30 év és egy új kezdet

Az elmúlt hónapban több neves esemény is volt a Szolnoki Gyülekezet életében.

Május 23-án ünnepeltük az Ellen Gould White Életreform klub 30 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból több alapító tag is újra vendégünk volt. Csomor Csaba presbiter, a klub aktív tagja és előadója kifejezte háláját minden támogatónak, és röviden összegezte a legfontosabb mérföldköveket. Ezután Czakó László klubvezető segítségével visszatekintettünk a kezdetekre, és bepillanthattunk a kulisszák mögé a régi levelezések, újságcikkek segítségével. Számos szakember támogatta és támogatja jelenleg is a klub működését. Az est ünnepélyességét ének-, zene- és versszolgálattal (Ady Endre: Az Úr érkezése) biztosították a gyülekezet tagjai. Zárásként a hallgatósággal együtt csendült fel a „Kész a szívem néked himnuszt énekelni” kánon. Nem csak a három évtizedért és a közösségért lehettünk hálásak ezen az estén: a testvérek által készített nyers gyümölcsleves, a magvas teljes kiőrlésű pogácsa, a zöldségsaláta és a többi finomság is sikert aratott. A nyári szünet előtti utolsó foglalkozás egy város körüli túra volt május 30-án. Szeptembertől folytatjuk, célunk pedig, hogy még szélesebb körben megismertethessük az egészséges életmód áldásait.

Több, mint egy évtizede tartunk Szolnok környékén Egészség EXPÓ-kat felnőttek és gyermekek (eddig jellemzőn a 3. osztályosok) számára. Június 9-e mégis egy új kezdet (NEW START) volt számunkra, hiszen először próbáltunk meg 5-6. osztályosokkal dolgozni Tiszaburán, 30-nál több gyermek részvételével. Némi játékosság megmaradt a feladatokban, és ők is ugyanannyira örültek az ajándékoknak. Emellett pedig egészen komoly témákat is elő lehetett venni, pl. a mértékletesség kapcsán: szenvedélybetegségek és káros szerek hatásai, a túl korai szülővé válás veszélye (ebben a közegben nagyon valóságos problémák). Reméljük, hogy hosszú távon is megőrzik szívükben a tanulságokat, és továbbra is sikeresen tudunk együttműködni az iskolákkal.

A jó istennek és kitartó testvéreinknek hála, tovább folytatódnak a szerdai gyermekfoglalkozások is Tiszaburán 30-50 résztvevővel, a helyiek közül pedig egyre többen támogatják őket élelmiszerrel, játékkal és ruhákkal. Több tehetséges, jó képességű gyermek is van közöttük, őket különösképpen szeretnék segíteni és felkarolni. Egy napközis nyári tábort is szervezünk számukra Zámbó Zoltán közreműködésével.

A szolgálatok mellett fontosnak tartjuk a belmissziót is: ne csak az istentiszteleten találkozzunk, hanem olyan alkalmakkor is, amikor lehetőség van szabadabban beszélgetni, jobban megismerni és támogatni egymást a hétköznapi küzdelmekben. Ennek érdekében rendszeresen szerveznek testvéreink gyermek- és ifjúsági alkalmakat, június 18-án pedig egy közös buszos kirándulást is Szarvasra.

óbkk