AdventInfo

A legkisebbek, a legutolsók és az elveszettek vezetése

2025. április 15. | St Albans [David Neal]

A TedNEWS jellemvezérelt vezetőkről szóló sorozatának harmadik részében azt vizsgáljuk, hogy miért az egyenlőség és a befogadás áll a hiteles keresztény vezetés középpontjában.”

Az AdventHealth® nevű amerikai kórházrendszer kiváló hírnévnek örvend pozitív orvosi eredményei és betegellátása miatt. A vállalat egyik reklámtáblája nagy hatással van rám, és amióta láttam, nem tudom kiverni a fejemből.

Miért nem hasonlít az egyház jobban egy kórházra?

A betegeink érzik, hogy törődünk velük. – Amikor megláttam ezeket a szavakat a lámpaoszlopra függesztett reklámtáblán, egy pillanat alatt áthelyeztem a kontextust a kórházról az egyházra! Ha gyülekezetvezetőként végignézek az istentiszteleten megjelent tagokon és vendégeken, vajon el tudom-e őszintén mondani róluk azt, hogy érzik, hogy törődöm velük? Amikor a gyülekezetem bizottságát vezetem, az asztal körül ülők érzik-e, hogy törődöm velük? Ha a Kovács házaspárt lelkigondozom, érzik-e, hogy törődöm velük?

Ha az Egyesült Királyság állami egészségügyi rendszerének csak egy értékét kellene kiemelnem, amely minden más egészségügyi rendszert felülmúl, akkor az az, hogy az ellátást szükségletek, nem pedig vagyon szerint nyújtják. Egy brit kórházból soha senkit nem utasítanak el elegendő pénz vagy személyazonosság hiányában. Mindenkit egyenlően kezelnek, osztály, státusz, etnikai hovatartozás, kultúra, szexuális identitás, nemi irányultság vagy bármilyen egyéb személyi különbségtől függetlenül. Ez az érték az alábbit közvetíti: az ajtónk nyitva áll, látjuk, hogy szükséged van valamire, gyere, ahogy vagy – veled tartunk a teljesség felé vezető utadon.

Változtassuk meg a kontextust a kórházból a gyülekezetre. Mit látsz? [Fotó: David Neal]

Az egyház mint erőd

Ezzel szemben, bár az egyház Krisztus nevében ugyanazt az értéket vallja, a valóság néha más:

Llew Edwards, Values-Led Lives (Értékvezérelt életek) című könyvében elmeséli egy lelkész történetét, akinek a fia eltávolodott az egyháztól és a gyökereitől. A lelkipásztort, akinek gyermeke már távol élt, egyszer meghívták igét hirdetni fia városának egyik gyülekezetébe. A férfi napokkal korábban üzent a fiának, hogy az Új utcai gyülekezetben fog prédikálni. Mivel nem kapott választ, azon a szombat reggelen odautazott, és reménykedett abban, hogy feleségével együtt találkozhatnak majd gyermekükkel az imaházban.

Az istentisztelet kezdetén a lelkész csalódottan vette tudomásul, hogy a fia nem érkezett meg – pedig apja a városban volt! – de csalódottságát félretéve az üzenetére koncentrált. A kezdő ének alatt kipillantott a gyülekezet ablakán, és szíve nagyot dobbant: a fia és a barátnője a bejárat felé sétáltak. A lelkész bízott abban, hogy az Úr meghallgatta az imáját. De valami különös dolog történt. Az istentisztelet folytatódott, ám a pár nem jelent meg – még a záró ének után sem. Az apa kíváncsi volt, mi történhetett, ezért megkérdezett valakit az előcsarnokban, hogy látott-e egy párt belépni az ajtón. „Ó, igen – mondta az illető –, a lány miniszoknyát viselt, nem az istentisztelethez illően volt öltözve – ezért mondtuk nekik, hogy jöjjenek vissza máskor.”

Zákeus nem akarta, hogy észrevegyék őt

Az evangéliumok számos példát kínálnak arra, hogy Jézus milyen emberekre figyelt fel szolgálata során. Köztük voltak a legkisebbek, a legutolsók és az elveszettek. N. T. Wright szerint Jézusnak a bűnösökkel való asztalközössége nem csupán egy társadalmi gesztus volt, hanem mély teológiai állásfoglalás arról, hogy ki tagja és ki nem tagja Isten megújult országának.1 Ha volt valaki, aki úgy gondolta, hogy nem tartozik ehhez az új Izráelhez, az Zákeus volt; olyannyira, hogy elrejtőzött, nehogy meglássák.

