„Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint” (1Kor 12:27).
Örömmel és Istenünk iránti hálával adunk hírt arról, hogy az Egri Gyülekezet női szolgálati csoportja majd egy éve új lendületet vett.
Néhány lelkes és elkötelezett fiatal testvérnő összefogásával, együttes szolgálatuknak köszönhetően elkezdtük tanulmányozni a Generálkonferencia által szerkesztett és Hegyes Csilla testvérnő által lefordított, „A Biblia értékes asszonya” című értékes anyagot.
Fejezetről fejezetre, más-más női előadó vezetésével közösen bontjuk ki a Szentírás üzenetét Péld 31:10–31 verseiben, a Szentlélek vezetését kérve. Sok áldást merítünk ezekből az alkalmakból! Jóságos Atyánk megérteti velünk, hogy igazán értékes lányok és asszonyok minden korban akkor lehetünk, ha hagyjuk magunkat átformálni az Ő nagy kegyelme által Fia képmására, hogy így másoknak szolgáljunk, és ne magunknak kedveskedjünk.
A belmisszió fellendülése magával hozta, hogy a környezetünkben élő nőtársainkra is szolgáló lelkülettel tekintünk. 2024 tavaszán indult egy Női kör, ahová havi rendszerességgel hívjuk nőismerőseinket. Eddig aszerint választottunk témát, hogy melyik nap minek, kiknek a nemzetközi napja. Ez év januárjától egy hosszú sorozatot indítunk „A Biblia nőalakjai” címmel. Szeretnénk ezeket a beszélgetős, kis vendégséggel egybekötött alkalmakat városi platformon is meghirdetni.
Kérjük szépen imáitokat Eger város lányaiért, asszonyaiért, akikért szolgálunk! Köszönjük az értünk mondott imákat is!
B.K.T.