Idén ünnepeltük az Üdv- és Adventi Énekek című énekeskönyvünk kiadásának 105. évfordulóját. Elődeink számára – akik az énekeskönyv megjelenésén dolgoztak – az volt a cél, hogy a legjobb és a nagy ügyhöz méltó énekeket a hívők közkincsévé tegyék. Az életünkben meghatározó szerepe van az Isten tiszteletének. Az istentisztelet pedig elképzelhetetlen éneklés nélkül. Ahogyan Petrik Imre fogalmazott a könyv előszavában: ,,A Teremtőt magasztaló ének egyben imádság is. Ezek a szárnyaló imádságok készítenek el minket az Ige meghallgatására, és az áldott találkozásra a gyülekezet Urával.”
2023. augusztus 26-án több mint háromszázan gyűltünk össze a gáborjáni faluházban, hogy az énekek szárnyán a Teremtőt magasztaljuk. Az elmúlt években és idén is az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes, Molnár Miklós lelkipásztor vezetésével kísérte az elhangzott énekeket. Isten áldott Igéjét, az evangéliumot Kovács-Bíró János hirdette. Testvérünk elmondta, hogy az üdvösség és az advent nemcsak az énekeskönyvnek, hanem a Bibliának is központi témája.
Végtelenül hálásak vagyunk a mi jó Atyánknak, hogy megtapasztalhattuk a mennyei áldást. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik fáradozásukkal és szolgálatukkal támogattak bennünket, valamint Farkas Attila lelkipásztornak, aki emlékeztet minket arra, mekkora kincs van a kezünkben.
Végül a 120-as énekből szeretnék idézni: ,,Hadd visszhangozzék hegyen s völgyön: Az Úr Jézus ismét jő! Ragyogó fényben, fenn a felhőkön: Jézus csakhamar eljő!’’
Legyünk bármilyen élethelyzetben, bátorítson minket ez a nagy reménység!
Cucin Imre






![Gyermekek egy csoportja kutatási és írási tevékenységben vesz részt az I Will Go Kids program során Saguntóban, Valenciában (Spanyolország), március 20-án. [Fotó: I Will Go Nemzetközi Missziókonferencia]](https://adventista.hu/wp-content/uploads/2026/04/01-80x80.jpg)








