2016 októberétől az Adventista Teológiai Főiskola kezelésébe került a Péceli Gyülekezet, ami jelentős változást eredményezett a gyülekezet küldetésében. Mivel a Generálkonferencia Nevelési Osztálya évek óta szorgalmazza, hogy az Adventista Teológiai Főiskola az adventista elveknek megfelelően – a teológiai képzés mellett – gondoskodjon a hallgatók lelki neveléséről, arra kértük a Dunamelléki Egyházterületet, hogy tegye lehetővé, hogy a Péceli Gyülekezet olyan gyakorló gyülekezetté váljon, ahol a hallgatók ellenőrzött körülmények között kapcsolódhatnak be a gyakorlati gyülekezeti munkába. Ebből kifolyólag a nappali tagozatos hallgatóktól elvárjuk, hogy gyülekezeti tisztségeket töltsenek be, és rendszeresen részt vegyenek a szolgálatokban. Mindez lehetővé teszi, hogy a hallgatók olyan tapasztalatokat szerezzenek a gyülekezeti munkában, amit hasznosítani tudnak azokban a gyülekezetekben, ahol később szolgálni fognak. Ezen túlmenően a Péceli Gyülekezet küldetése, hogy összefogja és a város lakóinak evangelizálására késztesse azt a több mint harminc hetednapi adventista tagot, akik Pécelen élnek. A gyülekezet küldetésének harmadik területe, hogy segítse az Adventista Teológiai Főiskolát abban, hogy rendszeres, országos rendezvényeket tartva előmozdítsa a hetednapi adventista identitás és küldetéstudat elmélyítését az ország egész területén élő adventista testvériség körében.
A megváltozott küldetés már eddig is hozott néhány változást a gyülekezet életében, melyek hitünk szerint hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a Péceli Gyülekezet megfeleljen e hármas küldetésnek: a hallgatók bevonásának, a város evangelizálásának és az adventista identitástudat fejlesztésének. Októbertől napjainkig kilenc új tag csatlakozott a gyülekezethez levél által, ebben a negyedévben már minden nappali tagozatos hallgatót beosztottunk a szolgálatba, márciustól minden hónap első péntek estéjén – a város jóvoltából – egészségnevelő előadásokat tartunk a Kúria nevű közösségi házban. Ugyanitt megrendezzük a reformáció 500 éves évfordulóját, amit kiállítással, előadásokkal és zenei programokkal teszünk színessé. Emellett részt veszünk több városi rendezvényen, mindig hangsúlyozva a részvétel hetednapi adventista jellegét.
Ez utóbbi esetre mindjárt szeretnék egy gyakorlati példát is mondani. Az egészségnevelési előadás-sorozatot azzal kezdtük, hogy az előadó, Juhász Eszter, azzal kezdte előadását, hogy ezt az előadást a hetednapi adventisták helyi gyülekezetének képviseletében tartja. Mivel ez a gyülekezet pénteken este naplementével kezdi ünnepét, az előadó megkérte a résztvevőket, hogy csatlakozzanak a gyülekezet jelenlévő tagjaihoz a szombatkezdő imában, amit a hallgatók örömmel megtettek, majd a lelkipásztor imája után elkezdte az előadást, ami már természetesen arról az egészségügyi kérdésről szólt, amit a programban meghirdettek.
A gyülekezet életének egyik legszebb eseménye volt az április 8-án tartott keresztségi istentisztelet, ahol Juhász Eszter – aki mint hívő szülők gyermeke, korábban volt már egyházunk tagja, sőt dolgozóként szolgált Tasson, a szeretetotthonban, és elvégzett két évet a lelkészképző szemináriumon – visszatért, ahogy mondta, ahhoz a hithez, amit szüleitől tanult, és amit szíve mélyén akkor is őrzött, amikor az élet kihívásai messze sodorták az egyháztól. Tapasztalata szemmel látható igazolása annak a mondatnak, amit a „Fenséges kegyelem” című ének szerzőjének szállóigévé vált mondata kifejez a Római levél nyolcadik fejezetének üzenetét összegezve: „Ó szeretet, mely nem enged engem elmenni”. A keresztségi istentiszteleten a gyülekezet kórusa szolgált, a szertartást a gyülekezet lelkésze, Szilvási József vezette.
A Péceli Gyülekezet április 8-án délután tartotta úrvacsorai istentiszteletét, ahol a testvérek egy névre szóló, díszkötéses Bibliával ajándékozták meg Juhász Esztert, aki megköszönve azt, hogy a testvérek ilyen szeretettel fogadták be őt, elmondta: évtizedek óta intenzív terápiás nővérként dolgozik, mert úgy érzi, hogy Isten őt erre hívta el. Annak idején azért hagyta abba a lelkészi szolgálatra való felkészülést, mert úgy látta, hogy e kettős hivatásnak nem tud egyszerre megfelelni. Most azonban megértette, hogy e kettő valójában egy és ugyanaz: azok, akik az intenzív terápiára kerülnek, vagy a holtak birodalmába távoznak, vagy csodával határos módon kapnak még néhány évet. Bármi legyen is a végük, az, ahogy életüknek ebben a krízishelyzetében bánunk velük, kihatással lehet örök sorsukra. Mindez szorosan összefügg azzal, amit Luther Márton tanított a földi hivatásról: nemcsak azokat hívta el Isten, akik igét hirdetnek, hanem azokat is, akik világi hivatásukat úgy végzik, hogy nem embereknek, hanem Istennek szolgálnak vele.
A Péceli Gyülekezet az úrvacsora után szeretetvendégséget tartott, együtt fejeztük be a szombatot, egymás kezét megfogva énekeltünk és imádkoztunk, majd este fél tízig beszélgettünk a gyülekezet missziójáról és arról, hogy milyen nagy dolgokat cselekszik közöttünk az Úr.
(Szif)
