5. Szentlélek

Isten, örökkévaló Lélek, együttműködött az Atyával és a Fiúval a teremtésben, a testet-öltésben és a megváltásban. Ő ihlette a Szentírás íróit, Ő töltötte be Krisztus életét erővel, Ő vonzza és győzi meg az embereket, Ő újítja meg és formálja Isten képére azokat, akik engedelmeskednek. Azért küldte el az Atya és a Fiú, hogy mindig gyermekeivel legyen; az egyháznak lelki ajándékokat adjon és Krisztus bizonyságtevő szolgálatára képesítsen; és a Szentírással összhangban minden igazságra elvezessen. 

(1Móz 1:1–2; Lk 1:35; 4:18; ApCsel 10:38; 2Pt 1:21; 2Kor 3:18; Ef 4:11–12; ApCsel 1:8; Jn 14:16–18,26; 15:26–27; 16:7–13)

A keresztre feszítés megrémítette, megtörte és megrettentette Jézus követőit, a feltámadás azonban a virradatot hozta el az életükbe. Krisztus letörte a halál láncait, Isten országának hajnala hasadt a szívükben.

Most olthatatlan tűz lobogott a lelkükben. A tanítványok közé alig néhány hete még gonosz falakat húzó ellentétek semmivé lettek. Megvallották hibáikat egymásnak, és még készségesebbnek mutatkoztak Jézus, Mennybe ment Királyuk befogadására.

A korábban szétszórt nyáj egysége úgy erősödött, ahogy nap nap után együtt voltak imádkozni. Egy felejthetetlen napon éppen Istent dicsérték, amikor heves szélzúgás hasított végig közöttük. Mintha a szívük lángolása láthatóvá vált volna, tűznyelvek nyugodtak meg mindegyikük fején. A Szentlélek szállt rájuk lobogó tűz képében.

Szentlélekkel betöltekezve, a tanítványok nem tudták már magukban tartani Jézus iránti új, forró szeretetüket és örömüket. Nyíltan, lelkesen kezdték hirdetni az üdvösség jó hírét. A hangra felfigyelve, a város lakóinak nagy tömege a különféle népek zarándokaival együtt sereglett az épülethez. Elcsodálkozva és szinte összezavarodva hallgatták – saját nyelvükön -, hogy a műveletlen galileaiak milyen elemi erővel tesznek bizonyságot Isten hatalmas cselekedeteiről.

„Nem értem – mondta valaki. – Mit jelent ez?” Mások megpróbálták egyszerűen azzal elintézni, hogy részegeknek tartották az apostolokat. „Nem! – harsogta Péter a tömeg zaja fölött. – Most még csak reggel 9 óra. Azért történt, amit hallottatok és láttatok, mert a feltámadott Jézus Krisztus az Isten jobbjára ült, és most adja nekünk a Szentlelket.” (Lásd: ApCsel 2)

Ki a Szentlélek?

A Biblia rámutat, hogy a Szentlélek személy, nem csupán személytelen erő. Az olyan kijelentések, mint például „Mert tetszék a Szentléleknek és nékünk” (ApCsel 15:28), arra utalnak, hogy az őskeresztények személynek tartották. Krisztus is valós, különálló személyként utalt rá. „Engem dicsőít majd – mondta -, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek” (Jn 16:14). A Szentírás a Szentháromság Istenre utalva, a Lelket személyként mutatja be (Mt 28:19; 2Kor 13:13).

A Léleknek van személyisége. Lakozik, marad valakiben (1Móz 6:3), tanít (Lk 12:12), meggyőz (Jn 16:8), irányítja az egyház ügyeit (ApCsel 13:2), segít és közbenjár (Róm 8:26), ihletet ad (2Pt 1:21), és megszentel (1Pt 1:2). Pusztán erő, hatás vagy Istennek egy tulajdonsága nem végezheti mindezt, csak egy személy.

A Szentlélek valós Isten

A Szentírás Istennek tartja a Szentlelket. Péter azt mondta Anániásnak, aki a Szentléleknek hazudott, hogy „Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek” (ApCsel 5:3–4). A megbocsáthatatlan bűnt Jézus „a Lélek káromlásának” mondta, és hozzátette: „Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szentlélek ellen szól, annak sem ezen, sem a másvilágon meg nem bocsáttatik” (Mt 12:31–32). Ez csak akkor lehet igaz, ha a Szentlélek Isten.

