Az állami gondozott gyermekek nem kapnak annyi törődést és odafigyelést, amennyire szükségük lenne. Átlagosan, egy műszakban egy nevelő 10-12 gyermekről kell gondoskodjon, így érthető, hogy nem jut mindenkire elegendő ideje. A nevelők gondozzák a gyermekeket, ellátják az alapvető szükségleteket, de a szülők szerepét nem tudják betölteni. A szülőket nem tudják helyettesíteni, nem tudnak a szülők helyett szeretni.
Számomra megható és szívmelengető, hogy a mai, rohanó világban egy fiatalember elkötelezett egy olyan szolgálatban, amihez empátia szükséges, valamint nagy adag érzékenység és odafigyelés is.
Szász Bertoldot, a Budapest Terézvárosi Gyülekezet ifjú tagját kérdeztem, hogy miben rejlik lelkesedésének titka, melyet a gyermekotthonok lakói iránt tanúsít: a gyermekek felkarolásával, gyakori látogatásokkal, közös programok szervezésével.
– Mikor kezdődött ez a szolgálatod? Mi adta az indíttatást?
– Már általános iskolás koromban látókörömben voltak az állami gondozott gyermekek, mivel édesanyám barátnője alkalmazottként dolgozik az egyik budapesti intézményben, és anyukámmal néha én is ellátogattam a gyermekotthonba. Mivel játszottam hangszeren, egyik alkalommal – egy gyülekezeti program keretében – zenélni mentünk az egyik gyermekotthonba.
Édesanyám és néhány gyülekezeti testvér példája is hatással volt rám, hiszen láttam azt, hogy sokszor örömmel és odaadással készülnek a Bokréta Gyermekotthonhoz tartozó Szlávy utcai lakásotthon kis lakóinak a meglátogatására. Egy-egy ilyen alkalom előtt a Terézvárosi Gyülekezet anyagi támogatásával és néhány testvér segítségével közösen bevásároltak, elmentek a gyermekotthonba, és együtt főztek, sütöttek a gyermekekkel, azzal a céllal, hogy az itteni lakók is tanulják és szokják a konyhai tevékenységeket, valamint, hogy ők is ehessenek házi és saját készítésű finomságokat.
Az utóbbi két évben havonta – iskolai szünet időszakában inkább hetente – látogatom a Bokréta Gyermekotthon két lakásotthonában lakókat.
– Hogyan kezdted el a kapcsolódást és barátkozást e gyermekekkel és fiatalokkal? Mi az, amit konkrétan megtapasztalsz egy-egy látogatás során?
– Eleinte sajnálatot éreztem irántuk, ezért kezdtem el látogatni őket. Próbáltam barátkozni velük és azt tapasztaltam, hogy örömöt okozok nekik, ha időt töltök velük. Ugyanakkor számomra is áldás az együttlét, hisz nagyon hálásak azért, hogy az időmből adok, hogy a szabadidőmet megosztom velük. Jó érzés, hogy tudok valami pluszt adni számukra, megosztom velük az iskolában és a munkában szerzett tapasztalataimat.
Sokszor szegezik nekem a kérdést, hogy hogyan van időm, energiám emberekre, gyermekekre, rászorulókra. Erre csak azt tudom válaszolni, hogy a segítségnyújtás fontos számomra, így időt szakítok rá. Szabadidőmben prioritást élvez az olyan program, amiről tudom, hogy szükségszerű, vagy fontos a másik ember számára.
Nekem ez nem teher, nem kötelezettség, hanem öröm. Mindannyian voltunk gyerekek és jól emlékszünk, hogy ez az időszak meghatározó abban, hogy milyen pozitív érzelmi kötelékek fűznek bennünket másokhoz. A gyermekotthon lakói körében sok-sok jóindulatot és rengeteg szeretetet tapasztaltam.
Néha viszek nekik egy kis apróságot, édességet. Az ADRÁ-tól is kaptunk ruha- és cipőadományt, amit átadtam nekik, és mindennek örültek, hisz éppen szükséget töltöttünk be a kapott ruhadarabokkal. De tulajdonképpen az a meglátásom, hogy nem (az a) fontos, hogy vigyünk ajándékokat. Ők nekünk örülnek, a társaságunknak, annak, hogy az időnket megosztjuk velük.
– E szolgálat során változott-e benned valami? Volt-e különleges élményed?
– Hátrányos helyzetük ellenére, a lakásotthonokban élő gyerekek nem sajnálatra vágynak, sosem panaszkodnak amiatt, hogy milyen sorsuk van. Ezt tapasztalva én sokszor eltöprengek azon, hogy melyek is az én valódi problémáim az életben. A közös találkozások, a fiatalokkal és kisebb gyermekekkel való együtt töltött idő megtanítottak arra, hogy átértékeljem az életem azon szakaszait, amikor megterhelnek a hétköznapok, vagy nehéz az életutam. Nagyon sok szeretetet kapok tőlük.
