ÉS napok 2019

Az idei Ének és Sport Napok március 14–17-ig került megrendezésre Szegeden. Csütörtöktől vasárnapig az esemény főelőadója, Belinda È. Samari hat plenáris előadás keretében egy lelki utazáson vezetett végig, ahol alkalomról alkalomra a résztvevők elmélyülhettek a következő kérdésekben: Hol vagyok? Hogyan jutottam ide? Hol vagyok Istenhez képest? Miért vagyok itt? Hol szeretnék lenni? Hogyan juthatok oda? Ha rossz irányba indultam el, visszatalálok-e még Istenhez? Ér-e valamit egyáltalán az én történetem?

A kérdések körbejárása segített felfedezni, hogyan haladunk a mi történetünkben. Az általunk választott utak néha Isten közelébe vezetnek minket, néha eltávolítanak tőle. Bármelyik forgatókönyvről beszélünk, a lényeg: hogyan haladjunk előre úgy, hogy megérkezzünk oda, ahol az Istennel való kapcsolatunkban lenni szeretnénk.

Az Ifjúsági Osztály csapata, karöltve a Szegedi, Sándorfalvi és Hódmezővásárhelyi Gyülekezetek fiataljaival, mindent megtett annak érdekében, hogy ezáltal a négy nap által Isten nagyszerű lelki és közösségi élményben részesíthesse azt a közel 200 fiatalt, akik jelen voltak ezen a rendezvényen.

A szorgalmas készülődés meghozta eredményét, hiszen a plenárisok tartalma, a kiváló zene, a sport majdnem szünet nélküli lehetősége és minden más programlehetőség igazi élményt biztosított, és talán kárpótolta az otthoni kényelmes ágy és az ételek hazai ízének a hiányát.

A szombati napon a résztvevők száma túllépte a 300-at, de a helyszűkének a kellemetlenségét talán elfeledtette Istent dicsőítésének a lehetősége.

A déli órákban mi is csatlakoztunk ahhoz a több ezer fiatalhoz, akik a világ különböző országaiban ezen a napon nemcsak szóval, hanem tettekkel közvetítették a reménységet és Isten szeretetét az emberek felé.

Hisszük, hogy ez a hétvége feltöltődést, erőt és motivációt adott a résztvevőknek. Segített célba érni!

 

k.p.