A tömeg előtt futva észrevett egy fügefát, és felmászott rá – elégedett volt a nagyjából 4,5 m magas lelátóján: elég közel volt ahhoz, hogy mindent jól lásson, de elég magasan, hogy ő maga észrevétlen maradjon. Amikor a tömeg megállt – pont a fa alatt –, Zákeus szíve nagyot dobbant, gyomra pedig görcsbe rándult. Lefagyott – nem ez volt a terv! Jézus még néhány percig tovább beszélt, és megáldotta a gyerekeket. Amikor Zákeus már azt hitte, hogy ura a helyzetnek, Jézus felnézett. „Helló, Zákeus! Mit csinálsz ott fent? Nem akarsz teázni? Itt laksz a közelben, nem igaz?” Zákeus lemászott – szinte leugrott – a fáról, és Jézus előtt landolt, csonttörés nélkül. Jézus elmosolyodott, és azt mondta: „Gyere, menjünk!”

Zákeus egója a magasba szökött! Talán először fordult elő vele, hogy a magassága nem számított. Annyira elmerült a Jézussal való beszélgetésben, hogy észre sem vette a tömeg morgását. Jézussal együtt bementek a házba, míg a tömeg kint várakozott.

Zákeus nem csak adószedő volt – ő volt a főadószedő. Ebben az időben, Jerikóban, az emberek nem a keresetük alapján fizették az adót, hanem úgy és akkor, amikor a vámszedők megkövetelték tőlük. Zákeus több mint sikeres volt a munkájában; gazdag volt, mert rengeteg embert meglopott és megcsalt.

Teázás közben Jézus megszólalt: „Nem mennek jól a dolgok, igaz?” Zákeus buborékja kipukkadt. „Nem – válaszolta. – Magányos vagyok, rémült és ijedt. Mindenki utál, és ezt már nem bírom elviselni. Rengeteg fájdalmat érzek. Tudod, milyen ez? Azt akarom, hogy szeressenek.”

És Jézus meghallgatta őt. Majd megosztotta Zákeussal az igazságot arról, hogy milyen is valójában Isten Országa – majd ismét hallgatott. A tömeg azt mondta: „Bűnös embernél szállt meg” (Lk 19:7). Zákeus így szólt: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak” (Lk 19:8). Jézus pedig így válaszolt: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lk 18:9–10).

Jelen, mégis távol

Harry nem régóta adventista, még mindig növekszik a hitében, és nehezen igazodik el az adventizmus összes szokása és normája között. Szimpatikus neki Philip Yancey szemlélete: „Az egyház az a hely, ahová elhozom a kételyeimet, a magányomat, a lelki fáradtságomat – nem azért, hogy helyrehozzam, hanem hogy felajánljam őket. Hogy letegyem őket. Még akkor is, ha erőtlen vagyok. Még akkor is, ha semmit nem érzek.” Harry belép a templom előterébe, és jólesik neki a kedves „Üdvözlünk téged – boldog szombatot! Hogy érzed ma magad?” köszöntés, de tudja, hogy ez nem az a hely, ahol felfedheti belső küzdelmeit. Az istentisztelet alatt fizikailag jelen van, részt vesz a liturgiában – feláll, énekel, imádkozik, hallgatja a prédikációt –, de míg érzékeli a körülötte lévő melegséget, úgy tűnik, hogy az nem éri el őt. Ahogy ő maga írja le: „Olyan, mintha láthatatlan lennék a szemük előtt – jelen vagyok, de nincs kapcsolatom senkivel, nem tudom, hol a helyem és hogyan illeszkedhetnék be”. Az istentiszteletet vezetők, köztük a lelkész által használt nyelvezet összetettsége is kihívást jelent számára. Az istentisztelet után Harry elfogadja a meghívást egy közös ebédre. Figyeli a körülötte folyó beszélgetéseket, de úgy tűnik, nem vesz részt bennük, és kínosan érzi magát, amikor megpróbál bekapcsolódni. Azon tűnődik, hogy ez a gyülekezet két különböző csoportból áll-e: a „bennfentesekből” és a „kívülállókból”.

Egyenlőség és befogadás

Pál korában az egyház valóban küzdött a befogadással. Feszültségek voltak az etnikai és vallási hovatartozás, a nemi szerepek, a vezetés, az istentiszteleti stílus, a társadalmi státusz, a szabadság, a gazdagság és a szegénység, valamint az özvegyek és más kiszolgáltatottak gondozása körül. Erre jön Pál egy olyan értékkel, amely szétrobbantja a meglévő struktúrákat és feszültségeket.

„Nincs zsidó, sem görög,

nincs szolga, sem szabad,

nincs férfi, sem nő,

mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban”

(Gal 3:28).

