Tavaly december közepén kezdődött ez a történet, amikor a gyülekezetünk dicsőítő csapatával és még néhány lelkes segítővel elmentünk a Szegedi Vakok és Gyengénlátók Felnőtt Intézetébe karácsonyi koncertet adni.
Vagyis mégsem. Sokkal hamarabb. 6 évvel ezelőtt, amikor…, de ez már hosszú történet lenne. Erről csak annyi, egy korábbi szál vezetett oda, hogy most ott lehettünk.
Fantasztikus volt látni a lakók és dolgozók örömét, figyelmét, azt az őszinte és szeretetteljes légkört, ami ott jelen volt! A program végén egy hölgy sietett hozzám, szinte keresztül mindenen. Kapcsolódni akart, beszélni velünk. Megérintette az ének a szívét, és az, ami a végén történt.
A Szentlélek arra indított, hogy a program végét az Ároni áldással zárjam, és mondjak áldást a résztvevőkre. Nem szoktuk ezt ilyen helyzetben tenni, de mivel már annyiszor megtapasztaltam a Szentlélek vezetését, nem álltam ellen ennek a késztetésnek. Ez fogta meg a legjobban őt. Az egyik kedvenc énekét juttatta eszébe, amit sokszor énekelt, fejből.
Felajánlottuk, hogy ha szeretne jönni, elhozzuk a gyülekezetbe. Ezt teszi a közösség lassan egy éve, szinte minden egyes szombaton. Csupán néhányszor hiányzott betegség miatt. Ott van szinte mindig. Mosolyog, boldog, és amint vége a szombatnak, elmondja, hogy mostantól azt várja, mikor jön újra a következő. Néhány hónap múlva már lelkesen mondta, hogy szeretne megkeresztelkedni.
Ő látás nélkül látta meg Istent. Szinte teljesen vak. Néhány éve, egyik pillanatról a másikra, az utcán veszítette el majdnem teljesen a látását, először az egyik, majd rövidesen a másik szemére is. Előtte dolgozott, teljes életet élt. Most bent lakik az intézetben. Így egyszerűbb. Ennek az évnek a legelején volt orvosnál, vissza sem hívták – nincs remény. A teljes vakság hamarosan beáll. Nem is kell többet visszamenni. Aztán történt valami. Egyre több lett a fény, egyre több lett a szín. Elkezdett javulni a szeme. És most rám mosolyog, amikor a közelébe megyek, közel hajol, és boldogan mondja, Katika, látom az arcodat!
Igazi, gyermeki, őszinte hittel kapaszkodik Istenbe. Alig várta a keresztsége napját. Ragyogott. Boldog volt. És azóta is az, mert Isten gyermeke lett. És talált egy titkos küldetést. Az egyik gyülekezeti tagtól kapott egy diktafont. Hét közben szerette volna visszahallgatni a prédikációt, énekeket, hiszen nem tud olvasni. Aztán meséli: a diktafon körbejár az intézetben. Egyik este például az egyik dolgozó azzal vitte vissza, hogy „Majd még holnap elkérem, nem tudtam végighallgatni.”
Ő a mi újabb Erzsike nénink. Szakál Mátyásné 2023. július 22-én lett a Sándorfalvi gyülekezet hivatalos tagja. A szívében pedig már sokkal hamarabb.
Hogy mi kellett ehhez? Egy ígéret betartása, egy lelkes dicsőítő csapat sok gyakorlása, egy befogadó közösség, olyan emberek, akik hétről hétre érte mennek, biblikus igehirdetések, egy kedves testvérnő, aki bejárt az intézetbe felkészíteni őt a keresztségre, egy testvér jószívűsége és egy ajándék diktafon… és ami a legfontosabb, a Szentlélek és egy nyitott szív! Hálás a szívünk érte, és reméljük, sok ilyen előre kifürkészhetetlen isteni szál vár még ránk!
Polgárné Papp Katalin
a Sándorfalvi Gyülekezet presbitere
