Az egészség és a hit megragadása
Peter Landless és Duane McBride
Jn 10:10-ben Jézus azt mondja: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” (RÚF). A hetednapi adventisták számára az egészségről szóló üzenet mindig is a bőséges élet kulcsfontosságú része volt. Az emberi történelem jelentős részében jelen volt az alkoholfogyasztás. Számos módon megzavarja és tönkreteszi az emberiséget, bűnözésre és erőszakra gyakorolt hatásától kezdve a gazdasági költségekig és a családi kapcsolatok felbomlásáig. Ismert ártalmai ellenére az alkohol az idők folyamán beépült számtalan kultúra és közösség mindennapi életébe. Sokan el sem tudják képzelni a kikapcsolódást, a szórakozást, az ünneplést vagy a romantikát alkohol nélkül. Az ókori dokumentumok szerint a sörhöz való hozzáférés szinte emberi jognak számított. Az ókori világban a munkások számára a sör gyakran a fizetés részének számított.1
A LEGÚJABB KUTATÁSOK
1979 és a francia paradoxon leírása óta az alkoholt egészségjavító, szívvédő italként reklámozzák. Az elmúlt néhány év során számos gondosan elemzett globális tanulmány kimutatta, hogy ez nem igaz. A legújabb orvosi kutatások kimutatták, hogy az alkohol jelentős egészségügyi terhet jelent, amely komoly gazdasági költségekkel jár a globális közösség, a családok és az egyének számára.
Az alkoholfogyasztás összefüggésbe hozható a stroke, az érelmeszesedés és a rákos megbetegedések számának növekedésével, hogy csak néhányat említsünk az egészségügyi következmények közül.2 A kutatások szerint az alkoholfogyasztás következményeinek teljes globális költsége személyenként és évente 1306 amerikai dollár. Ez 1873 dollárt tesz ki fogyasztónként, és a globális nemzeti össztermék mintegy 3 százalékát.3 Az amerikai kormány becslése szerint a túlzott alkoholfogyasztás teljes költsége 2015-ben 249 milliárd dollár volt.4 A költségek megdöbbentőek. Könnyű azt a megannyi lehetőséget magunk elé képzelni, ahogyan ezeket az összegeket sokak életminőségének és élethosszának javítására használnánk.
Gyakran gondoljuk, hogy az alkoholfogyasztás egészségügyi költségei az idősebb generációkat érintik, amelyeknél az alkoholfogyasztás élethosszig tartó hatásai megviselik a szervezetet. Sokféle rákos megbetegedés és szívbetegség lehet az egész életen át tartó alkoholfogyasztás következménye. A Journal of the American Medical Association című folyóiratban nemrégiben megjelent cikk5 azonban rámutatott, hogy nem az idősebbek halnak meg leginkább az alkoholfogyasztás miatt.
RIASZTÓ STATISZTIKÁK
Ez a tanulmány az alkoholfogyasztás következtében bekövetkezett haláleseteket elemezte. Az alkoholfogyasztással összefüggő haláleset legnagyobb arányban a 20-34 éves korcsoportban fordult elő, nem pedig az idősebb korosztályban, ahogyan arra számítottunk volna. Összességében ebben a korcsoportban az összes haláleset valamivel több mint egynegyede volt az alkoholnak tulajdonítható! A legtöbb haláleset baleset vagy erőszak miatt következett be. Az alkohol az egyik fő halálozási ok a fiatal felnőttek körében.
Az USA egyes részein ez a szám 30 százalékra vagy még magasabbra emelkedett. Ezek közé a területek közé tartozott Montana, Új-Mexikó, Dél-Dakota és Washington, D.C. Egyetlen államban sem volt 20 százalék alatti arány. Minden államban az összes fiatal felnőtt halálos áldozat több mint 22 százaléka alkoholfogyasztás miatt halt meg. Mississippiben volt a legalacsonyabb a túlzott alkoholfogyasztás okozta halálozások aránya, 22,5 százalék. Fontos megjegyezni, hogy ebben a korcsoportban az alkohol nagyobb mértékben járul hozzá a halálozásokhoz, mint bármely más önálló ok.
