„Naponta ezrek térnek meg, akik közül sokan első meggyőződésüket kiadványaink olvasásának köszönhetik” (Ev. 693. o.). „Kiadóhivatalaink által lesz annak a másik angyalnak a munkája nagymértékben befejezve, aki lejön a mennyből nagy hatalommal és megvilágítja a földet dicsőségével (Jel 18:1)” (7T 140. o.).
Ezeket az idézeteket egy munkatársamtól kaptam nem olyan rég. Megerősítette bennem azt, amit mindig is tudtam, hogy a munkánk a kiadóban a hármas angyali üzenet része, benne foglaltatik abban a nagy kórusban, amely több szólamban hirdeti a vég legfontosabb felhívását az emberiség felé: azt imádjátok, aki az egész világot teremtette, nem mást! És benne van annak a bizonyossága, hogy egészen a vég utolsó pillanataiig hatalmas küldetése van a kiadóknak a világon (szemben azzal, amit még mindig egyesek képviselnek, teljesen alaptalanul: „Olvasnak még az emberek?”).
Abba a helyzetbe kerültem nemrég, hogy egy mondatban kellett megfogalmaznom, mi is a kiadói munka tulajdonképpen. Nehéz volt egy frappáns mondatot összerakni hirtelen, annyi mindent szeretne az ember belegyömöszölni az üzenetbe. Aztán egyszer csak, majdhogynem váratlanul, hiszen egy roll-up tervezése közben ért az ihlet, egy kép megmutatta számomra, mi is a kiadó egy rövid mondatban: ablak az evangéliumra.
Az evangélium mára egyre kuszább fogalom, valószínűleg a kereszténység döntő többsége nem is tudná megfogalmazni, mi az. Talán még a gyülekezeteinkben is elbizonytalanodnának jónéhányan, ha pontosan kellene meghatározni, mi az evangélium a Bibliában. Ma az evangéliumot gyakran összetévesztik a vallásosság bizonyos formáival, esetleg az egyházakkal, a gyülekezetbe járással, az igehirdetéssel, és ki tudja még mivel, kivel. És bár ezek akár részei is lehetnének az evangéliumnak, tiszta formájában az evangélium nem ezekre mutat, nem ezekről szól. Az evangélium nem más, mint az Isten titka, amely sok évezredig rejtve volt az egész emberiség előtt, de ami Krisztusban kijelentésre került, tudniillik, hogy „a pogányok örököstársak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangyéliom által” (Ef 3:6). Az evangélium titka tehát az egész emberiséget magához ölelő Isten, a Krisztus Jézusban, aki egy olyan „szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett” (Zsid 8:6), mint a korábbi, még csak zsidókkal megkötött szövetség. A szövetség azért köttetett immár jobb feltételrendszerben, mert a változásra képtelen emberiségtől nem várja Isten, hogy alakítsa magát a szent elvekhez, hanem Ő alakítja át a tehetetlen embert a szövetsége szentségéhez, tulajdonképpen önmagához (ez az újjászületés egyik lényege).
Mi pedig csak akkor lehetünk az égen repülő angyalok karának részesei, ha egyrészt ezt visszük el az emberek közé, másrészt ennek a legaktuálisabb részét zengjük, ahogy a mennyei küldöttek is, vagyis a három végidei üzenetet: 1) a Teremtő Istent féljétek, minden más ún. istent dobjatok ki végre az életetekből; 2) a nem bibliai tanítások kora lejárt („elesett Babilon”), fusson ki mindenki, aki olyan közösségekben éli az életét, amely nem bibliai elveket tanít; 3) mert a döntésünk hamar bélyegként sülhet ránk, ami Isten büntetését vonja majd maga után (lásd Jel 14:6–12).
Ellen White tanúsága szerint ennyi a dolgunk ma, ennyi lesz holnap, egészen addig, amíg csak a világ világ. Eközben természetesen haladunk a korral, ügyrendben, módszerekben, feladatokhoz való közelítésben stb., de az úton, haladás közben nem válhatunk egyébbé, mint hang a végidei üzenetben. A gyülekezetekben ezért egyetlen központi gondolatot viszünk a könyveken kívül, ahogy írtunk róla korábban az AdventInfo hasábjain: Immár nem adunk el könyveket, mert már csak és kizárólag az evangélium hírnökei vagyunk, és számunka ekképpen hangzik a második angyal üzenete: „És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála [könyvekbe írva], és hirdette azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek” (Jel 14:6).
Dr. Gyetvai Gellért
