A Családi Szolgálatok Osztályának terve 2025-re
„Miért, ez nem magától értetődő? Hiszen alapból minden gyülekezet családbarát.” Joggal tehetné fel a kérdést az olvasó, és szívem szerint egy hatalmas igennel válaszolnék rá. Azonban a valóságban nem ez a helyzet.
- Amikor hetek telnek el úgy, hogy a gyülekezet az istentiszteleten semmit sem nyújt a gyerekeknek, akkor az a gyülekezet nem családbarát.
- Ahol az épület berendezése nem biztonságos a kicsik számára (fellépő a mosdókhoz, szűkítő a vécéhez, megfelelő korlát a lépcsőhöz stb.), ott a gyülekezet nem családbarát.
- Amely gyülekezetben a szülőnek minden szombat reggel veszekednie kell a tinédzser gyerekével, hogy elmenjen vele az istentiszteletre, az nem családbarát.
- Ahol a „felemás” házasságban élő gyülekezeti tag házastársa úgy éli meg, hogy az egyház elvette tőle a társát és szembefordította vele, az a gyülekezet nem családbarát.
Hogy a gyülekezet olyan hellyé váljon, amely képes megtartani a családokat, tudatos, tervezett erőfeszítésekre van szükség. Az ötletet a TED is tervezi átvenni tőlünk, ezért nemzetközi súlya is van annak, hogy jól előkészítsük. A gyakorlatban ez a következőket fogja jelenteni:
- A CSSZO kidolgoz egy képzési csomagot, amelynek segítségével minden gyülekezet dolgozhat a saját családbarát hozzáállásán (szeretetteljes kapcsolatok, biztonságos környezet a gyerekek számára, intergenerációs szemlélet, interrelációs funkció).
- Ez a téma lesz a 2025-ös évben a CSSZO és a GYSZO gyülekezetlátogatásainak a fő fókusza.
- A „Családbarát gyülekezetek és lelkészek” lesz a 2025-ös Missziókonferencia fő témaköre, amelyet augusztus 5-e és 10-e között rendezünk meg Balatonlellén. Az előadók dr. Willie és Elaine Oliver lesznek, akik a Generálkonferencia Családi szolgálatát vezetik, és igazán hozzáértők ebben a témában, hatalmas nemzetközi tapasztalattal (kérlek, már most írjátok fel a dátumot!).
- „Családbarát gyülekezet” díj, amelyet a kritériumoknak megfelelő gyülekezeteknek adományozunk.
Dr. Mihalec Gábor
CSSZO vezető