A 20-34 évesek azok, akik a legkisebb valószínűséggel halnak meg bármilyen fertőző vagy egyéb krónikus betegségben, de nagyobb valószínűséggel halnak meg saját kockázatos viselkedési döntéseik miatt. Ráadásul ezekben az években a fiatal felnőttek olyan helyzetbe hozzák magukat, hogy 65 éves koruk előtt meghalnak alkohol okozta májbetegségben vagy más, alkohollal kapcsolatos egészségügyi következményekben. A cikk adatai szerint az 50-64 évesek összes halálesetének 9,5 százaléka az alkoholfogyasztás miatt következik be, gyakran olyan májzsugorral, amely a fiatalkorban kezdődő alkoholfogyasztás során alakult ki. A halált okozó legfőbb dolgok közül az egyik leginkább elkerülhető az alkohol, méghozzá minden életszakaszban.
A COVID KÖVETKEZMÉNYEI
A COVID-járvány során többek között kiderült, hogy az alkohol forgalmazása a világ számos részén létfontosságú tevékenységnek minősül. A túlterhelt egészségügyi rendszer közepette az alkoholhoz való hozzáférés nemzeti prioritássá vált. A törvényeket gyakran módosították az értékesítés és forgalmazás korlátozásainak enyhítése érdekében, és gyakran engedélyezték az alkohol házhoz szállítását. A COVID-járványt megelőzően az Egészségügyi Világszervezet az alkoholt számos ország számára jelentős egészségügyi és költségterhelésnek minősítette.6
Számos kutatás arra utal, hogy a világjárvány idején megnőtt az alkoholfogyasztás, különösen azok körében, akik már korábban is nagy mennyiségben fogyasztottak alkoholt.7 A National Institutes of Health is arra a következtetésre jutott, hogy a kábítószerrel való visszaélés zavarai hozzájárultak a COVID–19 iránti sebezhetőséghez és a súlyosabb következményekhez.8 Érdekes lesz látni, hogy az alkoholfogyasztás növekedése az alkohol okozta halálesetek számának növekedésével jár-e, és megérteni, hogy az alkohol és más szerek fogyasztása hogyan járult hozzá a COVID-hoz kapcsolódó súlyos betegségekhez és halálozáshoz. Az adatok arra utalnak, hogy az alkoholfogyasztás jövőbeli költségei tovább fognak nőni.
AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÜZENET SZÉPSÉGE
Jézus világosan tanítja nekünk, hogy egy betegségekkel teli világban élünk. Ha Krisztus második eljövetele előtt élünk, úgy mindannyian meg fogunk halni, és sokan közülünk az emberiséget sújtó krónikus betegségek valamelyikében. Emellett azt is tudjuk, hogy számos betegség kialakulása és a korai elhalálozás a viselkedésbeli döntések következménye. Egészségügyi üzenetünk középpontjában ezek a szokások állnak. Az adatok azt is mutatják, hogy világszerte a tagjaink több mint 90 százaléka nem fogyaszt alkoholt, határozottan támogatja az egészségügyi üzenetünket, és azt az egyház szempontjából kulcsfontosságúnak tartja.9
A kutatási adatok arra utalnak, hogy néhány adventistának problémái vannak az alkohollal. Az Adventista Egyház szponzorálja az Adventista Rehabilitációs Szolgálatokat. Azok számára, akiknél fennáll az alkohol vagy más szerek használatának veszélye, az egyháznak van egy kiváló prevenciós programja is, a Youth Alive. Ez a program a fiatalok ellenálló képességének fejlesztésére összpontosít, hogy segítse őket abban, hogy jobb egészségügyi döntéseket hozzanak, és elkerüljék a szerhasználatot, még a magas kockázatú környezetben is.
A legfrissebb tudományos adatok megerősítik egészségügyi üzenetünket. Az alkoholfogyasztás nélkül fiatal felnőttek ezrei élnének még ma is. Sok családban nem hiányoznának szeretteink, és nem lennének házastársak, szülők vagy gyermekek nélkül. Nagyon sok fiatal életét rövidíti meg az alkohol. Manapság a világban nagy érdeklődés övezi azt, hogy az ember hogyan tud boldogulni. Milyen környezetben képes felvirágozni az emberiség? A válaszok keresése során több dolog is felvetődött. A Harvard Egyetem nagyszabású tanulmánya szerint a jólét alapeleme a hit és a vallási elkötelezettség.10 A hitbeli elkötelezettség kevesebb szerhasználattal jár együtt, és hosszabb és egészségesebb élettel. Az adventista elköteleződésnek része az egészség üzenetének megélése. Évtizedes kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy az alkoholtól és más anyagoktól való tartózkodás és a növényi alapú étrend összefügg a hosszabb, egészségesebb élettel – ami a jólét bármely meghatározásának alapvető szempontja.11
