A történelem és az innováció kereszteződésén állunk

Az Inter-európai Divízió (EUD) 150 éves missziós tapasztalattal rendelkezik, 20 országban működik, és több mint 185 000 tagot számlál. Székhelye Bernben van, és több mint 345 millió ember él a területén. A közösség 2519 gyülekezetből, 121 oktatási intézményből, 27 egészségügyi központból és 11 kiadóból áll.

Hit a tűzvonalban

2022 februárjában, amikor kitört a háború Ukrajnában, az emberek élete egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott. A romok és a félelem árnyékában azonban valami más is történt: a hit nem hunyt ki, hanem még erősebben kezdett világítani.

Képzeld el, hogy ott állsz Loma Linda szívében… Gyere, mutatjuk!

Ebben az évben itt végzett egy jól ismert magyar diák, Zarka Dávid (Budapest) is, aki mesterszakon tanult, majd PhD fokozatot szerzett. A Loma Linda Egyetem az egyház gyógyító keze és tudományos szíve – a hit, a gyógyítás és a bizonyítékalapú orvoslás élő központja.

Miért hagyják el a fiatalok az egyházat?

A tegnap esti sajtótájékoztató vendége Busi Khumalo, a frissen megválasztott GK ifjúsági vezetője volt. Egy kérdésre válaszolva így fogalmazott: „A fiatalok nem azért hagyják el az egyházat, mert nem szeretik, vagy nem értenek egyet a tanításaival.

A GK oltással kapcsolatos állásfoglalása nem változott!

A Generálkonferencia St. Louisban tartott 62. ülésén több próbálkozás is volt napirendre venni a GK 2015-ben kiadott védőoltásokkal kapcsolatos állásfoglalását, vélhetően azzal a céllal, hogy annak tartalmát megváltoztassák. Az elhangzott egyéni javaslatokat a plénum egyik esetben sem szavazta meg.

A GK megválasztotta a 13 divízióelnököt

Minden divízióelnök egyben a Generálkonferencia alelnökeként is szolgál, képviselve a világegyházat, miközben lelki, stratégiai és adminisztratív vezetést nyújt a rájuk bízott területeken.

Mi lesz Észak-Koreával?

Az Észak-Ázsiai–Csendes-óceáni Divízió (NSD) egy sokszínű etnikumokból és vallásokból álló terület, amely gazdag kulturális örökséggel rendelkezik. Hatalmas területén 680 millió ember él Banglades, Japán, Mongólia, Nepál, Észak-Korea, Pakisztán, Dél-Korea, Srí Lanka és Tajvan országokban.