„Élő víz” programunk

Örültünk a lehetőségnek, hogy „Élő víz” programunk keretein belül 2021 végén folytattuk a kutak fúrását Kárpátalján, ahol akár 50-60 ezer magyar ajkú roma embertársunk él – közvetlen vízvételi lehetőség nélkül. A munkácsi telep – amit a helyiek tábornak hívnak – a legnagyobb roma közösség Ukrajnában, lakosainak száma eléri a 7-8 ezret. Egy kút 4-5 családnak elégítheti ki a vízszükségletét, ezért 40-50 ember is használhatja ezt a vizet.

Decemberben 4 kút fúrására került sor, ami közel 200 ember számára biztosít majd vizet. „Hátrányos helyzetű családoknak segítünk legtöbbször, most se volt kivétel ebből a szabályból. Olyan 9 gyermeket nevelő házaspárnak segítettünk, ahol az apuka már 3 éve, karambol után, fekvőbeteg. A kúton kívül az udvarban is sikerült egy betonjárdát készíteni, így a beteg kerekesszékkel is ki tud menni az udvarra” – mondta dr. Pircsák Albert, aki a helyi ADRA Iroda vezetője. A munkálatok anyagi hátterét az ADRA Alapítvány magyarországi felajánlásokból biztosította, melyek közül kiemelt partnerünk az Oszkar.com Telekocsi Kft.

A rászoruló, támogatott családok részére nagy öröm volt ez a segítség, ezúton tolmácsoljuk köszönetüket.

A kárpátaljai ADRA Iroda munkatársai is hálásak, hogy a támogatás révén könnyebbé tudják tenni az életét néhány nehéz sorsú családnak.

A program továbbra is támogatható a 11707024-20425539 számlaszámra utalással. Közlemény: „Élő víz”.

 

Sitkei Zoltán
ügyvezető igazgató