A Szentírás beszél a Szentlélek isteni tulajdonságairól. A Szentlélek élet. Pál úgy utal rá, mint az élet Lelkére (Róm 8:2). A Szentlélek igazság. Krisztus az igazság Lelkének nevezte (Jn 16:13). „A Lélek szerelme” (Róm 15:30) és „az Istennek ama Szentlelke” (Ef 4:30) kifejezés azt mutatja, hogy a Szentlélek természetének része a szeretet és a szentség.

A Szentlélek mindenható. A lelki ajándékokat osztja „mindenkinek külön, amint akarja” (1Kor 12:11). Mindenütt jelenvaló. Mindörökké népével marad (Jn 14:16). Senki sem menekülhet el a hatása elől (Zsolt 139:–10). Mindent tudó is, mert „a Lélek mindeneket vizsgál, még Istennek mélységeit is… Az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke” (1Kor 2:1–11).

Isten tetteit szintén kapcsolatba hozza a Biblia a Szentlélekkel. Része van a teremtésben és a feltámadásban is. „Az Istennek Lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehelete adott nékem életet” (Jób 33:4) – mondta Elihu. A zsoltáros így fogalmazott: „Ha kiárasztod Lelkedet, új teremtmények keletkeznek” (Zsolt 104:30 – új prot. ford.) Pál felkiáltott: „Aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeteket is az Ő tibennetek lakozó Lelke által” (Róm 8:11).

Csak a mindenütt jelenvaló személyes Isten, nem pedig egy személytelen hatás vagy egy teremtett lény tehette meg azt a csodát, hogy az Isten Krisztus embertől, Máriától született. Pünkösdkor pedig a Lélek tette az egyetlen Isten-embert, Jézust, egyetemesen jelenvalóvá mindazok számára, akik készségesen elfogadták.

A keresztségi szöveg (Mt 28:19), az apostoli áldás (2Kor 13:13), valamint a lelki ajándékok felsorolása (1Kor 12:4–6) a Szentlelket az Atyával és a Fiúval egyenlőnek tartja.

A Szentlélek és a Szentháromság

A Szentlélek Isten az örökkévalóságtól fogva a Szentháromság harmadik tagjaként, azon belül létezett. Az Atya, a Fiú és a Lélek egyaránt önmagától létező. Mindannyian egyenlők, de a különböző feladatokat megosztják egymás között (lásd e könyv 2. fejezetét).

A Szentlélek Istent akkor érthetjük meg a legjobban, ha Jézus segítségével vizsgáljuk. Amikor a Lélek a hivőbe költözik, úgy jön, mint „Krisztus Lelke”, és nem a saját jogán, önhatalmúlag. A történelemben véghez vitt tetteinek Krisztus megváltói küldetése állt a középpontjában. A Szentlélek aktívan közreműködött Krisztus születésében (Lk 1:35), megerősítette keresztségekor, amikor Jézus elkezdte nyilvános szolgálatát (Mt 3:1–17), ezenkívül hozzáférhetővé teszi az emberiség számára Krisztus engesztelőáldozatának és feltámadásának érdemeit (Róm 8:11).

A Szentháromságon belül a Lélek a végrehajtó szerepét látszik betölteni. Amikor az Atya odaadta Fiát a világért (Jn 3:16), a Fiú a Szentlélektől fogantatott (Mt 1:1–20). A Szentlélek jött el a tervet végrehajtani, valósággá tenni.

A Szentlélek jelen volt a teremtésnél (1Móz 1:2) – ebből láthatjuk, hogy tevékenyen részt vett benne. Az élet eredete és fennmaradása a működésétől függ; távozása halált jelent. A Biblia kijelenti, hogy ha Isten „Lelkét és lehelését magához vonná, elhervadna együtt minden test, és az ember visszatérne a porba” (Jób 34:1–15; vö.33:4). A Lélek teremtő munkája az is, amikor újjáteremti mindazokat, akik nyitottak Isten előtt. Isten az emberekben teremtő Lelke által munkálkodik. Tehát a testet öltésben, a teremtésben és az újjáteremtésben a Lélek hajtja végre Isten szándékát.

