Áldások hullanak Sátoraljaújhelyen

Augusztus 1-én ismét csodálatos áldásokban volt része mindazoknak, akik Sátoraljaújhelyen töltötték szombatjukat gyülekezetünkben. A délelőtti órákban két gyermek és családjaik részére kértünk áldást gyermekbemutató keretében, délután pedig hárman keresztelkedtek meg ünnepélyes istentiszteletünk alkalmával.

E nap különlegességét jelentette, hogy a járványhelyzet ellenére sikerült a távolságtartást és a közös étkezést is az egészségügyi megelőzés keretein belül korlátozni úgy, hogy ez nem vetett árnyékot a nap ünnepélyességére. A gyermekbemutató alkalmával a gyülekezet felé fordulva, a gyermekektől, szülőktől távolságot tartva kért áldást dr. Kormos Erik, aki e napon mindkét alkalommal az Igét is hirdette. A keresztség szolgálatát Majoros Zoltán presbiter végezte, aki a keresztelendők tanításában is részt vett.

Az egész nap áldásaihoz jelentős mértékben hozzájárult a Ker-Songs és a Gönci Gyülekezet jelenlétükkel és szolgálataikkal, az egyik keresztelendőnk pedig, Gazsó Katrin a zenekar énekese. Külön meglepetés volt, hogy a Református Egyház részéről Tóth István és felsége, Tóth Viktória lelkész házaspár is jelen voltak, majd köszöntötték az újonnan megkeresztelteket egy-egy igével. Mivel a Ker-Songs rendszeresen szolgál náluk Abaújváron, ők is örömmel járultak hozzá a nap áldásaihoz, majd elismerően méltatták mindkét szertartás biblikusságát és ünnepélyességét.

Várhelyi Zoltán, a gyülekezet lelkésze szervezte, vezette és irányította az egész napot, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt! Köszönet a szervezésért, a gyülekezeteknek a szolgálatokért, és mindazoknak, akik jelenlétükkel is támogatták e jeles eseményt. Külön hála és köszönet a technikai lehetőségért, hogy most már minden alkalommal azok is csatlakozhatnak hozzánk online, akik a járvány kitörése óta követnek minket idehaza és külföldön!

Istennek legyen hála és dicsőség az Ő kegyelméért!

 

K. E.