Nevezzük ezt az ő víziója kulcsának vagy Isten új társadalma alapvetésének; ez a gondolat ízig-vérig ellenkulturális volt. Többé nem a társadalmi hierarchia határozza meg a státuszt; létezik egy új közösség, ahol az etnikai, nemi és osztálybeli hovatartozás nem számítanak. És mi ennek az új közösségnek a kulcsa? A „Krisztusban” élmény (amelyre Pál 90 alkalommal hivatkozik). Ez az, ami lebontja az embereket egymástól és Istentől elválasztó falakat. Ez igazán radikális volt!

Egyenlőség és befogadás?

Az egyházban sokat beszélünk az egyenlőségről és a befogadásról. De ahogyan a szólás is mondja: „Vajon bort iszunk és vizet prédikálunk?” Bármelyik befogadást akadályozó kihívást választhatjuk azok közül, amelyekkel Pálnak szembe kellett néznie az első század egyházában, de ha el akarunk jutni oda, ahol lennünk kellene, akkor olyan adventista vezetőkre van szükségünk, akiknek az evangélium ezen két fő értéke bele van írva a jellemükbe.

„Kinek van szüksége orvosra: az egészségesnek vagy a betegnek?

Azért vagyok itt, hogy a kívülállókat hívjam meg, és nem a bennfenteseket –

Egy kívül-belül megváltozott életet kínálok nekik”

(Lk 5:31–32, The Message angol nyelvű fordítás).

1. https://ntwrightpage.com/1985/01/01/jesus-israel-and-the-cross/?utm_source=chatgpt.com

A cikk forrása: https://ted.adventist.org/news/why-cant-the-church-be-more-like-the-hospital/ 

A cikket fordította: Cserpán Ádám

Miért nem hasonlít jobban az egyház egy kórházra?

A TedNEWS jellemvezérelt vezetőkről szóló sorozatának harmadik részében azt vizsgáljuk, hogy miért az egyenlőség és a befogadás áll a hiteles keresztény vezetés középpontjában.” Az AdventHealth® nevű amerikai kórházrendszer kiváló hírnévnek örvend pozitív orvosi eredményei és…

Long right arrow Read More

A Generálkonferencia tavaszi ülése

A Hetednapi Adventista Egyház 2025-ös tavaszi Generálkonferencia Ülésén a vezetők hálát adtak Istennek, amiért a világgazdasági bizonytalanság ellenére is fenntartotta és megáldotta az egyház pénzügyeit. Paul Douglas, a Generálkonferencia pénztárosa beszámolt róla, hogy 2024 végén…

Long right arrow Read More

A nők mint feleségek

A Női Szolgálatok Osztályának következő online programja május 5-én, hétfőn 18:00 órakor lesz, ZOOM-on keresztül. Az alkalom témája, A Biblia értékes asszonya sorozatból a A nők mint feleségek című rész

Long right arrow Read More

A hit és a tudás embere

Prof. dr. Gáspár Róbertet sokan ismerik az egyházban: a Szegedi Gyülekezet presbitere, a Transzeurópai Divízió Végrehajtó Bizottságának tagja, az Adventista Egyház Egészségügyi Szolgálatok Osztályának meghatározó tagja immár évtizedek óta. Egészségmegőrző előadásait minden korosztály érti és…

Long right arrow Read More

ÉS-napok 2025

A Győri Széchenyi István Egyetem volt a helyszíne az idei ÉS-napoknak április 18–21. között. A plenárisok, a zenés-, sport-, szabadtéri és rekreatív programok kavalkádja a legmagasabb ingerküszöbbel rendelkező tizenéveseknél is hozta a szintet.  Isten dicsőítésében…

Long right arrow Read More

Szívvel-lélekkel

A Gyulai Gyülekezet adott otthont április 26-án a soron következő regionális ifjúsági napnak, ami a Szívvel-lélekkel címet viselte. Az interaktív istentiszteleten együtt gondolkodtunk és osztottuk meg gondolatainkat a vallás, a hit és Krisztus követésének a…

Long right arrow Read More

Európai Adventista Cserkész Bibliai Olimpia Budapesten

2025. április 12-én került megrendezésre a Transzeurópai Divízió szervezésében az idei „Adventurer and Pathfinder Bible Experience” (Cserkész Bibliai Olimpia) Budapesten. A versenyre Európa számos országából érkeztek a résztvevők. 

Long right arrow Read More

TET XXI. Választókonferencia

Új vezetőséget választott a Tiszavidéki Egyházterület XXI. Konferenciája A Tiszavidéki Egyházterület XXI. Konferenciáján (2025. április 27.) a küldöttek Bodolai Zoltánt választották meg az egyházterület új elnökévé.

