai tanár, valamint az egyház vezetői gyűltek össze Rómában, hogy megvizsgálják azokat az időszerű bibliai kérdéseket, melyek napjainkban foglalkoztatnak bennünket, adventistákat. A konferencia főtémája a végidő eseményeiről szóló tanítás volt, ami adventista hitünk központi kérdése. Mi mint nép az apokaliptikus próféciák tanulmányozásából születtünk, és egyetlen küldetésünk, hogy e próféciák keretei között, mint sürgető meghívást hirdessük az örökkévaló evangéliumot.

A vizes Szünidei Bibliatábor

Nemcsak a Balaton közelsége, a tábor témája, az időnként zuhogó eső, hanem egy csodálatos, szintén vízhez kötődő esemény miatt, az ez évi Szünidei Bibliatábora már csak vizes táborként fogunk emlékezni.
2018. június 25-én 110 kisebb, nagyobb gyermek várta lelkesen, hogy a híres Jack Szpenót kapitány partra szálljon a balatonlellei üdülőben. „Itt van a kincs? Én ma meg fogom találni életem legnagyobb kincsét!” – ezek voltak az első mondatai a kapitánynak (Mihalec Gábor) miután belépett a gyermekek közé, miközben legénységének tagjai a kincskereséshez szükséges eszközöket cipelték utána: a lapátot, a lámpát…

Kecskeméten a Terézvárosi Gyermekkórussal

A Budapest Terézvárosi Gyülekezet kis- és nagykamaszokból álló gyermekkórusa augusztus 25-én Kecskemétre látogatott, ami az örömteli találkozás napja volt. Az igei gondolatokat Zarkáné Teremy Krisztinától, majd pedig Baksáné Szabó Anikótól hallottuk. A fiatalok és gyerekek pedig egész nap Istent dicsőítő énekekkel, hangszerekkel, verssel tették még gazdagabbá számunkra a lelki táplálékot.

Ker-Songs koncert Pintér Bélával

A Tiszaladányi Református Egyházközség szervezte meg a Gólyafészek – Refitábort ez év júliusában. A tábor zárásához vendégként meghívták a Ker-Songs dicsőítő együttesünket és Pintér Béla közismert énekes, dalszerző, előadóművészt.

Vendégszolgálat a Szlovák Egyházterület táborában

Egyházunk szlovák területének missziós tábora Sátoraljaújhelyen, a Várhegy Üdülőben került megrendezésre július 30–augusztus 4. között. Már megszokott, hogy testvéreink jó időben felkeresnek minket, egyeztetnek velünk mint helyi gyülekezettel és annak körzetével, hogy minket is felkérjenek a szolgálatra. Mindez nemes gesztus a részükről, a testvéri szeretet megnyilvánulása. Hála legyen érte az Úrnak!

Abaúji LelkesítŐ

A Budapest Pride Fesztivál napján, július 7-én, szombaton a legtöbb egyház tartott családi napot a keresztény közösség és családmodell fontosságának hangsúlyozására. Az abaúj-zempléni térségben kiemelkedő alkalom volt Abaújváron az Abaúji lelkesítŐ családi nap. Ezt a Református Egyház szervezte.

Búcsúajándék a ballagó diákok részére

A Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskolában idén – hagyományteremtő szándékkal – személyre szabott  ajándékot adott a ballagó nyolcadikos diákoknak a NEEKA alapítvány. Ez az életre szóló útmutató a Könyvek Könyve.

Bibliatábor Nyírpazonyban

Gyülekezetünk 2018. július 16–21. között bibliatábort szervezett a nyírpazonyi gyerekek számára. 35 gyerek vette birtokába egy hétre a község könyvtárát, az Elek-kúriát, s annak ligetes parkját. A gyönyörű helyszín ideális volt a sportfoglalkozások, kézműveskedések lebonyolítására, az önfeledt játékra, s a bibliai történetek segítségével az igazi Kincs megtalálására.

Nyár, szünidő, Bibliatábor

Az elmúlt évek tapasztalatain felbuzdulva, idén a győri körzetben már két helyszínen szerveztünk egyhetes szünidei napközis bibliatábort 6-14 éves gyermekek számára. Sopronban július 2–6. között a GYSEV ismét bérmentesen biztosított helyet a tábornak, ahol az ismeretségi körünkbe tartozó 14 gyermekkel vettük át Mózes, a kivonulás, a Tízparancsolat és a kémek történetének tanulságait.

Szünidei Bibliai Gyermektábor Tatabányán

A Tatabányai Gyülekezet az ADRA segítségével bejárós szünidei gyermektábort szervezett 2018. július 9–14. között. A táborozáson huszonhét 6–14 éves korú gyermek vett részt. A gyermekek elsősorban olyan, nehéz körülmények között élő családokból kerültek ki, akiknek nincs lehetőségük nyaralásra.