Adventi programok Hévízen

Az adventi időszak mindig a lecsendesedés, az odafigyelés időszaka is. Ilyenkor az emberek mintha fogékonyabbak lennének mások problémáira. Ez alkalom arra, hogy decemberben a Musica Antiqua reneszánsz együttes és a Hévízi Adventista gyülekezet énekkara közös jótékonysági hangversenyt tartson a gyülekezeti házban. A Hévízi Családsegítő és Gyermekjóléti  Szolgálat segítségével ebben az évben is találtunk támogatandó családot egy fiatal pár személyében, akik első gyermeküket várják. A programban az együttes és a kórus zenés összeállításán kívül, lelkészünk néhány perces bibliai gondolatai is helyet kaptak. Az estét egy közös agapé vacsorával zártuk, amelyre a vendégeket és a támogatott családot is meghívtuk. Mindez remek alkalom volt egy-egy nagyszerű beszélgetésre is. Alkalom arra, hogy nem adventista emberek lépjék át a gyülekezeti ház küszöbét és élményekkel, gondolatokkal gazdagon térhessenek haza.

Több éve már, hogy a Keszthelyi Balaton Színház meghívásából adventi gyermekfoglalkozásokat tartunk. Hosszú együttműködés van már a Festetics György Művelődési Ház és a Hévízi Gyülekezet tagjai között, amelynek egyik eredménye éppen a színházba szervezett kézműves foglalkozás. A hozzánk látogató gyermekek sokféle dolgot készíthettek ebben az évben is, mécseseket, hűtőmágneseket, ajtó- és ablakdíszeket. A szülőknek ajándék könyveket vittünk, és jókat beszélgettünk. Idén is voltak új arcok és régi, kedves ismerősök, akik már várják a megjelenésünket, az újabb találkozást. Velük időnként ötleteket is cserélünk, és megcsodáljuk a szemünk láttára cseperedő gyermekeket. Reméljük jövőre is meghívnak!

Akik ismerősek a Hévízi Gyülekezetben, azok tudják, milyen nagy szerepet játszik életünkben a zene. Már gyermekeink is egészen kicsi koruk óta tanulják és szeretik a zenét. Minden szombati istentisztelet az ő szolgálatukkal kezdődik és nincs olyan program, amelyben ők ne vennének részt. A gyülekezetnek a vegyes kórusán kívül női kara és ifjúsági kara is van, és egy kicsi zenekara is. Szívesen támogatunk minden zenei programot, legyen az egy kórustalálkozó vagy egy jótékonysági hangverseny. Éppen ezért nagyon örültünk, amikor egyik kedves tagunk, aki zenepedagógus, világi tagokból álló kórusával látogatott el hozzánk. Egy nagyszerű missziós lehetőség volt ez a számunkra, miközben egy csodálatos zenei élményben lehetett részünk. A közös ebéden tudtunk beszélgetni, ismerkedni és reménykedünk, nem ez volt az utolsó ilyen alkalom.

P.T.