Cserkésztábor Bujákon

Az idei cserkésztábor 2022. augusztus 15–22. között került megrendezésre Bujákon. Hálásak vagyunk Istennek, hogy közel 110-en gyűltünk össze, fiatalok és régebb óta fiatalok, így mindannyiunknak sok élményben lehetett része. A tábor keretmeséje Jézus élete volt.

Az idei tábor különleges volt, hiszen Adventista Nagytábort tartottunk (ANT), ami azt jelenti, hogy valamennyi adventista cserkészcsapat jelen volt. Ez mindenkinek különleges volt, már csak azért is, mert a koronavírus-járvány kitörése óta először tudtunk ilyen nagy számban cserkészek összegyűlni.

A tábor statisztikában mérhető eredménye: 12 újoncpróba és fogadalomtétel, 12 kósza próba (és kósza fogadalom), 8 db különpróba (3-3 „egerészölyv”, és 1-1 „három sastoll” próba).

Fontos azonban megjegyezni azt a közös eredményt is, hogy lázadásokkal ugyan, de kicsit visszaszorítottuk a római császár és csatlósa, Janus Maximus erejét és hatalmát, amit júdeaiak megadóztatásával és folyamatos félelemben tartásával akartak elérni.

A táborlakók júdeaiak voltak, akik zsinagógába jártak, amihez nyilván jöttek napi szabályok, mint például, hogy minden órában fel kell sírni, vagy sántán szabadott csak járni. A júdeaiak napjai sok munkával és örömmel teltek, így a fárasztó napokat szombaton kipihenhették, és a munka porát is lemoshatták magukról a nagy esőben, ami érkezett.

Hálásak vagyunk minden szervezőnek és résztvevőnek, de elsősorban Istenünknek ezért a felejthetetlen együtt töltött táborért!

Csirkés Borcsa