Az ASI Magyarország Egyesület idén tavasszal 18. pályázatát hirdeti meg
Az egyesület tagjai olyan laikus testvérek, akik vallják és gyakorolják az adventista elveket, vagy az üzleti életben, vagy saját vállalkozásukban dolgoznak, vagy egy szakma elismert képviselői, vagy önfenntartó szervezetek delegáltjai. Az egyesület elkötelezett a magyar adventmű támogatására, kiemelt feladatának tekinti a missziómunka, az ifjúsági munka és az adventista identitástudat erősítését és olyan programok támogatását, melyek illeszkednek a gyülekezetekben folyó missziós munkába, illetve a vírus által megváltoztatott helyzethez (internetes evangelizáció stb.).
Keressük azokat a tevékenységeket, terveket, amelyek a fenti kritériumoknak megfelelnek és szeretnénk ezek közül több projektet a 2024–2025-ös évben anyagi lehetőségeinknek megfelelően támogatni.
1) A kifizetések módja: A kifizetések alapjai a pályázatban szereplő mérföldkövek. A kifizetések módja minden esetben utófinanszírozás. A támogatott személy az általa megadott kifizetési állomásokra (mérföldkövekre) meghatározott támogatásra akkor jogosult, ha a mérföldkő teljesülését, az adott szolgáltatás vagy áru beszerzését igazolni tudja. Az igazolás a tárgyi beszerzés teljes értékére, nem csupán a támogatott részre vonatkozik. A mérföldkő támogatások kifizetése csak a pályázatban megadott időpontban, vagy az után történhet (legkésőbb 2025.10.30.), az egyesület finanszírozási programjához illeszkedő időpontban. A támogatott projektek megvalósítása 2024.09.01. és 2025.09.31. között történik. A támogatásokat az igénylő szervezet bankszámlájára utaljuk át.
A beszerzések igazolásához a támogatott szervezetnek rendelkeznie kell a beszerzett áru vagy megrendelt szolgáltatás eladója által készített számlákkal, mely a támogatott szervezet (a pályázatban megjelölt alapítvány, gyülekezet/egyház stb.) nevére lett kiállítva. A bizonylatokkal a Pályázó igazolja a projekttel kapcsolatos kiadásokat.
A bizonylatok másolatait a mellékelt és kitöltött Támogatás lehívó űrlappal együtt kell eljuttatni az egyesület címére, kézírással és pecséttel igazolva azok hitelességét. Ezt követően az egyesület a szervezet bankszámlájára utalja át a támogatást.
2) A támogatás feltételei: Az egyesület folyamatosan ellenőrzi a támogatott projektek megvalósulását. Az egyesület által az ellenőrzésre kinevezett személyt kérésére minden rendelkezésre álló információval és eszközzel támogatni kell, hogy figyelemmel kísérhesse a projektek megvalósulását. A projekttel kapcsolatos marketinganyagok, kiadványok mindegyikén fel kell tüntetni az ASI, mint támogató logóját. A logót kérésre e-mailben küldjük el.
A projekt végére az egyesület képes beszámolót vár a projekt megvalósulásáról, a projekt által elért eredményekről. Ezek részben az ASI-találkozón, részben pedig az ASI hírlevelében és honlapján lesznek bemutatva. Az utolsó kifizetés feltétele a beszámoló beérkezése az ASI-hoz (elektronikusan, e-mailben).
A pályázatokat 2024. augusztus 15-ig várjuk írásban a csengei.karoly@asi-hungary.org elérhetőségre vagy a következő címre: Csengei Károly, 1149 Budapest, Bíbor út 5., fsz. 1.
A pályázatok kitöltéséhez szükséges részletes adatlapok letölthetőek a www.asi-hungary.org és a www.adventista.hu honlapokról. A pályázati idő alatt felmerült kérdésekre szívesen válaszolunk, ezeket a csengei.karoly@asi-hungary.org e-mail címre várjuk.

Pályázati felhívás
Az egyesület elkötelezett a magyar adventmű támogatására, kiemelt feladatának tekinti a missziómunka, az ifjúsági munka és az adventista identitástudat erősítését és olyan programok támogatását, melyek illeszkednek a gyülekezetekben folyó missziós munkába, illetve a vírus által…


ADRA jelenlét a Glow-teljesítménytúrán
Az Alapítvány – mint a korábbi években már annyiszor – az idén is meghívást kapott Várgesztesre, a Glow-teljesítménytúra szervezőitől a rendezvényen történő megjelenésre.

Gyermekprogram Tatabányán
Az ADRA gyermekvédelmi programjának keretében egy találkozót szerveztünk Tatabányán 2024. május 11-én, melynek a helyi gyülekezet adott otthont. Nem az első ilyen alkalom volt ez, hiszen az elmúlt években szerveztünk hasonlót, így a szervezést illetően…

XVIII. Uniókonferencia
A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója 2024. május 26-án tartotta a XVIII. Uniókonferenciáját.

