AdventInfo

(1944–2025)

Elhunyt Gyulai Frigyesné, a Hetednapi Adventista Egyház egyik hűséges tagja, aki hosszú éveken keresztül idősgondozóként segítette az egyház munkáját.

Gyulai Frigyesné 1944. augusztus 22-én Biriben a II. világháború vége felé látta meg a napvilágot. Édesapjával csupán a háborút követően, annak fogságból történő megérkezése után találkozott. Nem volt könnyű gyermekkora, mint oly sok kortársának sem, nélkülözések közepette teltek azok az évek.

Édesanyja révén került közelebb az adventista tanításokhoz, amelyeket magáénak érzett és már fiatalon a keresztség által szövetséget kötött az Úrral. 1966. október 8-án kötött házasságot a Szabolcs–Szatmár-Bereg vármegyei Biri községben Gyulai Frigyessel, akivel annak haláláig tartott a frigyük. Három gyermeknek adott életet, Zsoltnak (1968) Tamásnak (1969) és Anitának (1982), akiket szerető gondoskodással nevelt fel, igazi családi légkört teremtve meg maga körül. Mindig aggódó figyelemmel kísérte az életüket. Tamás fia egy unokával ajándékozta meg, aki szintén a Tamás nevet kapta.

Budapesten, a VII. kerületben laktak a házasságkötésüket követően, és ekkor lett tagja a Székely Bertalan utcai „A” gyülekezetnek. Aktív évei során szerepet vállalt a Hetednapi Adventista Egyház működésében azáltal, hogy diakónusi tisztséget látott el.

1982 januárjában költözött ki családjával Budapest XIX. kerületébe, majd az 1990-es évek elején átkérték tagságukat a Pestszentlőrinci Gyülekezetbe. Itt is aktív tagja maradt a közösségnek, ameddig ezt egészségi állapota megengedte. Éppúgy segédkezett az ADRA munkájában a segélycsomagok eljuttatásában, mint a gyülekezet szépítésében. Amikor felkérték, akkor a szószéken szolgált, verset mondott, vagy felolvasott és az énekkar tagjaként dicsőítette az Urat.

A családdal együtt ünnepelték meg az 50. házassági évfordulójukat 2016. október 8-án, melyről Budapest Főváros XIX. kerületi Polgármesteri Hivatala szintén megemlékezett egy ünnepséggel, amiről emléklap és fotó is készült.

Szeretett férjét 2019. szeptember 27-én elvesztette, de a feltámadás és az újra találkozás reménysége szívében élt.

Az idős korban jellemző betegségek őt sem kímélték, de Isten kegyelméből, mivel tartós ápolásra szorult, a lánya Anita és fia Zsolt biztosította számára a 24 órás felügyeletet, elkerülve a külső gondozási intézményben történő elhelyezést.

Gyulai testvérnőt tisztelték, szerették. Környezete és az egyház közösségének szeretett és megbecsült tagja volt.

A temetésen Kertész Tamás testvér vezetésével a Nyírségi Kiskórus szolgált és a helyi testvéri közösség a részvételével is kifejezte együttérzését a gyászoló családnak.

Gyulai Frigyesné testvérnő 2025. június 13-án az otthonában, a családja körében pihent meg az Úrban, az örök élet reményében. A gyászoló családnak ezúton is kifejezzük együttérzésünket! „…Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jelenések 21:3-4).

A szerető édesanyától, nagymamától, testvértől 2025. június 18-án Biri községben búcsúztak a fiai: Zsolt és Tamás, lánya Anita, unokája Tamás, testvérei Pál és János, sógornői Babi és Ili, unokahúgai Kata, Margitka, Mazsi, unokaöccse Palika, továbbá a Brátán család, rokonai és barátai, valamint az Adventista Egyház testvéri közössége.

A gyászszertartáson a vigasztalás Igéjét dr. Tokics Imre lelkész szólta Mt 25:21 verse alapján, kiemelve, hogy „Gyulai testvérnő olyan szolgáló volt, aki példaképünk lehet a kitartásban, a türelemben, a szerénységben és a szeretetben, mert az élete nem veszett el, várja a feltámadás nagy napját, amiről hite tanúskodik.” 

(TIT)

Gyulai Frigyesné, szül.: Miterkó Erzsébet

Elhunyt Gyulai Frigyesné, a Hetednapi Adventista Egyház egyik hűséges tagja, aki hosszú éveken keresztül idősgondozóként segítette az egyház munkáját.

Long right arrow Read More

Az olasz város parkot nevez el a Becsületrenddel kitüntetett adventista Desmond Dossról

A helyi adventista közösség által indított kezdeményezés a II. világháború idején erőszakmentes szolgálatáról ismert amerikai katonaorvos öröksége előtt tiszteleg

Long right arrow Read More

Keresztség a veszprémi körzetben, Pápán

Június utolsó szombatján keresztség volt a Pápai Gábor Gyülekezetben. Bertalan Judit testvérünk kötött szövetséget az Úrral. Nagy öröm volt ez a Gábor testvérek számára is, mert 9 éve, amióta Pápán Gábor cigány gyülekezet van, Judit…

Long right arrow Read More

Életem első GK-ja

Megtiszteltetés volt számomra, hogy férjemmel együtt delegáltként részt vehettem a Hetednapi Adventista Egyház 2025. július 3–12. között megrendezett Generálkonferenciáján, az Egyesült Államokban, St. Louis városában.

