AdventInfo

Nemcsak a Balaton közelsége, a tábor témája, az időnként zuhogó eső, hanem egy csodálatos, szintén vízhez kötődő esemény miatt, az ez évi Szünidei Bibliatábora már csak vizes táborként fogunk emlékezni. 2018. június 25-én 110 kisebb, nagyobb gyermek várta lelkesen, hogy a híres Jack Szpenót kapitány partra szálljon a balatonlellei üdülőben. „Itt van a kincs? Én ma meg fogom találni életem legnagyobb kincsét!” – ezek voltak az első mondatai a kapitánynak (Mihalec Gábor) miután belépett a gyermekek közé, miközben legénységének tagjai a kincskereséshez szükséges eszközöket cipelték utána: a lapátot, a lámpát… Jack Szpenót kapitány szűnni nem akaró vágya élete legnagyobb kincse után, lehetőséget adott az éppen a helyszínen tartózkodó Péter apostolnak (Gyetvai Gellért), hogy a bibliai történeteken keresztül megmutassa a kapitánynak – és elsősorban a gyerekeknek –, melyek azok a kincsek, amelyekhez a „tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg”, miért van az, hogy „ahol a te kincsed, ott van a te szíved”. Szpenót kapitány és a gyerekek „A szántóföldbe rejtett kincs”, „Az elveszett drahma”, „A kenyeret kérő barát”, „A bolond gazdag” példázatain és a gazdag ifjú történetén keresztül ismerkedtek meg különböző kincsekkel: kincs, ha váratlanul valami klassz dolgot találsz; kincs, ha valaki igazán szeret; kincs, ha mindig van valaki, aki segít neked. A legnagyobb kincs pedig maga Jézus Krisztus. Miközben a tanítók előadták a jeleneteket, a gyerekek maguk is bekapcsolódtak interaktív módon az egyes történetekbe, ők voltak a Jézust kísérő 12 apostol, vagy éppen városkaput alkottak egymás nyakában ülve. A csapatokba osztott gyerekek délután „belekóstolhattak” a kalózéletbe, hajót építettek hungarocell táblákból (akkorát, hogy legalább egy személy bele tudjon ülni), és megfestették a hajózászlót. A szerdai egész napos kirándulás alkalmával – amikoris Siófokra vonatoztunk, a Sió csatornán – kipróbálhatták, hogy milyen az, amikor egy kalózhajó vitorláját nem fújja a szél és evezni kell, a frissen szerzett vagy éppen meglévő evezős tudásukat pedig azonnal össze is mérhették a csapatok a sárkányhajókon egy verseny keretében. A leghangosabban talán akkor szurkoltak a gyerekek, amikor tanítóik mérték össze tudásukat a sárkányhajók személyzetével. Szoros volt a küzdelem, a végén pedig… – majd a gyerekek elárulják, hogy kik nyertek. Természetesen ők is kerestek kincset, hiszen a kincskeresés mindenki fantáziáját megmozgatja, de csak miután megfejtették a kincses térképet! A különböző mozgásos és logikai játékok rávezették a gyerekeket, hogy mekkora kincseknek vannak birtokában: kincs, hogy tudok beszélni, látok, hallok, tudok futni, járni stb. Még a Balatont is „behajóztuk” csütörtök este, miközben a hajón épp szolgálatot teljesítő kalóz szórakoztatott bennünket, és mindenkit megajándékozott egy hajtogatott lufival. És hogy mi volt az a csodálatos, szintén a vízhez, a Balatonhoz kötődő esemény? A hét egyik fénypontja volt Hajtmann Timi, 15 éves nagylány szombati keresztsége. Timi már évek óta rendszeres résztvevője a Szünidei Bibliatábornak, ahol csodálatos tapasztalatot is szerzett Istennel. Egyik évben Gábor bácsi (Mihalec Gábor) az önként jelentkező gyerekeket prédikálni tanította, hogy majd szombaton szolgálhassanak Istenek és a többieknek. Timi is a jelentkezők között volt. Amikor elérkezett a szombat, Timi prédikációja készen állt, ám Timi kevésbé… Nagyon izgult, de azért nem adta fel, kiállt a többiek elé. És ekkor – elmondása szerint – egy olyan nyugalom szállta meg, mint még soha. Ennek az emléknek a hatására döntöttel el, hogy a Szünidei Bibliatáborban fog megkeresztelkedni. Tanítók és gyerekek számára egyaránt nagyszerű élmény volt, amikor Timit zene- és énekszó kíséretében a Balatonhoz vezettük. A tó nem a barátságos odalát mutatta nekünk, viharos erejű szél fújt, de ez nem gátolta meg a keresztséget. A keresztelendőt még néhány nagylány is bekísérte a vízbe. Timi, kívánjuk, hogy soha ne enged el Jézus kezét, benne bízva járd az utadat és valósítsd meg az álmodat, hogy lelkész leszel! Nem utolsósorban nagy-nagy hálával tartozom tanító társaimnak, akik közül a legtöbben a szabadidejüket áldozták fel azért, hogy a gyermekeknek örömet szerezzenek, közösséget biztosítsanak nekik, és tanítsák őket Isten ismeretére és szeretetére! Gyerekek, várunk benneteket 2019-ben is!  

