Őszi ifjúsági találkozó 2018

Az idei Őszi ifjúsági találkozó Miskolctapolcán került megrendezésre október 19–21-ig, amelyen több mint 120 fiatallal együtt erősíthettük meg identitásunkat és dicsőíthettük közösen Istenünket. A hétvége témája az identitás volt, amelyet Alastair Agbaje, a divíziónk tinédzserekért felelős vezetőjének a segítségével járhattunk körül. A hétvége során négy előadást hallgathattunk meg arról, hogy identitásunkkal milyen hatással lehetünk saját és a közösségünk életére.

Sokszor talán könnyedén kezeljük a témát, ismerve minden csavarját, ezért éppen emiatt nem történik előrelépés egy közösség fejlődésében. Láthattuk, hogy identitásunk statikus és dinamikus elemekből épül fel. Sokszor képtelenek vagyunk nyitni a környezetünk, társadalmunk felé, aminek oka, hogy félünk attól, hogy a múltban használt és akkor működő módszer, hagyomány újítása vagy újragondolása sértheti az identitásunkat, a hitünket. Alastair különböző példákkal mutatta be számunkra, hogyan tudunk ebből a statikus állapotból kimozdulni, és ahogyan Pál is tette missziós utain, mi is merjük észrevenni a körülöttünk levőkben rejlő lehetőségeket, igényeket, hiszen a hitünk is folyamatosan formálódik, ezért ne ragadjunk le a múlt hagyományaiban, reformálódjunk, megtartva Istent szegletkőként.

A hétvégén erősíthettük identitásunkat azzal is, hogy láttuk, nem vagyunk egyedül fiatalok, megannyian készen állunk a szolgálatra. Remek lehetőség volt a hétvége folyamán egymás jobb megismerésére a teaház, a szombat esti sportolás és a vasárnapi kalandpark,  barlangfürdőzés. Hálásak vagyunk Istennek ezért a hétvégéért!

 

Magyar Balázs

[av_image src=’https://adventista.hu/wp-content/uploads/2018/11/2.jpg’ attachment=’5716′ attachment_size=’full’ align=’center’ styling=” hover=” link=’lightbox’ target=” caption=” font_size=” appearance=” overlay_opacity=’0.4′ overlay_color=’#000000′ overlay_text_color=’#ffffff’ animation=’no-animation’ custom_class=”][/av_image]