AdventInfo

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetése 2018 decemberében karácsonyi ünnepi beszéd megírására és megtartására pályázatot írt ki. A kormányhivatal illetékességi területén 16 járási hivatal működik. Minden járási hivatal vezetője 1 főt terjeszthetett fel az adott témában. A Szerencsi Járási Hivatal vezetője tájékoztatott a kiírt pályázati lehetőségről, és elmondta, hogy azonnal rám gondolt, és amennyiben vállalom, benyújtja a pályázatot. „Természetesen nem lehet tudni, ki nyeri meg a nagy lehetőséget” – mondta. Egy pillanatig sem hezitáltam, vállaltam a feladatot. A kormányhivatalhoz tartozó munkatársként (aktív életem idején) tudtam, hogy ha megnyerjük, akkor nagyon rövid időn belül küldeni kell az anyagot. A Szentlélek indított, még mielőtt tudtuk volna, hogy ki a pályázat nyertese, hogy írjam meg a beszédet. Elővettem lexikonokat, tájékozódtam az interneten a karácsony története, hagyományok, szokások témakörében. De nagyon hamar rájöttem, hogy ezeket bárki meg tudja írni, ezek nem az én gondolataimat, nem az én belső, lelki mondanivalómat tükrözik. Beszédemet végül Jn 3:16 alapján írtam meg. Rövid időn belül jött a telefon és az e-mail, hogy a Szerencsi Járási Hivatal nyerte meg a pályázatot. Ezt követően a megírt beszédemet átküldtem Molnár Miklós lelkész testvérünknek, és váltottunk néhány gondolatot. Majd néhány minimális kiegészítést követően átküldtem a beszédet a Szerencsi Járási Hivatal vezetőjének és helyettesének. Dr. Ináncsi Tünde hivatalvezető az elolvasást követően átküldte azt a kormányhivatal kabinetfőnökségének. A megírt ünnepi beszéd teljes egészében elfogadást nyert. Néhány gondolat a beszédből. Beszéltem arról, hogy Isten maga a szeretet és mindennap körül vesz minket minden lelki és fizikai áldással, de legnagyobb ajándéka egyszülött Fiában, Jézusban nyilvánult meg felénk – mindazok ellenére, hogy mi elhajoltunk tőle. Arról is írtam, hogy az Ószövetség jövendölései előremutattak Jézus születésére, és Ő pontosan a megjelölt helyen és időpontban – az időnek teljességében – született meg. Bemutattam Jézust, aki földi élete idején mindig csak jót tett, és aki a mennyei Atya jellemét mutatta be. Idéztem Ellen G. White, „ A világ reménye” című könyvéből: „Ő volt a testet öltött Isten, a Menny és Föld világossága. Dicsőségének megnyilatkozását lepel fedte, istenségét emberi mivolta takarta, a láthatatlan dicsőség megjelent látható, emberi alakban, hogy a mi emberi szemeink is szemlélhessék csodálatos isteni jellemét.” Beszédem utolsó részében felhívtam a hallgatók figyelmét, elmélkedjünk azon, hogy mi vagyunk az Isten által megajándékozottak, és idéztem Kovács-Bíró János, „Ajándék” című könyvéből: „Nekünk egy élő ajándékunk van. Krisztusban Isten a legértékesebb ajándékot adta az emberiségnek. Az ajándék átvételének egyszerű feltételei vannak. Értékeljük és nyújtsuk ki kezünket érte. Kérjük, hogy szívünkben szülessen meg. Lássuk meg, hogy Ő már nemcsak egy kisded, hanem élő, hatalmas Úr és Király.” Befejezésül idéztem Páskulyné Kovács Erzsébet (kedvenc költőm), „Karácsony van” című verséből: „Nekem mindennap karácsony az élet./Mindennap tudom: értem születtél meg./Mindennap érzem a szeretetedet,/s mindennap könyörgök, hogy szerethessek.” Az ünnepi beszédet követően a meghívott művésznő, Petrás Mária Magyar Örökség Díjas népdalénekes, keramikus művész, zenei kísérettel – Petrás Alina, Kiss Krisztián és Kerényi Róbert – megénekelte Jézus születését népi irodalmi és zenei alkotások alapján. Az ünnepségen részt vett a kormánymegbízott úr, a kormányhivatal munkatársai, a főigazgatóság, a kabinetfőnökség, valamennyi járási hivatalvezető és helyetteseik, valamint  beosztottaik (meghatározott létszámban). Az ünnepséget Demeter Ervin kormánymegbízott úr zárta. Mindenkit bátorítani szeretnék arra, hogy ragadjunk meg minden kínálkozó lehetőséget embertársaink szolgálatára az ünnepek alkalmával is. Ha elvégeztük feladatunkat, kérhetjük mindenható Istenünket, hogy áldja meg tevékenységünket a hallgatók szívében.   Akácosiné Nagy Ágnes Szerencsi Gyülekezet, nyugalmazott állami tisztviselő   [av_gallery ids='6002,6003,6004' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='5' imagelink='lightbox' lazyload='avia_lazyload' custom_class='']   Képek forrása: https://minap.hu/cikkek/karacsonyi-unnepseg-b-z-megyei-kormanyhivatalban

