Cserkésztábor bölcs Salamonnal

„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet” (Péld 9:10).

 

Bölcs Salamon élete és története volt a témája három adventista cserkészcsapat közös táborának, amely július 9–15. között került megrendezésre a Gömöri-Hevesi dombságon található Egerbocs község közelében.

A 431. sz. Huenergardt F. János Cserkészcsapat által szervezett táborhoz csatlakozott a 112. sz. Kubinyi Zoltán Cserkészcsapat és az 1942. sz. Michnay László Cserkészcsapat, amely így mintegy száznegyven fő részvételével került megrendezésre. Az Egerbocs községtől észak-keleti irányba elterülő dobvidéken találtak otthonra a cserkészek.

A tábor különlegessége volt, hogy néhány újdonság került bevezetésre és kipróbálásra mind a tábor szervezésében, mind a programokban – mondta Kassai Csaba Péter táborparancsnok. Így például számunkra új dolog volt az, hogy most nem korosztályonként, hanem cserkészcsapatonként, illetve rajonként kerültek kialakításra az altáborok. Ennek eredményeként az egy helyről érkező cserkészek a táborban is átélhették a közösségi összetartozás élményét. De újdonság volt még többek között az is, ahogyan megszervezésre került a 14-18 év közötti kósza korosztály számára az életkoruknak megfelelő élményeket adó program, valamint néhányan, akik felkészültek voltak rá, különpróbát tehettek a tábor során.

Cserkésztáborok esetében már megszokott, hogy kerettörténet alakítja a programokat. A résztvevők mintegy háromezer évet mentek vissza az időben. A táborlakók részt vehettek Salamon koronázási ünnepségén, bekukkanthattak a király és Szulamit közötti szerelmi történetbe és annak tanulságaiba. Majd láthatták, hogyan sikerül neki támogatókat találni a jeruzsálemi templom megépítéséhez, és saját maguk is kivehették részüket a szent hely megépítésének folyamatában, később ott lehettek a felszentelési ceremónián is. Hallhatták a király bölcsességeit és figyelhették bölcs döntéseit. Ott lehettek akkor is, amikor Sába királynő személyes látogatás keretében csodálhatta meg a hatalmas birodalom szépségeit és a király isteni bölcsességét.

A kerettörténethez kapcsolódóan nagyon sok feledhetetlen élmény részesei lehettek a tábor lakói: a közös éneklések, esti tábortüzek, méta, csapatjátékok, íjászat, cserkész-fogadalomtétel és nem utolsó sorban az Árvai Pálma és Árvai Tamás lelkészek által átadott délelőtti és szombati lelki üzenetek segítségével.

Köszönetet mondunk a Hetednapi Adventista Egyház szervezeti egységeinek, hogy anyagilag támogatták a táborozókat. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik sokat dolgoztak a tábor szervezése és annak megvalósulása érdekében, de különösen azoknak, akik azért fáradoztak, hogy több mint száz éhes gyomor megelégíttessen! Köszönjük Palotás Kristófnak, az egyház ifjúságvezetőjének, hogy meglátogatta táborunkat, valamint Lakatos Péternek, hogy készségesen rendelkezésünkre bocsátotta a tulajdonában lévő táborhelyet.

kcsp és rsb