Hatvan éve együtt!

Napra pontosan öt évvel ezelőtt ünnepeltük Sátoraljaújhelyen Lisovszki István és Erzsike 55. házassági évfordulóját a gyülekezettel együtt! Ritkán adatik meg egy házaspár életében, hogy a hatvanadikat is együtt tölthetik, egészségben és jólétben. Most mégis megadatott: 2024. november 16-án ismét együtt örülhettünk Isten jelenlétének és áldásainak, és egy közös életút minden tapasztalatának.

AdventInfo 2024. november 29.

Lisovszki István testvérünk hajdanán egy kis településen, Abasáron teljesített katonai szolgálatot, ahol egy szüreti rendezvényen ismerkedett meg Erzsikével. Egy évvel később, 1964. november 14-én kötöttek házasságot. Pista bácsi édesanyja adventista volt, így kerültek egyre közelebb Istenhez egy szerető családban és egy szerető gyülekezetben. Az akkori lelkészük Sánta Gábor volt, akivel együtt boldogan, hálából végeztek könyvevangélista munkát. Elköteleződni az Úrnak azonban csak hosszú évek múlva tudtak. Az élet nehézségei közbeszóltak, de idővel mindketten megkeresztelkedtek, és akkor már Edit nevű lányuk is.

Közös életútjuk hozzájárult a Sátoraljaújhelyi Gyülekezet jelenleg is tapasztalható, szerető családias légköréhez. Jellemzőjük az aktív szolgálat és a mindenkori gyülekezeti jelenlét. Erre a napra a házaspár kérését teljesítve dr. Kormos Erik érkezett a gyülekezetbe Isten meg nem szűnő áldását kérni e példás életútra és annak folytatására. Éppen úgy történt ez, ahogy öt és tíz évvel ezelőtt is, amikor az 55. illetve az 50. házassági évfordulót ünnepeltük! Az igehirdetés alapgondolatát Mózes 1. könyve 39–40 részének válogatott versei adták: elmélkedések a hűségről, ami isteni adomány, és a bűnös emberről, aki „rossz kezekkel bánik” az isteni ajándékkal.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy egy hosszú, közös életút mellett döntsünk úgy, hogy tudjuk, ki az „igazi nagy Ő”? Erzsike és Pista bácsi válasza erre: egy év! A bizonyíték pedig az utána következő hatvan év, amely ma már történelem! Életük legyen példa a jelenlegi és a következő nemzedéknek!

-s -k