Húszéves a Nemesvámosi Szünidei Bibliatábor
Húsz, még gombócból is sok! – Ezt is megértük. Az idén 66 táborlakóval vágtunk neki a 20. Nemesvámosi Szünidei Bibliatábornak. A hit és imádság erejét Illés, Ezékiás és Dániel történetén keresztül érthettük meg. Rövid jelenetekben „illemórát” is tartottunk, amit szintén élénk figyelemmel kísértek.
Read MoreEgészségexpó Siófokon
Nagy örömmel és izgalommal kezdtük az év elején szervezni az Egészségexpót Siófokon. Több éve kísérjük figyelemmel az országban, a városokban és településeken megrendezett egészségnapokat. Régi vágyunk volt, hogy Siófokon is legyen ilyen alkalom, noha kevesen vagyunk. Így fogtunk össze a Nágocsi Gyülekezettel az esemény megrendezésére. Kértük a jó Isten vezetését, hogy adjon segítséget és bölcsességet.
Read MoreBalatonlellén táborozott a Terézvárosi Gyülekezet gyermekiskolája
Csodálatos hetet töltött együtt a Terézvárosi Gyülekezet gyermekiskolája a balatonlellei üdülőben június 19–25. között. A tábort Pacsai Teca, gyermekiskolánk vezetője szervezte, a lelki táplálékról pedig Zarka Péter és Kriszta gondoskodott.
Read MoreSzünidei Bibliatábor Nyírturán
Mint mindig, most is nagy lelkesedéssel készültünk a július 10–15. között megrendezett táborra, melyen 23 gyermek vett részt. Dávid és Góliát történetét vettük át a hét folyamán, amit mindennap levetítettünk, majd korcsoportonként, naponta egy témakört (Dávid bolondsága, Dávid bátorsága, Dávid hite, Dávid parittyája) megbeszéltünk a gyerekekkel.
Read MoreCserkészvezetők tábora Norvégiában
Az északi sarkkörön túl, Norvégia egyik legészakibb területén fekvő Tromsø környékén tartotta a Transzeurópai Divízió a hatodik Master Guide táborát június 23–25. között, ott, ahol a nap nyáron három hónapig nem megy le.
Read MoreLelkészbúcsúztatás Hévízen
Meglepetésként ért bennünket a hír, hogy hat év után jelenlegi lelkészünket, Kis Istvánt elhelyezték, és szeptembertől új vezetőnk lesz. Azt gondolom, hogy ennyi év alatt megismerjük és megszeretjük a velünk együtt dolgozó, bennünket szolgáló lelkészt, és természetesen a családját is, akik rendszeresen látogattak bennünket nem csupán az istentiszteleteken, de az egyéb gyülekezeti programokon is, mint…
Read MoreEgészség Expo Keszthelyen
Ebben az évben 10 éves lett a Keszthelyi Kilométerek elnevezésű kétnapos program Keszthelyen. És ez volt az első év, hogy a Hévízi Gyülekezet tagjai vállalták, hogy mind a két nap részt vesznek rajta.
Read MoreFőzősuli Újpesten
Vegetáriánus FŐZŐSULIT tartott az Újpesti Gyülekezet „Egészség, de hogyan?!” címmel május 17-től kezdődően, négy alkalommal. Megtanulhattuk a gyakorlatból, hogy minként főzzünk finom és egészséges ételeket kevés pénzből. Az előadások alatt hat-nyolc vegetáriánus étel készült el az egy óra alatt, és a vendégeink a végén a kérdések megválaszolása közben az elkészült ételeket közösen fogyaszthatták el.
Read MoreSzünidei Napközis Bibliatábor Érden
Hónapok óta készültünk erre a táborra. Kik lesznek a segítők? Mi legyen a téma? Milyen korosztályt szólítsunk meg? Mi legyen a napi program? Hogyan szerkesszük meg a meghívót? Mit adjunk ajándékba? Hogyan nézzen ki egy nap? Mit adjunk enni? Szóval kérdés az volt bőven. De minél több kérdésre találtunk választ, annál inkább belelkesült a csapat.…
Read MorePünkösd Jávorkúton
Pünkösd vasárnapját Jávorkúton töltöttük, ragyogó napsütésben, friss levegőn. Jávorkút a Bükkben található, Miskolc központjától kb. 20 km-re. Közösségépítő együttlétre került sor hat gyülekezet (Miskolc A, B és Szirma, Izsófalva, Kazincbarcika, Ózd) érdeklődő résztvevőivel.
Read More