„Lefelé tartunk, mondják. De biztatón ragyog
felénk Isten mosolya: Ne félj, pajzsod vagyok!
Fáradt gyermeket hordoz az erős égi kéz.
Szólit. Szava színarany és édes mint a méz.
Mit bánkódjam, ha szívem Isten állítja meg,
S vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!”
(Túrmezei Erzsébet)
Megbecsülés, öröm, hála, szeretet, szolgálat – mindez jelen volt minden résztvevőben e csodás ünnepen, mikor idős testvéreinket köszöntöttük és emlékeztünk azokra is, akik már nincsenek köztünk. Példájuk velünk van, felnézünk rájuk, hisz olyan sok mindenért hálásak vagyunk nekik! Ünnepélyünk – melyen szolgáltak idősek, fiatalok, gyermekek – arról szólt, hogy emeljünk fel fiatalt, időset egyaránt, hisz így tud igazi közösséggé válni a gyülekezet.
Ifjúságunk – a finomságok mellett – csodás ajándékkal kedveskedett: egy dobozkába „zárt”, havonkénti bátorító szövegekkel, „Fontos vagy nekünk!” címmel.
Az Igéből lelkészünk, Bihari Csaba szólt és arra biztatott, hogy tanítsuk, segítsük a mellettünk lévő tagokat, hogy azzá formálódhassanak, akivé Isten akarja, hogy legyenek, és ez tegye örömtelivé a szolgálatunkat.
Együttlétünket jó beszélgetésekkel „füszerezett” szeretetvendégséggel zártuk.
„Fáradt, kedves, öreg kezek!
Kérlek szépen: pihenjetek!
Annyi mindent megtettetek!
Pihenjetek, s öleljetek!”
(Deli Enikő)
Hálát adunk Urunknak, hogy jelenlétetek és példaadásotok által is ilyen gazdagon megáldotta közösségünket. Köszönjük, hogy vagytok!
Kovács Zsuzsa
