„Cserkész, fel a fejjel!”

A Michnay László Cserkészcsapat 25 éves jubileuma

Idén ünnepeli tevékenysége megkezdésnek 25. évfordulóját az 1942. sz. Michnay László Cserkészcsapat. A negyed évszázad emlékeinek felelevenítése céljából rendezvényt szervezünk 2017 pünkösdjére azok számára, akik jelenleg tagjai vagy valaha aktív tagjai voltak közösségünknek, hozzájárultak csapatunk létrejöttéhez, velünk táboroztak, illetve valamilyen módon kapcsolatba kerültek velünk. A június 2–4. között Hajdúhadházon megrendezésre kerülő rendezvényre várjuk még a Magyar Cserkészszövetség és a Hetednapi Adventista Egyház képviselőit is.

A csapat létrejötte annak köszönhető, hogy az 1989-es rendszerváltás környéki időszakban a cserkészmozgalom magyarországi újraindulásának hulláma magával ragadott néhány útkereső adventista fiatalt is. Hamarosan a budapesti Terézvárosi Gyülekezetben megalakult a 431. sz. Huenergardt F. János Cserkészcsapat. Vezetői – elsősorban Háló Tibor és Papp Román irányításával – célul tűzték ki, hogy a cserkészetben rejlő nagyszerű missziós lehetőséget megismertetik az adventista egyház magyarországi gyülekezeteivel. Az ő felhívásukra reagáltak a hajdúhadházi fiatalok közül is, és bekapcsolódtak abba a képzésbe, melynek során elkezdték a cserkészismeretek elsajátítását – először levelező formában. A következő évben, 1991 nyarán tizenhat cserkészvezető-jelölt vett részt Cserhátszentiván közelében a Hármas-forrásnál a Magyar Cserkésszövetség égisze alatt megrendezett őrsvezetőképző táborban, melyet Háló Tibor vezetett. A résztvevők között volt Hamerszki Judit, Rácz Sándor Béla és Szabó József is a hajdúhadházi gyülekezetből. A képzés megalapozta az adventista cserkészet jövőjét. Ennek köszönhetően hamarosan néhány másik cserkészcsapat mellett 1992-ben a Michnay Lászlóról elnevezett cserkészcsapat is megkezdte működését az ifjúságért. Első csapattáborunkat 1993-ban tartottuk Gönc mellett, a Vizesi-kúti tisztáson, melyet azóta további 23 nomád nyári táborozás követett.

A 25 éve megkezdett gyermek- és ifjúságnevelő munka rengeteg közös élménnyel gazdagított minket, számtalan életre szóló barátság köttetett. A pünkösdre tervezett jubileumi emlékprogram célja, hogy közösen elelevenítsük fel emlékeinket és együtt örülhessünk a közös programoknak.

Szeretettel várunk mindenkit, aki valamilyen módon részese volt csapatunk életének ebben a huszonöt évben, illetve azokat is, akik érdeklődnek programunk iránt. Jegyezzétek föl naptáratokba: 2017. június 2–4, Hajdúhadház. Gyertek el hozzánk – újra!

A Michnay László Cserkészcsapat vezetősége