Dolgozzunk azon, hogy megkapjuk Jézustól a bőséges élet áldását! Azért jött, hogy bőségesebb életet adjon nekünk. Kerüljük el, hogy évektől fosszanak meg bennünket, amit az alkohol elkerülhetetlenül ránk hoz, és újítsuk meg elkötelezettségünket az egészségügyi üzenetünk megélése mellett, beleértve az alkohol kerülésére vonatkozó egyértelmű állásfoglalást is. Sok tényező befolyásolja a hosszú életet és az életminőséget. Ezek közül néhányat nem tudunk befolyásolni, a szerhasználatot viszont igen, és ha szerhasználatzavarban szenvedünk, az adventista közösségen belül van segítség.
1 E. Osterberg: „Control of Alcohol Availability: Historical and Current Policies and Their Current Effects,” in P. Boyle, P. Boffetta, A. B. Lowenfels, H. Burns, O. Browley, W. Aztonski, J. Rehm, eds., Alcohol: Science, Policy, and Public Health (Oxford University Press, 2013), 361–368. o.
2 D. R. Williams and V. Monica: „An Update on the Effects of Alcohol Consumption on Health,” in Promoting the Public Good: Policy in the Public Square and the Church (Cooranbong, Australia: Avondale Academic Press, 2018), 203–217. o.
3 Jakob Manthey, Sameer A. Hassan, Sarah Carr, Claudia Kilian, Sanna Kuitunen-Paul, and Jürgen Rehm: „What Are the Economic Costs to Society Attributable to Alcohol Use? A Systematic Review and Modeling Study,” Pharmacoeconomics 39, no. 7 (2021. július): 809–822, https://doi.org/10.1007/s40273-021-01031-8 Epub 2021. május 10., PMID: 33970445; PMCID: PMC8200347.
4 Retrieved from https://www.cdc.gov/media/images/releases/2015/p1015-excessive-alcohol.pdf
5 M. B. Esser, Leung G. Sherk, et al.: „Estimated Deaths Attributable to Excessive Alcohol Use Among U.S. Adults Aged 20 to 64 Years, 2015 to 2019,” JAMA Network Open 5, no. 11 (2022. november 1.): e2239485, doi:10.1001/jamanetworkopen.2022.39485
6 Retrieved from https://www.who.int/publications/i/item/9789241599931
7 Peter Anderson, A. O’Donnell, E. Jané Llopis, and E. Kaner: „The COVID-19 Alcohol Paradox: British Household Purchases During 2020 Compared With 2015–2019,” PLOS ONE 17, no. 1 (2022): e0261609, https://doi.org/10.1371/journal.pone.0261609
8 Retrieved from https://nida.nih.gov/research-topics/comorbidity/covid-19-substance-use
9 Duane C. McBride, K.G.D. Bailey, P. N. Landless, A. M. Baltazar, D.J.B. Trim, and Galina Stele: „Health Beliefs, Behavior, Spiritual Growth, and Salvation in a Global Population of Seventh-day Adventists,” Review of Religious Research (2021), https://doi.org/10.1007/s13644-021-00451-4.
10 Tyler J. VanderWeele: „Activities for Flourishing: An Evidence-based Guide,” Journal of Positive Psychology and Wellbeing 4 (2020): 79–91.
11 Gary E. Fraser, Candace M. Cosgrove, Andrew D. Mashchak, Michael J. Orlich, and Sean F. Altekruse: „Lower Rates of Cancer and All-Cause Mortality in an Adventist Cohort Compared With a U.S. Census Population,” Cancer 126, no. 5 (2020): 1102–1111.
Az írókról: Peter N. Landless elismert nukleáris kardiológus és belgyógyász, aki a Generálkonferencia Adventista Egészségügyi Szolgálatok Osztályának emeritus vezetője. Emellett az alkoholizmus és drogprevenció nemzetközi bizottságának (ICPA) elnöke. Duane McBride az Institute for the Prevention of Addictions ügyvezető igazgatója és az Andrews Egyetem Társadalom- és Magatartástudományi Karának szociológus kutatóprofesszora. Az ICPA alelnöke.
Forrás: https://adventistreview.org/wp-content/uploads/2025/01/AR-JAN-2025_Web.pdf
A cikket fordította: Henter Zsombor