A megígért Lélek

Istennek az volt a terve, hogy testünk a Szentlélek lakóhelye legyen (lásd 1Kor 3:16). Ádámot és Évát a bűn elszakította az Édenkerttől, de a bennük lakozó Szentlélektől is. Ez az elkülönült állapot tovább tart. Az özönvíz előtt a gonoszság borzalmas méreteket öltött, ezért Isten kijelentette: „Ne maradjon az én Lelkem örökké az emberben” (1Móz 6:3).

Az ószövetségi időkben a Lélek alkalmassá tett egyes embereket bizonyos feladatok elvégzésére (4Móz 24:2; Bír 6:34; 1Sám 10:6). Időnként emberekben van(2Móz 31:3; Ésa 63:11). Kétségtelen, az őszinte hivők mindig is tudatában voltak jelenlétének, de a prófécia megjövendölte, hogy a Lélek kitöltetik „minden testre” (Jóel 2:28). Olyan idő lesz ez, amikor a Lélek nagyobb mértékű megnyilvánulása új korszakot vezet majd be.

Amíg a Föld még a bitorló kezében volt, a Lélek teljes kitöltetésével várni kellett. Mielőtt a Lélek kitöltethetett minden testre, Krisztusnak véghez kellett vinnie földi szolgálatát, és be kellett mutatnia az engesztelő áldozatot. Keresztelő János a következőt mondta, amikor Krisztus szolgálatára úgy mutatott, mint a Lélek szolgálatára: „Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd titeket” (Mt 3:11). Viszont az evangéliumok nem számolnak be arról, hogy Jézus Szentlélekkel keresztelt volna. Halála előtt alig néhány órával ígérte meg tanítványainak:„Én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké, az igazságnak ama Lelkét” (Jn 14:16–17). A kereszten történt volna meg a megígért Lélek általi keresztség? A keresztre feszítés péntekjén nem jelent meg galamb, csak nagy sötétséget és villámlásokat lehetett látni.

Jézus csak feltámadása után lehelte Lelkét tanítványaira (Jn 20:22). Azt mondta: „Elküldöm tireátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Lk 24:49). Ezt az erőt pedig akkor kellett megkapniuk, „minekutána a Szentlélek eljő reátok” – és a hivőket bizonyságtevőkké teszi az egész Földön (ApCsel 1:8).

„Még nem vala Szentlélek – írta János -, mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg” (Jn 7:39). A Szentlélek kitöltetésének az volt az előfeltétele, hogy az Atya elfogadja Krisztus áldozatát.

Akkor köszöntött be az új korszak, amikor győzelmes Urunk a mennyei trónra ült. A Szentlelket teljességében csak akkor tudta elküldeni, miután Jézus „az Istennek jobbja által felmagasztaltatván” kitöltötte a Szentlelket (ApCsel 2:33) a tanítványaira, akik égő vágyakozással várták ezt az eseményt, és „mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben” (ApCsel 1:5, 14). A golgotai események után 50 nappal, pünkösdkor a Szentlélek teljes erejével köszöntött be az új korszak. „És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat,ahol [a tanítványok] ülnek vala… És megtelének mindnyájan Szentlélekkel…” (ApCsel 2:–4)

Jézus és a Szentlélek, küldetése végzésében egyaránt egymásra támaszkodott, egymástól függött. Addig nem töltethetett ki teljesen a Szentlélek, amíg Jézus teljesen el nem végezte feladatát. Jézus pedig a Szentlélektől fogantatott (Mt 1:–-21), a Lélek keresztségében részesült (Mk 1:9–10), a Lélek vezette (Lk 4:1), a Lélek által hajtotta végre csodatetteit (Mt 12:24–32), a Lélek által ajánlotta fel önmagát a Golgotán (Zsid 9:14–15), és részben a Lélek támasztotta fel (Róm 8:11).

Jézus volt az első személy, aki a Szentlélek teljességét tapasztalta. Nagyszerű igazság, hogy Urunk kész a Szentlelket árasztani mindazokra, akik komolyan vágynak rá.

