AdventInfo

Örömmel írhatom, hogy a 2023. évi karácsony előtti könyvterjesztést Sopronban az Úr Jézus áldása kísérte. A városban már évek óta a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút vezetősége engedélyezi karácsony és húsvét előtt a Hetednapi Adventista Egyház által kiadott könyvek terjesztését. 2023-ban is megkaptuk a kért engedélyt a december 10–20. közötti időszakra, sőt asztalokról és székről az állomás vezetősége gondoskodott.

Természetesen nem a nagy bevétel reményében, hanem a hangsúlyt a bizonyságtevésre helyezve végezzük szolgálatunkat kiemelve, hogy az Úr Jézus nemcsak 2000 évvel ezelőtt jött el erre a földre szeretetben, hanem ígéretéhez híven újra el fog jönni nagy dicsőségben, ahogy az a Bibliában is meg van írva, és ahogy azt a világban megnyilvánuló jelek is mutatják.

Ingyenes ajándékkönyveket is adtunk az érdeklődőknek, amit örömmel vittek, azonban pénzért is, mintegy 17 360 Ft értékben.

Hogyha a jó Atyánk engedi megérni, és a következő húsvét előtti időszakra is megkapjuk a könyvárusítási engedélyt, mi élni fogunk a lehetőséggel, miként az eddigi években is.

Hisszük, hogy drága Jézusunk áldása kísérte szolgálatunkat, és a könyvek mint néma tanúk és mint a jó földbe vetett magok kikelnek, és sokszorosan gyümölcsöt teremnek. Hála legyen ezért elsőként az Úr Jézusnak és köszönjük Sopron állomás részéről is az engedély megadását!

Horváth Sándor

Könyvterjesztés Sopronban

Örömmel írhatom, hogy a 2023. évi karácsony előtti könyvterjesztést Sopronban az Úr Jézus áldása kísérte. A városban már évek óta a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút vezetősége engedélyezi karácsony és húsvét előtt a Hetednapi Adventista Egyház által kiadott…

Long right arrow Read More

Ki vagy mi van a középpontban?

Minden életnek és közösségnek megvan a maga középpontja, egy pont, ahol minden összpontosul, és egy cél, amely körül minden forog. Közösségünk számára ez a középpont egyértelműen Krisztus, és az Ő képviselete, azaz a misszió.

Long right arrow Read More

Isten irányításával, nőként vezetni

Ismerjük meg Balog Andreát, a Gyulai Adventista Szeretetotthon vezetőjét!

Long right arrow Read More

SZBT-s tábori találkozó Nyírturán

2023. december 3-án megtartottuk a tábori találkozót a gyerekekkel, ami most is nagyon jó hangulatban telt. Lelkészünk felelevenítette a nyári tábor témáját, amely a Bibliáról szólt.

Long right arrow Read More

Living History

A Stanborough Press kiadásában (Anglia) megjelent dr. Szabó János & Szabó Tímea, Living History (Velünk élő történelem) című könyve angol nyelven.

Long right arrow Read More

15 éves lett az Adventista Motoros Misszió!

Szeptember első hétvégéjén került megrendezésre az AMM „Staying Vertical” – azaz „Maradjunk függőlegesen!”/„Járjunk szorosan Istennel!” – címet viselő nemzetközi találkozó, melyen az Adventista Motoros Misszió fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte.

Long right arrow Read More

A világ reménye Jakabszálláson

„Valaki” előttünk járt, aki érted és értem jött, hogy ha elestél felemeljen, ha bánatod van megvigasztaljon, de ha gyász ért, akkor reménységet adhat a számodra. Ki volt a világ reménye, aki érted és értem jött,…

Long right arrow Read More

Segélykoncert

A Klebersberg Kuno Emléktársaság és a Hetednapi Adventista Egyház Terézvárosi Gyülekezet Énekkara jótékonysági koncertet szervezett egy bajbajutott embertársunk támogatására:  sajnálatos módon Balog László családapának egy mezőgazdasági gép szétroncsolta a bal karját.

Long right arrow Read More

A SUNCEP program 2023. évi megvalósítása – helyszíni látogatás

A 2022. évben megkezdett kenyai oktatás-fejlesztési programunkra az idén is kaptunk támogatást a Hungary Helps Ügynökségtől. A program a Migori megyében kiválasztott 5 általános iskola fogyatékossággal élő vagy különleges igényű diákjainak és a tanerő támogatásáról…

Long right arrow Read More

A Hallgatói Önkormányzat új tisztviselői

A megválasztott új tisztségviselők: Cucin Imre elnök (BA nappali 1. évf.), Rábai Szabolcs alelnök (BA 2. évf.), Balázs Ervin alelnök (MA 1. évf.)

Long right arrow Read More