Gyermeknap és anyák napja a Hévízi Gyülekezetben

Minden év egyik legszebb időszaka a tavasz. Nagyon sok egyházi, nemzeti és nemzetközi ünnep ideje. Szeretjük az ünnepeket, szeretünk ünnepelni. Éppen ezért mindig találunk alkalmat, módot és időt, hogy ezt megtehessük. 

Az anyák napja nálunk mindig egy olyan alkalom, amelyre hetekkel korábban megkezdjük a készülést. A gyülekezet fiataljai és gyermekei szívesen vállalnak feladatot: énekelnek, verset mondanak, zenélnek és természetesen saját kezűleg készítik az ajándékot minden édesanya és nagymama részére. Ilyenkor nem feledkezünk meg az édesapákról sem, számukra különleges ajándékokkal készülünk.

Ebben az évben a hálás felnőttek egy csodálatos gyermeknapi meglepetéssel álltak elő: ők is saját kézzel készített ajándékcsomagokat adtak a fiataloknak, és meghívták őket egy vasárnap délutáni közös kerti partira, ahol együtt játszhattak, beszélgethettek és részt vehettek a finom ételek elkészítésében is.

Nagyszerű hétvége van mögöttünk, sok nevetéssel, énekkel, imával. A együtt töltött idő pedig lehetőséget adott a közösségépítésre is. Hálásak vagyunk a mi Istenünknek, hogy lehetőségünk van ilyen alkalmak szervezésére, hogy a hétköznapok terheit letéve, gondjainkról egy kicsit megfeledkezve együtt ünnepelhetünk.

P. T.