A Szentlélek küldetése

Krisztusnak a halálát megelőző estén közeli távozásáról mondott szavai nagyon aggasztották tanítványait. Ezért gyorsan igyekezett megerősíteni őket azzal, hogy személyes képviselőjeként elküldi hozzájuk Szentlelkét. Nem maradnak árvák (Jn 14:18).

Küldetésének eredete. Az Újszövetség egyedülálló módon mutatja be a Szentlelket. Úgy nevezi, hogy „Jézus Lelke”(ApCsel 16:7 – új prot. ford.), „az Ő Fiának Lelke” (Gal 4:6), „Isten Lelke” (Róm 8:9), „Krisztus Lelke” (Róm 8:9; 1Pt 1:11), „Jézus Krisztus Lelke” (Fil 1:19). Kitől ered a Szentlélek missziója: Jézus Krisztustól vagy az Atya Istentől?

Krisztus két forrást említett, amikor a Szentléleknek az elveszett világért végzett küldetéséről – annak eredetéről – beszélt. Először az Atyára utalt. „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek” (Jn 14:16; vö. 15:26, „az Atyától”). A Szentlélek keresztségét „az Atya ígéretének” nevezte (ApCsel 1:4). Másodszor Krisztus önmagára utalt: „Elküldöm azt [a Lelket] tihozzátok” (Jn 16:7). A Szentlélek tehát az Atyától és a Fiútól jön.

Küldetése a világban. Csak a Szentlélek hatására tudjuk elismerni Krisztus uralmát.„Senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szentlélek által” (1Kor 12:3) – írta Pál.

Isten azzal biztatott, hogy a Szentlélek által Krisztus, „az igazi világosság… megvilágosít minden embert” (Jn 1:9). Küldetése, hogy „megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében” (Jn 16:8).

Először, a Szentlélek mélységesen meggyőz a bűnről; különösen arról, hogy bűn, ha nem fogadjuk el Krisztust (Jn 16:9). Másodszor, a Lélek mindenkit arra késztet, hogy fogadjuk el Krisztus igazságát. Harmadszor, a Lélek figyelmeztet az ítéletre, ami erős eszköznek bizonyul arra, hogy a bűn sötétségében levő emberekben felkeltse a bűnbánat és a megtérés utáni vágyat.

Miután megtértünk, újjá is születünk a víz és a Szentlélek keresztsége által (Jn 3:5). Akkor pedig új életünk van, mert Krisztus Lelke bennünk lakozik.

Küldetése a hivőkért. A Szentlélekre vonatkozó igehelyek többsége a Lélek és Isten népe kapcsolatáról szól. Megszentelő hatása engedelmességre vezet (1Pt 1:2), de senki sem élvezheti folyamatosan jelenlétét, ha nem tesz eleget bizonyos feltételeknek. Péter figyelmeztetett: Isten azoknak adja a Lelket, akik folyamatosan engedelmeskednek neki (ApCsel 5:32).[1] A Biblia tehát figyelmezteti a hivőket, hogy vissza ne utasítsák, meg ne szomorítsák, és meg ne oltsák a Lelket (ApCsel 7:51; Ef 4:30; 1Thessz 5:19).

Mit tesz a Lélek a hivőkért?

1. Segíti a hivőket. Krisztus „más Paraklétosznak” (Jn 14:16) nevezte a Szentlelket, amikor a tanítványoknak beszélt róla. Ezt a görög szót „vigasztalónak” vagy „pártfogónak” (új prot. ford.) fordították, de jelenthet még tanácsadót, közbenjárót, segítőt vagy szószólót is.

A Szentírás a Szentlelken kívül csak Krisztust nevezi Paraklétosz-nak. Ő a szószólónk vagy közbenjárónk az Atya előtt.„Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1)

Krisztus mint közbenjárónk és szószólónk, Isten előtt képvisel bennünket, és kinyilatkoztatja Istent nekünk. A Lélek pedig Krisztushoz vezet, és megmutatja Krisztus kegyelmét. Ez magyarázat arra, hogy miért nevezi a Biblia a kegyelem Lelkének (Zsid 10:29). Egyik legnagyobb tette, hogy Krisztus megváltói kegyelmét eljuttatja az emberekhez (lásd 1Kor 15:10; 2Kor 9:14; Jak 4:5–6).

