Zenei napok Szolnokon

Abban a megtiszteltetésben volt részünk április 22-én és 23-án, hogy az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes (továbbiakban ARK) meglátogatott minket. Már a szombatiskola előtt megérkeztek, azután zsúfolásig megtelt a gyülekezet testvérekkel, muzsikával és szeretettel. A lelki gondolatokat id. Csókási Pál nyugalmazott lelkésznek köszönhettük. A közös ebédet egy kis városnéző séta követte a Tiszavirág hídig, majd a délutáni órán még több zenében volt részünk, kívánság szerint játszottak énekeket, s közben Molnár Miklós lelkész, a zenekar vezetője röviden bemutatta az együttest, mely 22 éves múltra tekint vissza, s jelenleg erőteljesen zajlik az utánpótlás nevelése (a csapat fele fiatal és gyermek). Este már Kunszentmártonban adtak koncertet, majd a szolnoki testvérek vendégszeretetét élvezve térhettek nyugovóra.

Április 23-án, vasárnap délelőtt egy Reptár (Repülő Múzeum) látogatást szerveztünk az ARK tagjainak néhány helyi testvérrel együtt. Eközben szorgalmas kezek készítették a közös ebédet a gyülekezetben. A délután már a szolgálatról szólt: a Szolnoki Galéria mellett, a Tiszavirág híd lábánál a zenekar flashmobbal (villámcsődület) hívta fel a járókelők figyelmét az esti segélykoncertre, s közben a meghívókat is osztogattuk. A segélykoncertről a helyi média is beszámolt (Rádió- és tévéinterjú), ennek is köszönhetően több, mint 80 vendége volt az alkalomnak, a 21 zenészen túl. A hangverseny túlnyomó részében az ARK szerepelt, de helyi zenészek is bekapcsolódtak: Abonyi Kürtegyüttes, Csáki Kálmán kürttanár és két növendéke, Nagy Dávid kürtművész. Molnár Miklós lelki mondanivalóval töltötte ki az önálló darabok közötti szüneteket, majd elérkezett az est legszomorúbb része: röviden megemlítette az esemény egyik főszervezőjét, ifj. Ócsai Imrét, aki tagja volt a zenekarnak (a helyét egy üres szék jelezte). Az ő emlékére, és a feltámadás reménységével szólalt meg ezután Charpentier Te Deum (Téged Isten dicsérünk) című műve is az összevont zenekartól. A volt zsinagógában zárásként a zsidó himnusz dallamára íródott Tüzed, Uram Jézus című ének csendült fel, ahol a gyülekezet 10 fős kis kórusa és az összevont zenekar mellett az egész hallgatóság énekelt: „Jön az örök hon már, közeledik Ő, mennyei honba hazavinni jő. Röpke pillanat, míg tart a keserű, Jézus elém jön, örök a derű.” Nagyon szép, meghitt alkalom volt. Az érkezéskor minden résztvevő talált a székén három GLOW füzetet, majd lehetőségük volt a végén valamennyiből vinni. Több „Jézushoz vezető út” és „Lesz-e holnapunk” című ajándékkönyv is gazdára talált. Bízunk benne, hogy ezek a kiadványok sokak szívében munkálkodnak tovább.

A segélykoncerten összegyűlt adományokat (több, mint 60 000 Ft) a Szolnok Segít program számára ajánlottuk fel, mivel ők ismerik a leginkább rászoruló helyi családokat. Hat családot tudtunk támogatni a befolyt összegekből tartós élelmiszerekkel, tisztító- és tisztálkodószerekkel, valamint termelő testvéreinknek köszönhetően gyümölccsel és zöldséggel is. A Szolnok TV az adományátadásról is beszámolt. Hisszük, hogy Isten ezáltal is segíti, hogy a jó hír tovább terjedjen ebben a nagyvárosban is, és még többen megismerjék Őt, és döntsenek mellette.

-óbkk-