Long right arrow Read More

A GK a lelátóról

10 évvel ezelőtt San Antonioban a Generálkonferencián különleges meghívott vendégként testközelből tapasztalhattam meg a világegyház szervezeti működését. A naponkénti beszámolók és tervezések mellett a kézikönyv és a működési szabályzók változtatásainak megvitatásánál is jelen lehettem, sok…

Long right arrow Read More

A Generálkonferencia stratégiai terve (2025–2030)

Világegyházunk stratégiai misszióterve „I will go” azaz „Megyek” mottóval került bemutatásra a következő 5 éves ciklusra. Az új terv tükrözi az egyház folyamatos küldetését, amely az evangélium terjesztése és a tagság lelki növekedésének elősegítése az…

Long right arrow Read More

A titkári és a kincstárnoki beszámoló tanulságai

Az elmúlt öt év titkári és kincstárnoki beszámolója izgalmas betekintést engedett egyházunk világszéles működésébe. Mi Európában hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy mekkora is az a közösség, amelyhez tartozunk.

Long right arrow Read More

Új arcok, új szemlélet

„Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül. Ha messzire akarsz jutni, menj másokkal együtt.” – ezzel az afrikai közmondással jellemezte G. Alexander Bryant, az Észak-amerikai Divízió elnöke a 2025-ös Generálkonferenciai Ülés egyik kulcsgondolatát: a közösségi vezetés,…

Long right arrow Read More

Egy biztos kéz a bátor jövőért

2022 júniusában, amikor a Transzeurópai Divízió (TED) elnökévé választották, dr. Daniel Duda megosztotta vízióját arról, hogy a helyi gyülekezeteket a szolgálat és a misszió közösségeivé szeretné tenni, hangsúlyozva, hogy különböző erősségeinkkel és ajándékainkkal mindenkinek megvan…

Long right arrow Read More

Az „Áldott reménység…” – ahogy megéltük a közvetítőállásból!

Ezekkel a dallamokkal és Erton C. Köhler, GK elnök rövid felhívásával ért véget a 62. GK ülése St. Louisban. Ahogy mondta – „menjetek most le a hegyről a völgybe, mert sok a munka! Találkozunk a…

Long right arrow Read More

A GK 62. ülésén szolgáló kommunikációs csapat 13 divízió és 140 unió képviseletében

Megtiszteltetés volt ekkora csapatban dolgozni. Soha nem volt ilyen szervezett globális kommunikációs hálózat GK-n. Közösen dolgoztunk híranyagokon, összeraktuk, amit gyűjtöttünk, és megoszthattuk a lehetőségek és szükségletek szerint.

Long right arrow Read More

Egy reménytelen világnak egy reményteli egyházra van szüksége

Kiemelt mondatok a beiktató igehirdetésből: Ne a krízis jeleire figyeljünk, hanem Jézusra. A mi üzenetünk nem a félelem, hanem a remény üzenete...

Long right arrow Read More

Egység a sokszínűségben

Gyerekkoromban lenyűgözve hallgattam szüleim visszaemlékezését az 1975-ös bécsi Generálkonferencia Ülésre. Apám akkoriban a jugoszláviai kis falusi gyülekezeteket szolgálta, így számukra ez az esemény maga volt a megvalósult csoda – egy másik világ, amelyről csak mesélni…

Long right arrow Read More

A nők nem másodlagos szereplők

A Női Szolgálatok világszintű találkozója nem csupán egy esemény volt, hanem egy szívből fakadó, elkötelezett válasz Isten hívására: elindulni – bátorítva, megerősítve és egymást támogatva – azért, hogy az evangélium üzenete eljusson minden emberhez, minden…

Long right arrow Read More

Összegző interjú a GK 62. üléséről – Ócsai Tamás unióelnökkel

Összegző interjú Ócsai Tamás unióelnökkel a 62. Generálkonferencia Ülésszakáról

Long right arrow Read More

Újraválasztották Csizmadia Róbertet a TED főtitkárává

Csizmadia Róbert 3 éve lett a TED főtitkára; korábban a Dunamelléki Egyházterület elnöke, azt megelőzően a Magyar Unió főtitkára volt.

Long right arrow Read More

A Transzeurópai Divízió megválasztott osztályvezetői

Általános titkár, Vallásszabadsági és Kiadói Osztály vezetője: Ian Sweeney, Helyettes kincstárnok: Candy Layson, Helyettes titkár...

Long right arrow Read More

Újabb magyar szerzőpáros a GK-n!

Nagy öröm számunkra, hogy ma a Generálkonferencia helyszínén találkozhattunk dr. Szabó János és Szabó Tímea könyvével is: „Living History” (Élő történelem), amely a wacói tragédia tanulságait dolgozza fel.

Long right arrow Read More

Naponta 7000 vegetáriánus menüt tálalnak a GK-n

A Generálkonferencia ülésszakán részt vevő több ezer vendég közül sokan nem a hivatalos étkeztetési csomagot választják – és nem is véletlenül. St. Louis belvárosában, a GK helyszín környékén, utcai ún. food truckok (utcai büfékocsik) tucatjai…

Long right arrow Read More

A TED beszámolója

Tegnap este a Transzeurópai Divízió jelentését láttuk. Kivettük belőle a Magyar Uniótól kiemelt történetet. A Transzeurópai Divízió (TED) 22 országot ölel át a világ egyik szekulárisabb és kulturálisan legváltozatosabb régiójában.

Long right arrow Read More