Az alkohol és a bővelkedő élet
A hetednapi adventisták számára az egészségről szóló üzenet mindig is a bőséges élet kulcsfontosságú része volt. Az emberi történelem jelentős részében jelen volt az alkoholfogyasztás.

Ünnep: A TED 96 éve hűséges a misszióban
A Hetednapi Adventista Egyház több mint 150 éve elkötelezett a misszió iránt, és ebben a Transzeurópai Divízió (TED) kiemelkedő szerepet játszott. Az 1929-es megalakulása óta a TED misszionárius családok százait és önkéntesek ezreit küldte szerte…

80 éves a holokauszt-megemlékezés
Nyolcvan év telt el Auschwitz 1945. január 27-i felszabadítása óta. Amikor a szovjet katonák megérkeztek, több táborból mintegy 9000 lesoványodott foglyot találtak összegyűjtve – a látvány sokkolta őket, majd az egész világot. Mostanra január 27-e…

Istenek és démonok királysága
2025. január 12-én különleges kulturális programot szervezett a Tatai Gyülekezet, amelynek keretében közel 40 fő látogatott el a budapesti Szépművészeti Múzeumba. A résztvevők az „Istenek és démonok királysága. Mezopotámia Kr. e. 1000-500” című, lenyűgöző kiállítást…

Duna-misszió
Szeretettel hívjuk a DET gyülekezeti bizottságainak képviselőit a mellékelt plakáton található interaktív missziós képzésre. Előadónk dr. Anthony WagenerSmith, a Transzeurópai Divízió misszióvezetője lesz.

A Hetednapi Adventizmus Oxfordi Kézikönyve a globális adventizmusról szóló új referenciamű
Tíz évvel ezelőtt, Michael Campbell, az Észak-amerikai Divízió (NAD) Levéltári, Statisztikai és Kutatási Hivatalának igazgatója felvetette egy adventizmusról szóló könyv ötletét az Oxford University Press vezető könyvszerkesztőjének. Beszélgetésük volt a katalizátora az úttörő Oxford Handbook…

Születési előjogunk
A munkaasztalomnál ültem, és hirtelen megvilágosodtam. Fiatalkoromból származó réges-régi beszélgetések emlékei árasztották el az agyamat – szülők, edzők és tanárok, akik mind arra buzdítottak, hogy Isten adta képességeim szerint éljek.

Országos Adventista Cserkésznap 2025 – Bi-Pi születésnapja
Országos Adventista Cserkésznap lesz február 22.-én. A részvétel regisztrációhoz kötött. Gyere el, hozd az őrsöd, hirdesd rajodban és csapatodban! Legyünk együtt ezen a szép szombatnapon!

„El ne feledjük”
Ma (2025. január 25.) részt vettem a Fiatalok Jézusért Konferencia istentiszteletén, ahol több száz fiatal gyűlt össze, akik szenvedéllyel és odaadással élnek Krisztusért. Ők azok, akik nemcsak hisznek, hanem készek áldozatot hozni is az evangéliumért.

