Tartalmas és szolgálattal teli hónapokat tudhat maga mögött a Mátészalkai Körzeti Kórus. Az elmúlt hónapokban a kórus tevékenysége különösen gazdag és sokrétű volt. Nemcsak zenei szolgálatával, hanem közösségi és karitatív munkájával is példát mutatott, erősítve az összetartozás és a szeretetszolgálat fontosságát.
Novemberben a kórus tagjai rendhagyó kóruspróbát tartottak: ez alkalommal nem éneklésre gyűltek össze, hanem segélycsomagokat állítottak össze az ukrajnai lelkészcsaládok számára. A közös munka során megmutatkozott, hogy a kórus közössége nemcsak hangjával, hanem tetteivel is szeretné szolgálni a rászorulókat.
Decemberben a kórus elsőként Nyírmeggyesen vett részt az adventi gyertyagyújtási ünnepségen. Az eseményt ünnepélyes hangulat járta át, amelyhez a kórus éneke méltó keretet adott. A közösen átélt pillanatok erősítették az advent valódi üzenetét: a várakozást, a békét és a reményt.
December második programjaként a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolába látogatott el a kórus, ahol a már hagyománnyá vált közös éneklés örömében részesülhettek a diákok és a kórus tagjai egyaránt. Az együtt eltöltött idő nemcsak zenei élményt adott a gyermekeknek, hanem a közösséghez tartozás érzését is erősítette. A közös éneklés vidám és meghitt hangulatot teremtett.
Ezt követően Fehérgyarmaton jótékonysági koncerten szolgált a kórus. A rendezvény célja a rászorulók támogatása volt, amelyhez a zenei szolgálat nemcsak kulturális élményt, hanem lelki megerősítést is nyújtott a hallgatóságnak. A koncert jó példája volt annak, hogyan kapcsolódhat össze a művészet és a segítő szándék.
December hónap további fontos állomása Csenger volt, ahol a kórus két idősek otthonában is szolgált. Ezek az alkalmak különösen meghatóak voltak: az idős emberek arcán mosoly, meghatottság és hálás tekintetek jelentek meg. A kórus tagjai számára is felemelő élményt jelentett, hogy énekükkel örömet szerezhettek azoknak, akiknek a mindennapjai ritkábban telnek közösségi eseményekkel.
Az új év januárjában részt vett a kórus az ökumenikus imahét alkalmán megrendezett közös alkalmon, ahol több mint száz fő előtt szolgált énekkel, és Szász Barna Szilárd hirdette az Úr üzenetét.
Szintén januárban a kórus Nagykárolyba látogatott vendégszolgálatra. A határon túli testvérgyülekezettel való találkozás a közösségépítés szép példája volt, amely megerősítette az összetartozás érzését és a zene egyetemes nyelvének erejét az Úr szolgálatában.
A Mátészalkai Körzeti Kórus az elmúlt időszakban bebizonyította, hogy a közösség ereje nemcsak a szolgálatok számában mérhető, hanem az egymás iránti figyelemben és az önzetlen segítségnyújtásban is.
Bízunk benne, hogy a következő hónapok is hasonlóan gazdagok lesznek eseményekben, és a kórus továbbra is ilyen lelkesedéssel és elhivatottsággal szolgálja Istent és embertársait.
Szász Dóra





Szolgáló dallamok
Tartalmas és szolgálattal teli hónapokat tudhat maga mögött a Mátészalkai Körzeti Kórus. Az elmúlt hónapokban a kórus tevékenysége különösen gazdag és sokrétű volt. Nemcsak zenei szolgálatával, hanem közösségi és karitatív munkájával is példát mutatott, erősítve…

Evangélium a szeretetotthonokban
Már évek óta „hagyomány”, hogy a Szerencsi Idősek Otthonában novemberben szolgál a Ker-Songs Együttes. A rendezvény a Szerencsi Gyülekezet szervezésében valósul meg. Ez az alkalom azért is különleges, mert lehetőséget ad a gyülekezeteink közötti kapcsolat…

Gyógyító közösségek
Létezhet-e az, hogy valaki rendszeresen látogatja a közösséget, szolgál, jelen van és mégis magányos? … Mintha a gyülekezet néma nézőtér lenne, ahol mindenki elfoglalja a megszokott helyét, de kevesen merik elfoglalni a másik életében a…

A Női Szolgálatok Osztályának 2026-os éves terve
A nők figyelmét jobban az utolsó idő jeleire, eseményeire és Isten védelmét ígérő szavára irányítani. Bátorítani őket, hogy erősebbekké váljanak Istenbe vetett hitükben, aktívak legyenek a Biblia tanulmányozásban. Olvassák Ellen G. White könyveit, lelkileg növekedjenek,…

Országos Adventista–Zsidó Barátság Konferencia
A 2026. év stratégiai terveinek középpontjában egy kiemelt esemény áll: az Országos Adventista–Zsidó Barátság Konferencia, amely ősszel, 2026. október 15-én, csütörtökön kerül megrendezésre Budapesten a Terézvárosi Gyülekezetben (1062 Budapest, Székely Bertalan utca 13.). Pál apostol…

A Reménység Média a TikTokon és az Instagramon
A Reménység Média már TikTokon és Instagramon is elérhető! Ajánljuk figyelmetekbe rövid beharangozójukat, melyet itt nézhettek meg.