TAVASZI HÍREK A Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolából
Ünnepélyes húsvéti istentiszteletre gyűltek össze az iskola diákjai, tanárai és a mátészalkai körzet gyülekezeteinek tagjai 2024. március 23-án. A délelőtti és délutáni alkalmakon a különböző szolgálatok Jézus megváltó áldozatáról szóltak.

Testünk egészsége, és ami ennél is több
„Életeden át tartson erőd!” – ez a legfontosabb gondolat, ha a hosszú élet jut eszembe. Azonban nem mindegy, milyen életminőséggel éli meg az idős személy az utolsó éveit. Derűs öregkorról nem beszélhetünk, ha ágyhoz kötötten,…

SzKÉNI nap Gáborjánban
Aki már járt Gáborjánban, az nagy valószínűséggel hallott már a tőle 3 km-re elhelyezkedő Szentpéterszegről is. A Berettyóújfalutól keletre elterülő község Hajdú-Bihar vármegye bihari térségében egy jellegzetes alföldi falu. Szociális intézményei között megtalálható a Kihívással…

Sorozat, kiállítás és keresztség
2024. április 8–12. között Fehérgyarmaton is Biblia-kiállítást, illetve evangelizációs sorozatot szerveztünk. A Biblia-kiállítást a város több iskolájának diákjai is meglátógatták, illetve a pénteki napon a Tiborszállási Péchy László Adventista Iskola diákjai is megtekintették a kiállítást…

Regionális ifjúsági nap Kecskeméten
Több év után újra Regionális ifjúsági napot tartottunk Kecskeméten március 23-án. A nap díszvendégei az Országos Ifjúsági Kórus, illetve a 3:16 Dicsőítő Együttes voltak, akik a délelőtti istentiszteleten és az esti koncerten is énekükkel lelkileg…

„Elég néked az én kegyelmem…” (2Kor 12:9)
Debrecenben születtem, református családban. Anyukám gyakorolta is a hitét, engem is ebben a szellemben nevelt. Debrecenből Budapestre költöztünk, és kora gyermekkoromban már a Fasori Református Templomba vitt anyukám.

Nárcisz napok – 2024
A Debreceni „A” Gyülekezet női osztálya számára a nárcisz nem csak egy tavaszi virág a sok közül. Inkább a szeretet jeleként tartjuk számon, amit megoszthatunk, vagy továbbadhatunk másoknak.

Ímhol az ember!
Ismét szép alkalomban lehetett részünk 2024. március 23-án az Orosházi Gyülekezet imaházában. Sok-sok meghívott vendéggel együtt emlékezhettünk Jézus áldozatának és a halál felett aratott győzelmének mélységes jelentőségére.

Keresztségi ünnepély
Az egyik – ha nem a legszebb – nap mindenki életében, amikor örök szövetséget köt az Úrral. Március 30-án kedves idős testvérnőnk, Finta Istvánné, de ahogy a Sándorfalvi Gyülekezet ismeri, Jutka néni is megtette ezt…

Áldáskérő istentisztelet Sándorfalván
Ismét csodás alkalmunk volt Sándorfalván, hiszen március 30-án a Papdán család legifjabb tagját, Rubent köszönthettük a gyülekezetünkben. Az áldáskérő istentiszteleten a gyülekezet apraja és nagyja is kivette a részét szolgálatok terén, az igei gondolatokról pedig…

Gyermekkórus-találkozó
Immáron második alkalommal került megrendezésre a Terézvárosi Gyülekezetben a gyermekek kórustalálkozója 2024. április 13-án. A szervezők célja ezzel a rendezvénnyel, hogy a gyermekeket buzdítsák, segítsék a gyülekezeti szolgálatokra, illetve a velük való foglalkozás, zenei nevelés…

Bach Mindenkinek Fesztivál és jótékonysági koncert
A „Bach Mindenkinek Fesztivál” egy országosan megrendezése kerülő, ingyenesen látogatható komolyzenei programsorozat, amelynek keretében a Terézvárosi Gyülekezet immár harmadik éve tartott koncertet, 2024-ben március 23-án.

Barátság kupa Sándorfalván
A nap mottója: ,,Az az indulat legyen bennetek…˝ (Fil 2:5), úgy az élet számos területén, mint a focipályán kiválóan alkalmazható. A játékosok is erre törekedtek a sándorfalvi Barátság kupán, február 18-án.

Szakmai személyiségfejlesztő tréningek az Adventista Teológiai Főiskolán
Megbetegítő és gyógyító konfliktusok címmel 3 napos szakmai személyiségfejlesztő tréninget tartott az Adventista Teológiai Főiskola 2024 márciusában. A képzés vezetője Ferenczi Zoltán kiképző tréner, addiktológus, teológus lelkész.

Lelkigondozás és közösségépítés az Adventista Teológiai Főiskolán
A 2024/2025-ös év őszi félévében ismét elindul a Kapcsolatépítő és Konfliktuskezelő Szakirányú továbbképzés, amely az egyházterületek és a főiskola együttműködésével jöhetett létre, és nagy érdeklődésre tett szert az előző évben.