A kérdésre visszatérve: az elején úgy álltam hozzá, hogy segíteni akarok nekik, és kértem Istenünket, hogy használjon fel engem, hogy áldás lehessek a számukra. A későbbiek során pedig azt tapasztaltam, hogy számomra ők adnak erőt, a velük töltött idő számomra is áldás lett, egy látogatás mindig „feltölt”. Amikor látom az arcukon a mosolyt, boldogsággal tölt el a tudat, hogy a legjobb helyen vagyok. Ez a szolgálat ugyan elvesz az életünkből egy kevés időt, de sokkal többet tesz hozzá!
– Milyen konkrét programokat szoktál számukra szervezni? Fontos-e, hogy szervezett program legyen, vagy az is működik, ha csak közösen töltitek a szabadidőtöket?
– A járványhelyzet időszakában nehezebb volt a személyes találkozás, beltéri programokat nem engedélyeztek, de kültéri programokat lehetett szervezni.
Idén tavasszal a Szlávy utcai lakásotthonban szükséges volt tisztasági festést végezni. A Budapest-Terézvárosi Gyülekezet tábeaszolgálata és ifjúsági osztálya önkéntesen vállalta a festési és takarítási munkálatokat. Bekapcsolódtam én is, néhány nem adventista barátommal együtt. A munkálatokba bevontuk a nagyobb gyermekeket és fiatalokat és jó hangulatban, közösen frissítettük fel és tisztítottuk a belső tereket, szobákat.
A nyári szünetben a visegrádi bobpályára mentünk, amikor gyülekezeti tagok is segítettek a gyerekek utaztatásában. A bobpályával való megismerkedés után kimentünk egy rétre. Én semmit nem sejtettem, de nagy meglepetésben volt részem: egy szülinapi tortát tartogattak számomra, ott a helyszínen leptek meg és köszöntöttek fel! Nagyon meghatódtam, hihetetlenül elérzékenyültem, hogy ilyen hatalmas szívük van, és ilyenformán ki tudták mutatni szeretetüket irányomban!
Ugyancsak idén nyáron elvittük őket bográcsozni egyik családi barátunk tanyájára. Ez alkalommal is részt vettek olyan testvérek is a gyülekezetből, akik az utazásban segítettek, valamint nem adventista ismerősöm is érdeklődve és aktívan vett részt e programon.
Volt olyan program is, amire ők hívtak meg engem: Az intézményhez 7 lakásotthon tartozik, és idén nyáron, egy közös focimeccs alkalmára engem hívtak meg bírónak.
Néha nem tervezek nagyobb programot, ilyenkor társasozunk, együtt zenélünk, vagy kimegyünk a közeli parkba sétálni, fagyizni, beszélgetni.
– Mit üzensz az AdventInfo olvasóinak? Van-e még valami, amit megosztanál velünk?
– Javasolnám, hogy aki csak egy kis indíttatást is érez e szolgálatra, próbálja ki. Szívem szerint azt mondanám, mindenki legalább egyszer menjen el, látogasson el egy gyermekotthonba, beszélgessen, barátkozzon a kis lakókkal! Biztos vagyok benne, hogy Urunk megáldja fáradozását.
Bertold idén, augusztus 28-án keresztelkedett a Terézvárosi Gyülekezetben. Szerény és alázatos, de a szeretetet, amit Istentől kapott és megtapasztalt, nem rejti véka alá. Megosztja másokkal is, önzetlenül. Közben azt tapasztalta, hogy minél több szeretetet ad, Isten megáldja fáradozásait és annál többet kap ő is vissza. Én örülök, hogy személyesen ismerhetem őt. Kívánom, hogy minél többen tapasztaljuk meg az áldásokat, miközben az árvákat, a gyengéket, az elnyomottakat, az elfeledetteket, a legkisebbeket szolgáljuk.
„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól” (Jak 1:27).
Lőrincz Melinda
ADRA munkatárs
[av_image src=’https://adventista.hu/wp-content/uploads/2021/10/Interju-Bertold-a-felkarolt-gyermekekkel-845×426.jpg’ attachment=’8529′ attachment_size=’gallery’ align=’center’ styling=” hover=” link=’lightbox’ target=” caption=” font_size=” appearance=” overlay_opacity=’0.4′ overlay_color=’#000000′ overlay_text_color=’#ffffff’ animation=’no-animation’ custom_class=”][/av_image]
(Gyermekvédelmi és adatvédelmi okokból a fotón eltakartuk az arcokat, mivel a gyermekek törvényes képviselői nem minden esetben adhatnak engedélyt a fotók közzétételére.)