2. Krisztus igazságát közvetíti. Krisztus a Szentlelket az igazság Lelkének nevezte (Jn 14:17; 15:26; 16:13). Feladatai közé tartozik, hogy „eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (Jn 14:26), és „elvezérel majd titeket minden igazságra”(Jn 16:13). Üzenete bizonyságot tesz Jézus Krisztusról (Jn 15:26). „Nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek” – mondta Krisztus. „Engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.” (Jn 16:13–14)

3. Krisztus jelenlétét közvetíti. Nemcsak a Krisztusról szóló üzenetet közvetíti, hanem magát Krisztust is. „Jobb néktek, hogy én elmenjek; mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló [a Szentlélek – Jn 14:16–17]; ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok.” (Jn 16:7)

Az ember Jézus emberi természetétől akadályoztatva, nem volt mindenütt jelenvaló, ezért mondta jobbnak, hogy elmegy. A Lélek által mindig, mindenütt jelen lehet.„És én kérem az Atyát – mondta Jézus -, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké, az igazságnak ama Lelkét.” Azzal bátorította a tanítványait, hogy a Lélek „nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök tihozzátok” (Jn 14:16–18). „A Szentlélek Krisztus képviselője, jóllehet, teljesen független az emberi természettől.”[2] A testet öltés idején a Szentlélek Krisztus személyét Máriába juttatta. Pünkösdkor a Lélek vitte el a győzedelmes Krisztust a világba. Krisztus ígéretei – „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled” (Zsid 13:5), és „Én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:20) – a Lélek által válnak valóra. Ezért használ az Újszövetség a Lélekkel kapcsolatban olyan címet, amit az Ószövetség sosem, „Jézus Krisztus Lelke” (Fil 1:19).

Éppen így a Lélek által válik lehetségessé, hogy az Atya és a Fiú a hivőkbe költözzön (Jn 14:23), és a hivők is csak a Lélek által lehetnek Krisztusban.

4. A Lélek irányítja az egyház működését. Mivel Krisztus a Szentlélek által van jelen, elmondhatjuk, hogy Ő Krisztus igazi Helytartója a Földön. A hitbeli és tanbeli kérdésekben Ő a fő tekintély, egyházvezetési módszerei teljesen összhangban vannak a Bibliával. „A protestantizmus megkülönböztető jellemzője – ami nélkül nem lenne protestantizmus – az, hogy a Szentlélek Krisztus igazi helytartója vagy Utódja a Földön. Ha szervezetre vagy vezetőkre, vagy emberi bölcsességre hagyatkozunk, ez azt jelenti, hogy az emberivel cseréljük föl az istenit.”[3]

A Szentlélek szorosan bekapcsolódott az apostoli egyház irányításába. Az egyház imával és böjtöléssel kérte vezetését, amikor misszionáriusokat választottak ki (ApCsel 13:1–4). Az így kiválasztott embereket arról ismerték meg, hogy nyitottak a Szentlélek vezetése előtt. Az Apostolok cselekedetei azt írja róluk, hogy megteltek Szentlélekkel (lásd ApCsel 13:9, 52). Tetteiket a Lélek vezette (ApCsel 16:6–7). Pál pedig arra emlékeztette a gyülekezeti véneket, hogy a Szentlélek állította őket tisztségükbe (ApCsel 20:28).

A Szentlélek fontos szerepet játszott az egyház egységét fenyegető súlyos nézeteltérések feloldásában. A Szentírás a következő szavakkal vezeti be az első apostoli zsinat döntéseit: „Tetszék a Szentléleknek és nékünk…” (ApCsel 15:28).

5. Rendkívüli ajándékokkal ruházza fel az egyházat. A Szentlélek rendkívüli ajándékokkal ruházta fel Isten népét. Az ószövetségi időkben az Úr Lelke bizonyos emberekre szállt, és rendkívüli hatalmat adott nekik, hogy vezessék és megszabadítsák Izrael népét (Bír 3:10; 6:34; 11:29 stb.), és képessé tette őket a prófétálásra is (4Móz 11:17, 25–26; 2Sám 23:2). Amikor Sault és Dávidot felkenték Isten népe vezetőjének, a Lélek szállt rájuk (1Sám 10:6, 10; 16:13). Másokat pedig a Szentlélekkel való beteljesedés rendkívüli művészi képességekkel áldott meg (2Móz 28:3; 31:3; 35:30–35).