Házasság hete
A Házasság hete országos rendezvénysorozathoz való csatlakozás lehetőséget teremt arra, hogy a gyülekezetek látható és hiteles módon képviseljék a bibliai házasság értékeit a társadalom felé. A programhoz kapcsolódva a Családi Szolgálatok Osztálya 2026-ban is bátorítja…

White Konferencia 2026
Témánk Ellen White és a prófétai szolgálat hatása, szerepe, eredete, mai értékelése lesz. Minden korosztály érdeklődésére számítunk. Előadóink lesznek a White Intézet központjából érkező vezetők, illetve az Andrews Egyetem docense, a Puerto Rico-i, a newboldi…

Képes-e a mesterséges intelligencia imádkozni?
Éppen a mesterséges intelligencia (MI) egyházi használatát kutattam, amikor a következő bejegyzésre bukkantam: Tud-e imádkozni az MI? Egy greenville-i (Dél-Karolina, USA) megagyülekezet lelkésze saját hangját felhasználva teszteli ezt az elméletet egy alkalmazás segítségével.

Felekezettúráján pozitívan értékelte az influenszer a Kettering Adventista Gyülekezet istentiszteletét
Micah Waldman a „Denomination Tour” (Felekezettúra) című műsorával szerzett magának követőket a közösségi médián. Különböző felekezetek gyülekezeteit látogatja meg, és értékelést ad azok istentiszteleteiről. Waldman nemrég a Kettering Hetednapi Adventista Gyülekezetet látogatta meg, amely magas…

40 év szolgálat után, egy keresztség során vonult nyugdíjba a pápua új-guineai adventista lelkésznő
Pápua Új-Guinea egyik első női hetednapi adventista lelkésze, Jocabed Pomaleu, 40 évnyi lelkészi szolgálat után nyugdíjba vonult, és 2025. december 20-án három ember bemerítésével zárta szolgálatát a Kavieng Beachen.

„Elvesztett csomagok” és karácsonyi ajándékok Kiskőrösön
A Kiskőrösi Gyülekezet taglétszáma meglehetősen kevés, ám a missziómunkára való lelkesedése annál nagyobb. A karácsonyt megelőző időszakban lelkesen vásároltuk a könyveket, tisztálkodási szereket, apróbb konyhai eszközöket, nasikat, hogy egy-egy szombat délután közösen készíthessük elő az…

Látni és látszani
Az elmúlt hetekben, hónapokban többen is megkérdezték, hogy miért viszünk segélyt Kárpátaljára, Magyarországon nincsenek rászorulók? Miért támogatjuk a háború elhúzódását, inkább segítsünk a határon belüli településeken?! Illetve, van egy harmadik kérdés is: Hol marad az…

Konfliktusok
A lelkészünk állandóan a megbékélésről és a közösség erejéről beszél. Ez szép és jó, de sokkal könnyebb lenne a tanítást megvalósítani, ha a ... és a ... nem lenne a gyülekezetünk tagja. Ők igazán megnehezítik…

A Szombatiskolai Osztály terve 2026-ra
A szombatiskola igetanulást, közösségépítést és missziót is jelent. Egyéni életünkben a bibliatanulmányozás a keresztényi élet napi ritmusának része, közösségi életünkben az egyházunk életét meghatározó tényező. Több mint százhetven éves múltunkra visszatekintve elmondhatjuk, hogy a rendszeres…

Ellen G. White Szolgálat terve 2026-ra
Ellen G. White szolgálata által segítséget kapunk az élet minden területén, valamint azzal kapcsolatban, hogyan készülhetünk fel a Jézussal való találkozásra. A kincs, amit a prófétai üzenetek jelentenek, az életünk egészére kihat, ezért olyan fontos…

Adakozás Newbold részére 2026
A Transzeurópai Divízió 2026. február 7-én különleges adakozási napot szervez a Newboldi Főiskola működésének és küldetésének támogatására.

A Hatoscsatorna helyén már a Neshama TV műsora látható
Akik a televízió Hatoscsatornáján követték a „Gyere, ahogy vagy!” műsort, már találkozhattak azzal a változással, hogy a csatorna új névvel, új tulajdonossal működik tovább, Neshama TV néven. Tehát a tulajdonos és a név megváltozott, de…

Keresztény–zsidó imaóra Budapesten
2026. január 25-én keresztény–zsidó imaórát tartottak a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz Templomban. Az alkalom 2012 óta lehetőséget ad a közös elcsendesedésre és imádságra.

Kék Zónák Szombathelyen
2025 januárjában találkoztunk Nagykanizsán a Nyugat-Magyarországon élő, főként Zala és Vas megyei testvéreinkkel. Ezen a szombaton dr. Ősz-Farkas Ernő szolgált Isten Igéjével, délután pedig képzést tartott a Kék Zónákról, mint missziós lehetőségről. Két nap elteltével…