Mihalec Dóra Gyermekszolgálatok Osztálya

[av_gallery ids='5348,5349,5350,5351,5352,5353,5354' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='5' imagelink='lightbox' lazyload='avia_lazyload' custom_class='']

A vizes Szünidei Bibliatábor

Nemcsak a Balaton közelsége, a tábor témája, az időnként zuhogó eső, hanem egy csodálatos, szintén vízhez kötődő esemény miatt, az ez évi Szünidei Bibliatábora már csak vizes táborként fogunk emlékezni. 2018. június 25-én 110 kisebb,…

Long right arrow Read More

Kecskeméten a Terézvárosi Gyermekkórussal

A Budapest Terézvárosi Gyülekezet kis- és nagykamaszokból álló gyermekkórusa augusztus 25-én Kecskemétre látogatott, ami az örömteli találkozás napja volt. Az igei gondolatokat Zarkáné Teremy Krisztinától, majd pedig Baksáné Szabó Anikótól hallottuk. A fiatalok és gyerekek…

Long right arrow Read More

Ker-Songs koncert Pintér Bélával

A Tiszaladányi Református Egyházközség szervezte meg a Gólyafészek – Refitábort ez év júliusában. A tábor zárásához vendégként meghívták a Ker-Songs dicsőítő együttesünket és Pintér Béla közismert énekes, dalszerző, előadóművészt.

Long right arrow Read More

Vendégszolgálat a Szlovák Egyházterület táborában

Egyházunk szlovák területének missziós tábora Sátoraljaújhelyen, a Várhegy Üdülőben került megrendezésre július 30–augusztus 4. között. Már megszokott, hogy testvéreink jó időben felkeresnek minket, egyeztetnek velünk mint helyi gyülekezettel és annak körzetével, hogy minket is felkérjenek…

Long right arrow Read More

Abaúji LelkesítŐ

A Budapest Pride Fesztivál napján, július 7-én, szombaton a legtöbb egyház tartott családi napot a keresztény közösség és családmodell fontosságának hangsúlyozására. Az abaúj-zempléni térségben kiemelkedő alkalom volt Abaújváron az Abaúji lelkesítŐ családi nap. Ezt a…

Long right arrow Read More

Búcsúajándék a ballagó diákok részére

A Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskolában idén – hagyományteremtő szándékkal – személyre szabott  ajándékot adott a ballagó nyolcadikos diákoknak a NEEKA alapítvány. Ez az életre szóló útmutató a Könyvek Könyve.

Long right arrow Read More

Bibliatábor Nyírpazonyban

Gyülekezetünk 2018. július 16–21. között bibliatábort szervezett a nyírpazonyi gyerekek számára. 35 gyerek vette birtokába egy hétre a község könyvtárát, az Elek-kúriát, s annak ligetes parkját. A gyönyörű helyszín ideális volt a sportfoglalkozások, kézműveskedések lebonyolítására,…

Long right arrow Read More

Nyár, szünidő, Bibliatábor

Az elmúlt évek tapasztalatain felbuzdulva, idén a győri körzetben már két helyszínen szerveztünk egyhetes szünidei napközis bibliatábort 6-14 éves gyermekek számára. Sopronban július 2–6. között a GYSEV ismét bérmentesen biztosított helyet a tábornak, ahol az…

Long right arrow Read More

Szünidei Bibliai Gyermektábor Tatabányán

A Tatabányai Gyülekezet az ADRA segítségével bejárós szünidei gyermektábort szervezett 2018. július 9–14. között. A táborozáson huszonhét 6–14 éves korú gyermek vett részt. A gyermekek elsősorban olyan, nehéz körülmények között élő családokból kerültek ki, akiknek…

Long right arrow Read More

Örömünnepek Nyíregyházán

Gyülekezetünk tanúja lehetett az emberi élet legnagyobb döntésének 2018. július 7-én, amikor két testvérnő kötött szövetséget az Úrral. Havasi Gusztávné Julika gyermekkorában édesanyjával járt a gyülekezetbe, de sajnos az élet vihara más irányba sodorta. Hála…

Long right arrow Read More