– Szeptember 17-én habilitáltál az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, amit az ATF már hírül adott az előző AdventInfóban (2024. szept. 28.). Mit jelent pontosan ez a tudományos cím?
– A habilitáció a doktori PhD fokozat utáni, az egyetemek által kiadható legmagasabb tudományos fokozat. A „habil” a latin habilis „ügyes” kifejezés rövidítése, ami tk. jártasságot, rátermettséget, illetve a vizsga „alkalmassá tételt” jelent. A „Dr. habil.” fokozattal rendelkező személy a „venia legendi”-t azaz a szabad kurzushirdetési jogot szerzi meg. Önállóan alkothat komplex egyetemi tantárgyat és az ahhoz tartozó képesítési anyag megírására jogosult, értelemszerűen a saját szakterületén, nem pedig egy-egy intézményhez kötve.
– Milyen út vezetett idáig?
– A habilitációt a PhD fokozat megszerzése után legkorábban 5 évvel lehet kezdeményezni, az előfeltétele pedig az egyetemi tanári kinevezés feltételeinek legalább a fele. A PhD oklevél megszerzése után tehát jelentős mennyiségű publikációt, tudományos konferenciai részvételt, oktatási feladatot kell ellátni és azt igazolni. Erre ma már a Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott és működtetett Tudományos Művek Tára (MTMT) szolgál, amelyen rögzíteni lehet a publikációs tevékenységet. E mellett számít a tudományos társaságokban való tagság és természetesen a kimutatható részvétel, munka is. E tekintetben áldottnak mondhatom magam, 2018-ban doktoráltam és 2024-ben (vagyis 6 év múlva) februárban már be tudtam adni a pályázatomat az Evangélikus Hittudományi Egyetemre. Tagja vagyok a Magyar Bibliatársulat Alapítvány Szöveggondozó Bizottságának, a Doktorok Kollégiumának és a Magyar Tudományos Akadémiának mint köztestületi tag. Valamint a Keresztény–Zsidó Teológiai Társaságnak rendszeres publicistája vagyok, és még egyéb bibliai-teológiai témával foglalkozó közösségeknek.
– Hogyan készültél a habilitációs alkalomra? Kellett-e újabb disszertációt írni? Ha igen, milyen témát választottál? (Miért?)
– Mivel a tudományos munka mindig is szívügyem volt, nem kellett sokat dolgoznom érte. Dolgozatot kellett írnom, ezt általában szokták kérni. Témám az Újszövetség eredeti nyelvének nyelvi sajátosságai, amellyel már legalább 15 éve foglalkozom, de elmondhatom, hogy mindig is ez érdekelt. Ez nagyon hálás téma: egyfelől a „Biblia nyelve” az, amellyel mindenkit meg lehet szólítani, nincsenek felekezetek és dogmatikai válaszfalak, másfelől rendkívül kevesen műveljük, különösen az adventista teológián belül. Ritkaságából adódóan bármilyen témával állunk elő, figyelemfelkeltő és mondhatni kellőképpen nehéz is.
– Mit jelent az ATF számára egy ilyen tudományos cím megszerzése? Egyáltalán miért fontos az adventista teológiai oktatásban a fokozatszerzés?
– Harminc évvel ezelőtt, amikor az ATF hallgatója lettem, egy világi ismerősöm mondta, hogy egy kisközösség akkor válik fontossá a társadalomban, ha olyan értéket tud felmutatni, amivel más nem foglalkozik, és azt minél tökéletesebben műveli, annál nagyobb megbecsülésnek örvend. Azóta ezt az egyházban missziói küldetésként élem meg. Fennszóval hirdetjük, hogy „mi képviseljük legjobban az egész Bibliát” – ha ez valóban így van, nem elégedhetünk meg azzal, hogy ez a gyülekezet négy falán belül, egymás meggyőzésére szolgál.
Főiskolánkon egyre több nem adventista hallgató van. Vonzza őket az a sajátosság, amelyet fel tudunk mutatni. Ez jó hír, de nem elégedhetünk meg azzal, hogy leállunk, fejlesztenünk kell az iskolát és fejlődnünk kell nekünk is, tanároknak.
– Milyen további terveid vannak a tudományos munkában?
– A tudományos út olyan, mint a patak vize: ha belelépünk, az elfolyó víz csak egyszer érinti a lábunkat, máris továbbfolyik. Tehát a legőszintébben ezt tudom mondani: „Szolgáltam és szolgálni fogok…” Nem hiszem, hogy mással kellene foglalkoznom, mint amit eddig is csináltam!
– Hogyan bátorítanád az adventista fiatalokat igényes tudományos munkára, magas képzettség elérésére? Hogyan lehet személyes szinten is egyensúlyban tartani az ATF küldetésnyilatkozatát: „Lélekkel és tudománnyal Krisztus szolgálatában”?
– Jelenleg olyan világban élünk, ahol látszólag minden rendben van, ezzel egyidejűleg hiány mutatkozik az élet minden területén. A zsidó kultúrában élt egy kép, ami irigylésre méltó. A 20. század elején, ha volt egy családnak egy jól jövedelmező vállalkozása, úgy ítélték meg, hogy Isten adománya a jövedelem, amit vallásra, kultúrára fordítottak. Nem volt ritka, hogy egy kis fűszerüzlet tulajdonosa valamely városban egyszerre volt kereskedő és bölcsész – jogász. Bárcsak felismernénk, hogy a kiválóság hogyan mutatkozik meg a ritkaságban! Ebben rejlik Isten különleges áldása, amelyet úgy érzem, jelenleg csak kevesen ragadnak meg.
– Ezután hogyan szólíthatunk? J
– Ahogyan eddig! A diákjaim szigorúan „tanár urazni” szoktak… 😊
Dr. Ősz-Farkas Ernő
főszerkesztő
