Tagfelvétel a nemzetközi gyülekezetben

Az elmúlt szombaton a Terézvárosi Gyülekezetben ismét részesei lehettünk a nemzetközi csoport egyik örömünnepének. A délelőtti istentisztelet keretein belül Velki Brandon tagfelvételére került sor.

AdventInfo 2026. szeptember 3.

Az elmúlt szombaton a Terézvárosi Gyülekezetben ismét részesei lehettünk a nemzetközi csoport egyik örömünnepének. A délelőtti istentisztelet keretein belül Velki Brandon tagfelvételére került sor.

Brandon keresztény családba született és nevelkedett. Felnőttként, alámerítkezéssel már megkeresztelkedett egy magyar protestáns közösségben.

Közel 2 évvel ezelőtt ismerkedett meg Daisyvel, aki a nemzetközi gyülekezet tagja. Brandon, az ő meghívására kezdte el látogatni az alkalmakat Terézvárosban.

Az elmúlt hónapokban a gyülekezet lelkészével közösen tanulmányozták a Bibliát és az adventista hitelveket. Mivel Brandon korábban már felnőttként elkötelezte magát és megkeresztelkedett a Szentháromság nevében, a Hetednapi Adventista Egyházba hitvallás által kérhette a felvételét.

A vallástételi alkalmat dr. Szabó János vezette. A gyülekezet előtt az egyház hitelveire kérdezett rá, melyekre Brandon egybehangzóan igennel válaszolt. A nemzetközi csoport vezetői és a Terézvárosi Gyülekezet jelenlévő vezetői és tagjai kézfelemeléssel támogattuk Brandon tagsági kérelmét. A szavazást követően egy áldáskérő imára álltunk fel, melyben Isten vezetését kértük közösen Brandon és Daisy életére.

V. Zs.