A világ változik – halljuk sokszor -, és e változás nem mindenben kedvez a könyvkiadásnak. Az ilyen és hasonló „életigazságok”, miközben bizonyos igazságmaggal mindig rendelkeznek, gyakran inkább elfedezik azt a valóságot, amiben a könyvmisszió napjainkban él. Amikor a mozi annak idején megjelent, a felkent „jövőbelátók”, az élet nagy „ismerői” a színház felett megkongatták a vészharangot. Azóta számos év eltelt, és ma sokkal többen járnak színházba, mint akkor, amikor az önhivatott próféták a színházművészet végét jósolták meg. Úgy tűnik, a könyves jövendölések is hasonló tendenciát jelenítenek meg.
Mivel immár több mint 10 éve dolgozom a kiadói misszióban (és kb. 30 éve a könyvkiadásban), talán nem túlzás részemről az állítás, hogy van némi rálátásom arra, hogyan változott az elmúlt évtizedekben a könyvekhez való viszony. Az olvasási szokások sok tekintetben változtak, tudjuk. Nemcsak kutatások adatai mutatják ezt, de az is, amit a vevőink, a gyülekezetek és testvérek mondanak, illetve, amit nap mint nap látunk saját berkeinkben. Ennek része az is, hogy kevesebben olvasnak (de még mindig túl sokan ahhoz, hogy kézlegyintéssel lekicsinyeljük a könyvek olvasásának nemes jelenségét – kb. 900 ezer ember heti rendszerességgel olvas pl. Magyarországon, összesen 4,6 millió olvas papíros könyveket valamilyen formában!). Ez bizonyára nem kedvez a könyvmissziónak sem. Azonban ez az olvasási folyamatnak csupán az egyik aspektusa – és talán nem is mindig a legfontosabb.
Egy másik – és talán fontosabb – aspektus viszont a hogyan olvasnak kérdésre adott válasz. A vizsgálatok szerint ez is jelentősen változott. Míg 100 évvel ezelőtt a nagy romantikus könyvek sok száz oldalát kitölthették a ma már végtelenül hosszúnak ható leírások (tájleírások, gazdagon spékelve illatokkal, színekkel, érzésekkel pl.), addig egy mai olvasó ritkán képes már arra is, hogy ezeken átrágja magát: inkább átugorja az ilyen részeket a többség. A folyamatos izgalom és cselekmény tartja csak a hosszabb könyvek mellett az olvasókat. Ez egy alapvető változás, amit nekünk is ismernünk kell (jó hír, hogy a kiadónál egyetlen olyan könyv sem található, amely a korai, romantikus regények eme jellemző jegyét magán hordozná, ezek felől tehát nyugodtak lehetünk).
Egy olyan jelenség is egyre elterjedtebb (és szintén a hogyan olvasunk kérdésre adott válaszok egyike), ami korábban kevesekre volt jellemző, ma viszont az olvasótábor jelentős részére igaz: a mai emberek jelentős része sokkal inkább az információért olvas. Talán ez a legjelentősebb változás az eddigiekhez képest a mi szempontjaink szerint. Az információért olvasó ember nem hosszú narrációkat, tájleírást és érzelmi kibontakozást keres, hanem adatot, érdekességet. Igazságot, a világról szóló információt, a tudása, valamilyen témában való jártassága bővítését stb. Jó hír: a kiadó könyvei szinte minden esetben ezt az igényt elégítik ki. De mindezek felett van a jelenségnek egy olyan vetülete is, amire a korábbi időszakokban kevesebb példát láttunk, mint napjainkban, és számunkra ez fontos változás a világ történéseiben.
Egyre több ember talál meg bennünket, akik nem adventista gyülekezeten, nem testvéreken és lelkészeken, hanem teljesen más úton jutnak el az igazsághoz, amit keresnek – ennek az útnak a kikövezője pedig hitünk szerint a Szentlélek. Évente többször szembesülünk azzal – ahogy ezek az emberek aztán nekünk elmesélik -, ahogy emberek rádöbbennek, hogy a gyülekezetük (nem adventista gyülekezetekről van szó) olyan hamis tanításokat hordoz, amivel nem tudnak azonosulni (immár). Ezek az emberek aztán keresésbe kezdenek, és gyakran nálunk kötnek ki. Leginkább azért, mert a netes kereséseik közben valamilyen szálon a könyveinket ismerték meg. És mivel a könyvek biztonságosan, minden elkötelezettségtől mentesen rendelhetők, ők megrendelnek egyet, majd még egyet, aztán van, hogy többet… És ezek után gyakran telefonon és/vagy személyesen is megkeresnek bennünket, hogy elmondják, milyen változások mentek bennük végbe (innen ismerjük a történeteiket).
A legfrissebb ilyen tapasztalatunkat hadd osszuk meg veletek. Egy család a neten egy videót nézett meg a halál utáni életről, ami a Biblia szerint nem az azonnali mennybemenetellel éri el a csúcspontját, ráadásul még halhatatlan lelkünk sincs. A család elsőre felháborodott ezen a tanításon, viszont nem hagyta őket nyugodni a dolog. A fiú (akit azóta személyesen is megismertünk) anyját annyira izgatta mindez, hogy elkezdett alaposabban is utánajárni a dolgoknak, és egyszer csak nem tehetett mást, mint elfogadta, hogy mit mond a Szentírás. Ez odáig vezetett, hogy szembe kerültek a korábbi felekezetükkel, és elkezdtek kiadós könyveket vásárolni – először a halál utáni életről, mostanra pedig az egyházunk történetéről és hasonló témákról is.
Milyen „új” (ami egyben régi is, csak talán most másképp hangsúlyozódik) szerepe lett a kiadónak? Többek között az információ adása eddig csak kevéssé elért embereknek. Ma sokan, akik egyébként nem feltétlenül nagy olvasók, de őszintén keresnek, akarják az igazságot, gyakran nem a mindent is tartalmazó neten tájékozódnak (vagy nem csak ott), hanem a biztosabbnak érzett könyvekhez fordulnak. Mert a könyv még mindig annak a stabil tárháza, amit alá lehet húzni, képi memóriánkkal jól lehet rá emlékezni, amit újra és újra meg lehet rágni, amit a Biblia mellé lehet tenni, hogy összevesd a mondottakat, és így tovább.
Mert a könyv – nagyon úgy tűnik – hasonló sorsra juthat, mint a színház anno. Miközben egyesek a teljes visszaszorulását vizionálják, a könyv jól becsülhetően sosem kopik ki a világunkból, csak az olvasótábora lesz más, akik más igényekkel és elvárásokkal, de megmaradnak. És egyre fontosabb szerephez jut az igazság keresésében (vagy inkább sosem veszti el ebben a szerepét).
Egyházunk számára pedig különösen lényeges mindez. Miközben az 1980-as években a könyvekhez (tulajdonképpen könyvevangélistákhoz) köthető keresztségek száma alig 18 ezerre volt tehető, ma 60-70 ezer fő keresztelkedik meg a könyves misszionáriusok munkája nyomán évente (ami a nem ide sorolt egyéb, könyvekhez – is – köthető megtérések számával kiegészítve akár 7-10%-os ráta is lehet a teljes megtérők számához viszonyítva a világegyházban).
Dr. Gyetvai Gellért
kiadóigazgató