Long right arrow Read More

Nemes hagyomány a házasságokért

A Családi Szolgálatok Osztálya elkötelezett a házasság fejlődése mellett és ehhez minden évben igyekszik minőségi forrásokat is biztosítani. Különös alkalmat kínál erre a Házasság Hete, amelyet Magyarországon is közel két évtizede megtartanak. Erre az alkalomra…

Long right arrow Read More

A Gyermekszolgálatok Osztályának kiemelt projektje 2024-ben

2025-től kezdődően a Generálkonferencia a 0-18 éves gyermekek és fiatalok számára új gyermek-szombatiskolákat indít útjára Alive in Jesus, magyarul Életöröm Jézusban néven. Szeretnénk, hogy a magyar gyermekek is ezekből az alaposan előkészített és megírt, nagyon…

Long right arrow Read More

A 101 éves táplálkozástudományi professzor megosztja a hosszú, egészséges élet 7 szabályát

A 101 éves dr. John Scharffenberg, a Loma Linda Egyetem közegészségügyi iskolájának adjunktusa, YouTube-sztárként osztja meg mindenkivel egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsait, amelyeket ő maga is követ. A professzor világszerte előadásokat tart arról, hogyan lehet hosszabb…

Long right arrow Read More

Az Adventista Világrádió és a gyülekezeti közösségek segítséget és reményt visznek Ukrajnába

Az ukrajnai Volinyi régióban, Kamin-Kashyrskyi városában szociális-orvosi segélyprojekt zajlott Remény Mozgalom néven, amely egészségügyi szolgáltatásokat nyújtott a közösség kiszolgáltatott tagjainak. A kezdeményezés az Adventista Világrádió, valamint az Ukrajnai Hetednapi Adventista Egyház Nyugati Egyházterülete támogatásával valósulhatott…

Long right arrow Read More

Gyászhír

Megrendülve, de a közeli feltámadás reménységében adjuk hírül, hogy munkatársunk, Árvai Péter édesapja, Árvai János nyugdíjas lelkipásztor életének 82. évében elaludt az Úrban.

Long right arrow Read More

Makói Bibliakiállítás

Makó Város Hivatalos Oldala és a makói József Attila Városi Könyvtár hírt adott a könyvtárban az április 14-én megnyílt, „A Biblia” című, reformációs emlékinstallációs kiállításról...

Long right arrow Read More

A hit hangjai

Különféle nemzetiségű ember gyülekezett a Miskolc A Gyülekezet imatermében április 12-én, 15 óra előtt. Kíváncsian várták, hogy egy madagaszkári lány, Manuella Hajatiana megszólaltassa rendkívül szép hangját.

Long right arrow Read More

Énekeljünk együtt…

Az Adventista Teológiai Főiskola 2025. március 26-án „Énekeljünk együtt…” címmel közös éneklést szervezett. Az alkalmon bárki részt vehetett, aki szeret énekelni, verset mondani és szívesen töltött velünk egy nagyon szép estét.

Long right arrow Read More

Lelkigondozói csoport az Adventista Teológiai Főiskolán

2023. őszétől „Együtt könnyebb…” lelkigondozói csoport indult a Főiskolán. A csoport célja, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik elakadtak nehéz élethelyzetükben. Támogató közösségre találjanak, amely biztonságot nyújt az élet hullámvölgyeiben. Az Együtt könnyebb lelkigondozói csoport Carl…

Long right arrow Read More

Missziókonferencia levél – 2025

Levelünkben a nyár egyik kiemelt rendezvényére szeretnénk a figyelmeteket felhívni. Bárcsak átadhatnánk nektek azt a lelkesedést, amely bennünk megjelenik, amikor az idei Missziókonferenciára gondolunk. Nemcsak a balatoni nyár gondolata tölti el melegséggel a szívünket a…

Long right arrow Read More

Élet a tökéletlen maradék néppel

Egy volt azok közül a lenyűgöző fényképek közül, ahol a fotós mindent a tökéletesen megfelelő milliszekundumban kapott el. Amikor ezt mondtam, a fotós nevetve magyarázta: „Egy csúnya, esős napon készült, addig állítgattam a Photoshoppal, amíg…

Long right arrow Read More

Henry

Henry nem volt ártatlan. Ő volt az egyik „törzsutas” a rendőrségünkön – valaki, akivel újra és újra dolgunk volt. Sokszor letartóztattam Henryt. Általában részeg volt, máskor pedig gonosz.

Long right arrow Read More