Ünnepi beszédem története

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetése 2018 decemberében karácsonyi ünnepi beszéd megírására és megtartására pályázatot írt ki...

Long right arrow Read More

Pályázati kiírás: Bózsvai gondnok

A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója pályázatot hirdet a Bózsvai Bibliatábor gondnoki teendőinek elvégzésére...

Long right arrow Read More

Pályázati kiírás: könyvelő

A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója pályázatot hirdet könyvelői állás betöltésére...

Long right arrow Read More

Hirdetmény a XVII. Rendes Uniókonferenciáról

A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója az Unióbizottság UBXVI/717. döntése alapján meghirdeti következő Rendes Uniókonferenciáját, az Alapszabály 2.§ (1) Rendes ülésről szóló előírásainak megfelelően. A XVII. Rendes Uniókonferencia időpontja 2019. május 5., vasárnap 9 óra,…

Long right arrow Read More

A digitális generáció hitoktatása

Az országos Gyermektanítók és szülők képzésén, 2018. november 18-án, a digitális generáció gondolkodásmódjába vezetett be bennünket a nap előadója, Miklya Luzsányi Mónika. Mónika 20 év kutatómunkájának eredményét osztotta meg velünk, saját családi életéből vett példákon…

Long right arrow Read More

Add elő Szegeden!

Adventisták a plázában!? Bizonyára többünkkel is előfordult már, hogy olyan feladatot vállaltunk el, aminek az elvégzéséhez egyáltalán nem éreztük magunkat kompetensnek vagy tehetségesnek.

Long right arrow Read More

Csalami Géza köszöntése Nyírbogdányban

Örömteljes és hálás megemlékezés napja volt január 12-én a Nyírbogdányi Gyülekezetben. A szombat megünneplésén túl együtt köszöntöttük Csalami Géza testvért, aki most töltötte be a 90. évét.

Long right arrow Read More

Az év missziós könyve – Így adhatod át a barátaidnak

2019-ben ünnepeljük a Generálkonferencia Családi Osztályának 100 éves fennállását. Ebből az alkalomból idén az év missziós könyve is a család témáját öleli fel. Willie és Elaine Oliver: „Remény a mai családoknak” című kötete a családi…

Long right arrow Read More

Jégről mentési gyakorlat

2019. január 14-én az ADRA és a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület közösen gyakorolta a jégről-mentés technikáját a nyíregyházi tűzoltók szolgálatban lévő csoportjával, akik három tűzoltószerrel vettek részt az eseményen. A gyakorlatot megelőzően rövid oktatást kaptak…

Long right arrow Read More

Romamisszió Tiszaburán

A Szolnoki Gyülekezet gondozásában romamisszió zajlik Tiszabuárn. Öten vagyunk megkeresztelkedett gyülekezeti tagok, de a családtagjainkkal, barátkozóinkkal együtt akár húszan-harmincan is összejövünk a péntek esti evangelizációkon vagy a szombatnapokon.

Long right arrow Read More