Minőségfejlesztési nap az ATF-en
Az Adventista Teológiai Főiskola az egyház felsőoktatási intézménye, ahol lelkészek, hitoktatók, család- és életmód-tanácsadók, valamint kapcsolatépítő és konfliktuskezelő szakemberek képzése zajlik. Célunk, hogy diákjaink lelkesen és felkészülten szolgálhassák Istent és embertársaikat.

105 év, ebből 77 a gyülekezetben!
Ma (2025. január 23.) különleges áldásban lehetett részem: meglátogattam az Adventista Egyház egyik legidősebb testvérét, id. özv. Pócsi Lászlóné, Ilonka nénit, aki Nyíregyházán, szerettei körében éli napjait a legjobb testi, lelki és szellemi egészségben.

Nem jó egyedül
Sokan fordulnak a közösségi médiához, hogy megbirkózzanak a magányosság érzésével, de az egészségügyi hatásokról folyamatos vita folyik – osztja meg az Észak-amerikai Divízió Egészségügyi Szolgálatok Osztályának vezetője. Néhány hónappal ezelőtt a gyülekezetünk egészségügyi bemutatót tartott…

Több millió dolláros támogatást kapott az Andrews Egyetem
Az Andrews Egyetem 6 326 735 dolláros támogatást kapott a Lilly Endowment Inc. által a vidéki és kisvárosokat támogató kezdeményezés keretében. A működő gyülekezeteket segítő program célja, hogy nagyobb lendületet kapjanak a hitközösségek szolgálatai, és megerősödjenek a…

Együtt fénylünk
Adventista fiatalok nemzetközi diákoknak szóló programokat szerveznek. A programot látogató egyetemi hallgatók azt mondják, hogy vonzza őket a szeretet és a melegség. Az oroszországi Szibériában élő adventista fiatalok – akik magukat az Együttes Nemzetközi Ifjúsági…

Háromszoros gyermekáldás
Három család három kisfiát hozta el a Bp.-Terézvárosi Gyülekezet elé a január 18-i szombaton, hogy imában Isten áldását kérjék gyermekeik életére. Mátyus-Járai Hilda és Péter második gyermeküket, Benjámint, Király Ildikó és Ervin negyedik gyermeküket, Jonatánt,…

Nem hagyjuk elveszni a fiatalokat!
Különleges eseménynek adott otthont a Gyömrői Gyülekezet 2025. január 18-án: a Regionális ifjúsági nap több mint 80 látogatót vonzott, zsúfolásig megtöltve a gyülekezetet. Még az előtérben is ültek! A nap központi gondolata az volt, hogy…

„Nem halok meg, hanem élek”
Interjú Brucknerné Komáromi Tündével, az Egri Gyülekezet vezetőjével: Milyen családban születtél? Milyen volt a gyermekkorod? Kaptál vallásos nevelést a családban? Hol és hogyan találkoztál a vallással és az adventistákkal? Hetednapi adventistaként hogyan tudod a hitedet…

Krasznai Egészségnapok 2025
Ha valami megadná azt a kezdő szikrát, ami ahhoz kellene, hogy az ember egészséges életmódba kezdjen, talán az új évi fogadalmak nem vallanának olyan hamar kudarcot. Az erdélyi Kraszna község polgármestere ezt az indító szikrát…

Élménybeszámoló az EDUCATIO Kiállításról
Január 9–11. között az EDUCATIO Kiállításon az Adventista Teológiai Főiskola standja is várta az érdeklődőket. Már a felkészülés során éreztük, hogy különleges élmény vár ránk, de a három nap minden várakozásunkat felülmúlta. A standunk sarkos…

ÉSZ-napok 2025: HIT – TUDOMÁNY – ÉLETMÓD
Az ÉSZ-napok egy olyan keresztény, tudományos ifjúsági konferencia, amelyen tapasztalt előadók és fiatal szakemberek olyan témákat mutatnak be, amelyek korunk ifjúságát kiemelten érintik. Az előadások mellett nagy hangsúlyt fektetünk pódiumbeszélgetésekre, amelyekbe a résztvevők is szabadon…