Élet lehelete újratöltve

Az ADRA Alapítvány által 2019-ben útjára indított oktatásfejlesztési program, az Élet lehelete – melynek célja az alapszintű újraélesztés fenntartható oktatása – a járvány okozta leállás után most ismét újraindult.

Szeptember végén a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kollégiumi dolgozóinak, illetve külföldi diákoknak szerveztünk képzést. Az egyetem helyi instruktora, Dobos József az Alapítvány támogatásával további tréningeket tart majd az intézmény dolgozói és diákjai számára.

Már a nyár folyamán a program jegyében Baján, az Értékteremtő ifjúsági programon szervezték meg a helyiek azt a segélykoncertet, melynek keretében egy AED (félautomata defibrillátor) készülékre gyűjtöttünk adományokat. A készüléket sikerült megrendelni az összegyűlt adományokból, így október 1-én átadásra került a város vezetését képviselő Hajdú Miklós alpolgármesternek, illetve további egyeztetésre került sor az újraélesztéssel kapcsolatos tréningek megtartásáról is.