Krisztus az ősegyházban is a Szentlélek által árasztotta áldásait népére. A Lélek osztotta el ezeket a lelki ajándékokat a hivők között, amint jónak látta az egész közösség hasznára (ApCsel 2:38; 1Kor 12:7-11). A Lélek adta a rendkívüli erőt, ami ahhoz kellett, hogy hirdetni tudják az evangéliumot a Föld végső határáig (ApCsel 1:8; lásd még e könyv 16. fejezetét).

6. Betölti a hívők szívét. Minden hívő számára döntő fontosságú az a kérdés, amit Pál tett fel az efézusi tanítványoknak: „Vettetek-é Szentlelket, minekutána hivőkké lettetek?” (ApCsel 19:2).

Miután nemleges választ kapott, kezét rátette ezekre a tanítványokra, akik így részesültek a Szentlélek keresztségében (ApCsel 19:6). Ez az eset arra utal, hogy a bűnről való meggyőződés, amit a Szentlélek vált ki az emberben, és a Lélekkel való beteljesedés két külön dolog.

Jézus rámutatott, hogy újjá kell születnünk víztől és Lélektől (Jn 3:5). Közvetlenül Mennybe menetele előtt azt hagyta meg az új hivőknek, hogy keresztelkedjenek meg „az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” (Mt 28:19). Ezzel összhangban áll, amit Péter prédikált, hogy „a Szentlélek ajándékát” a keresztségkor nyerjük el (ApCsel 2:38). Pál pedig megerősítette a Szentlélek keresztségének fontosságát (lásd e könyv 14. fejezetét), és biztatta a hivőket, hogy „teljesedjetek be Szentlélekkel” (Ef 5:18).

Az újjászületéskor kezdődő megszentelődés munkájának folytatása a Szentlélekkel való betöltekezés, amelyben Isten saját képére formál át bennünket. Isten kegyelméből „tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szentlélek megújítása által, amelyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által” (Tit 3:5–6).

„A Lélek távolmaradása teszi az evangéliumi szolgálatot olyan erőtlenné. Lehetünk tanultak, tehetségesek, ékesen szólók, rendelkezhetünk bármilyen velünk született vagy szerzett képességgel, de Is-ten Lelkének jelenléte nélkül egyetlen ember szívét sem érinthetjük, egyetlen bűnöst sem nyerhetünk meg Krisztusnak. Másrészt viszont Krisztussal összekapcsolódva, a lelki ajándékok birtokában az Úrnak még a legszegényebb és legtudatlanabb tanítványa is olyan erőt mondhat magáénak, amivel hatni tud a szívekre. Isten a világegyetem legnemesebb és legmagasztosabb hatását közvetítő csatornáivá teszi őket.”[4]

Rendkívül fontos a Lélek. A Lélek szolgálata által megy végbe mindaz a változás, amit Jézus Krisztus tesz bennünk. Nekünk, hivőknek állandóan tudatában kell lennünk annak, hogy a Lélek nélkül semmit sem tehetünk (Jn 15:5).

Ma a Szentlélek irányítja figyelmünket a szeretet legnagyobb ajándékára, amit Fiában ajánl fel nekünk Isten. Arra kér, hogy ne utasítsuk el, hanem fogadjuk el az egyetlen utat, ami által megbékélhetünk szerető és kegyelmes Atyánkkal.

 

Lábjegyzet

1. Lásd Arnold V. Wallenkampf, New by the Spirit (Mountain View, CA; Pacific Press, 1978), 49–50. oldal
2. White: Jézus élete, 575. oldal
3. LeRoy E. Froom, The Coming of the Comforter, javított kiadás (Washington, D. C., Review and Herald, 1949), 66–67. oldal
4. White, Testimonies for the Church (Mountain View, CA; Pacific Press, 1948), 8. kötet, 21–22. oldal